„Apró kis lázadás a hollywoodi verzió ellen” – beszélgetés Benoit Solèsszel, A kódfejtő szerzőjével

Nemrég Budapesten forgatott Benedict Cumberbatch, aki a 2014-es Kódjátszma című filmben alakította Alan Turingot. Kiderült, hogy Cumberbatch távoli rokona Alan Turingnak. Ön tudott erről?

Nem, nem tudtam, ez fantasztikus. Turingnak nem volt sok leszármazottja. Természetesen saját gyermeke sem volt. De a testvérének igen, és találkoztam is Dermot Turinggal az Alan Turing tér felavatásán Franciaországban. Dermot érdekes figura, könyveket ír Alanről, de ezekben a könyvekben nem dicsőíti vagy elismeri a nagybátyját, hanem azt emeli ki, hogy nem egyedül érte el a sikereit, még a Bletchley Parkban sem, és csupán egy láncszem a számítástechnika történetében. Persze, hogy nem egyedül törte fel a nácik Enigma kódját, és nem egyedül neki köszönhetjük a számítógépeket, de sok rejtély övezi Alan Turing életét, ahogy az alma szimbolikáját is az Apple cég esetében.

Mit jelképez Turing esetében az alma?

A beleharapott alma, a szivárvány színei – ezek mind rá utalnak, ennek ellenére a vállalat szerint nincs kapcsolódás Turing és köztük. A cég egyik alkalmazottja úgy véli, sok országban nem elfogadott a homoszexualitás, ezért rizikós lett volna összekapcsolni a logót Turinggal. Mindenesetre az előadásunk végén megjelenik az egyik szereplő egy Macbookkal a kezében, és ott világít az alma. Az viszont tény, hogy

Folyton a mese egyik dalát dúdolta magában. Számomra Alan Turing inkább a bátorságot jelképezi, a kíváncsiságot. Mindig azt mantrázta, hogy „meg akarom érteni...”. Azt tartom zseninek, aki a teljes bizonyosság helyett inkább nyitott és érdeklődő marad, örök kíváncsi. Turing ilyen volt, mindig kérdéseket tett fel. Jobban szeretett gyerekekkel beszélgetni, mint professzorokkal. Igazabb, rácsodálkozóbb, nyitottabb élménynek tartotta.

Alan Turing 16 éves korában (Fotó/Forrás: Wikipedia)

2008-ban írta meg a színdarabot, amit aztán félretett. A nagysikerű hollywoodi film 2014-ben került a mozikba. Végül tíz évvel a darab elkészülte után, 2018-ban mutatta be az avignon-i OFF fesztiválon az előadást, ami azóta is töretlen sikerrel fut francia magánszínházakban. Mit gondol, ha korábban mutatja be, akkor is ennyire sikeres lett volna?

Talán nem. Nem tudtam befejezni teljesen a színdarabot. Bemutatták a filmet, és úgy éreztem, ezzel nem kelhetek versenyre. Aztán megnéztem a moziban, és a közönség érzékelhetően le volt nyűgözve, nem ismerték Turing élettörténetét. Mégis, Alan Turingot másképp mutatták be, mint amilyennek én gondolom őt. A filmben egy piperkőc, zárkózott, furcsa, nem túl barátságos, nem túl szimpatikus és nem annyira meleg figura bontakozik ki előttünk. Az volt az érzésem, hogy a tömegízlésnek akartak megfelelni. Ez nem az az Alan Turing, akivel az olvasmányaim során találkoztam.

Ez elég erőt adott, hogy mégis színre vigyem az előadást. Az én verziómban folyton pizsamában mászkál, humoros, vicces, nyitott, törékeny és erős egyszerre. A film inkább a tudományos teljesítményeiről, a kód feltöréséről szól, a darab pedig az emberről. Szerintem az előadás ezért érintette meg a közönséget. Találkozhattak vele, megismerhették, megérthették őt, úgy beszélhetett hozzájuk, mint egy barát.

Milyen érzés egy másik országban megnézni a darabot?

Kétféleképpen válaszolok erre. Egyrészt mindig elbűvöl, amikor egy másik országban átélhetem, hogy a szöveg ugyanolyan erős egy idegen nyelven is. Ugyanakkor színész vagyok, és már nyolcszázszor eljátszottam Alan Turingot. Megtapasztalni azt, hogy egy másik színész milyen eszközökkel vagy megoldásokkal él, fantasztikus dolog számomra. Egyszerre tudok a nézőtéren ülni és a színpadon állni – befogadni mindkét energiát. Furcsa és azonnali kapcsolódás ez a színésszel – hiszen mindketten alakítottuk őt.

Több mint nyolcszáz alkalommal játszotta el Alan Turingot, mennyire él önben a figura?

Az első évben Avignonban nagyon sokan odajöttek hozzám az előadás után. És nem is igazán hozzám, inkább Turinghoz. Őt akarták megölelni, hozzá akartak szólni. Borzasztó, mit tettünk önnel, mondták.

Volt olyan fiatal, aki a szüleivel jött oda hozzám, és ott helyben vallotta be nekik, hogy homoszexuális. Egyszer egy tagbaszakadt férfi várt rám az előadás után, aki elmondta, azért jött el, mert tudta, ez egy háborús történet lesz. Aztán elsírta magát, és elárulta, nem tudja, hogy kell melegekkel bánni, pedig a fia is meleg, akit pár hónappal korábban emiatt elzavart otthonról. A darab hatására úgy döntött, felveszi a kapcsolatot a fiával, és bocsánatot kér tőle. Az előadás ereje az, hogy segít a másság elfogadásában.

Szerző: Balázsy Panna

Fejléckép: Benoit Solès (fotó/forrás: Bruno Perroud / 6SZÍN)