Színház

„Apu, azt hadd kérdezzem meg…” – Léner Péter és Léner András a Mester és Tanítványa podcastban

2025.02.10. 10:50
Ajánlom
Apa és fia beszélgetésével folytatódik a Magyar Színházrendezői Testület frissen indított podcast-sorozata, amely a Fidelio online felületein jelentkezik kéthetente. A második részben Léner Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színházi rendezőt, egyetemi tanárt kérdezi fia, Léner András színházi rendező, egyetemi oktató, a Magyar Színházrendezői Testület alelnöke, a Magyar Színházi Társaság elnökségi tagja. A felvétel Erzsébetváros Önkormányzata támogatásával valósult meg.

„Ez az első helyzet, Papa, hogy publikusan színházról fogunk beszélgetni” – kezdi a videó felvezetését Léner András, aki édesapját, Léner Pétert, a színházi rendezők doyenjét faggatja múltról, színházeszményről, legendás személyiségekről és produkciókról. Ráadásul jelképesen egy harmadik generáció is kapcsolódik a beszélgetéshez: András fia, Péter unokája, Bence, akinek életre szóló élményt jelenthet a kordokumentumként is működő, értékes színházi eszmecsere.

„Hogy keveredik egy polgári családból valaki a színház környékére?” – indul a beszélgetés, majd hallunk Léner Péter első felvételi próbálkozásáról Básti Lajosnál, és hogy hogyan került végül mestere, Marton Endre rendező osztályába 1956-ban. De kiderül az is, mi dolga volt a főiskolán Munkácsy Mihály Pillanatnyi felhevülés című festményével.

Szó estik számos korszakos előadásról, köztük az 1965-ben, hatvan évvel ezelőtt a Thália Színházban – amely akkor még a mai Újszínház Paulay Ede utcai épületében működött – bemutatott Godot-ra várva című Beckett-műről. „Egész Budapest megnézte, az egész magyar szellemi réteg, és őrületes siker volt” – tudjuk meg Léner Péter rendezéséről, amely nemcsak magyarországi, de a teljes kelet-európai régió ősbemutatója is volt. „Ilyen színház nem volt nálunk” – hangzik el.

Hallgassák meg a teljes beszélgetést itt:

A sorozat aktuális része kapcsán Léner András a Fideliónak korábban így fogalmazott: „Kicsit kakukktojás résznek tűnhet, amelyben én kérdezem az édesapámat, mégsem lóg ki a sorozatból. Eddig soha nem jelentünk meg együtt a nyilvánosság előtt. Én nem rendeztem azokban a színházakban, amelyeket ő igazgatott. Bár mindketten tanítottunk a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, sosem vittünk közös osztályt.

Ő az apám, és hozzá mindig fordulhattam.

A sorozat harmadik része, amelyben Szinetár Miklós és Szabó Máté beszélgetnek, február 24-én lesz látható.

Fejléckép: Léner Péter (fotó/forrás: Líra Könyv), Léner András (fotó/forrás: Erzsébetváros Önkormányzata)

Többgenerációs magyar színháztörténet – Máté Gábor és Székely Kriszta őszinte diskurzusa egy új podcast-sorozatban

Kapcsolódó

Többgenerációs magyar színháztörténet – Máté Gábor és Székely Kriszta őszinte diskurzusa egy új podcast-sorozatban

A Magyar Színházrendezői Testület podcast-sorozatot indított Mester és Tanítványa címmel. A Fidelio online felületein kéthetente jelentkező sorozat első részében Máté Gábor és Székely Kriszta rendkívül őszinte diskurzusát adjuk közre.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Nagy Péter István: „Nincs olyan hatalom, ami kivonhatja magát a kérdezés alól”

A rendező Nagy Péter István szerint az Angyalok Amerikában az emberben rejlő potenciálról mesél, arról, hogy mindig van remény a változásra, az újrakezdésre, a romokon kisarjadni képes életre. Interjú.
Klasszikus

Best of barokk – 15 sor klasszikus

„Inkább érezhettük magunkat valamiféle gálaesten, ahol kiváló előadók újabb és újabb nagy, nehéz és zeneileg elképesztően gazdag számokat adnak elő, mintsem opera-előadáson.” 15 sor klasszikus.
Könyv

A magyar költészet napja: színpadra, múzeumokba és villamosra költöznek a versek

Szombaton, április 11-én ünnepeljük József Attila születésnapját és a magyar költészet napját: koncertekkel, tárlatvezetésekkel, könyvvásárral és felolvasásokkal várják az érdeklődőket számos budapesti helyszínen. Mutatjuk, merre érdemes elindulnia az irodalom szerelmeseinek.
Klasszikus

Elhunyt Czigány György

94 éves korában elhunyt Czigány György József Attila- és Erkel Ferenc-díjas költő, író, újságíró, érdemes művész, a Magyar Rádió népszerű Ki nyer ma? című műsorának alapító műsorvezetője.
Vizuál

Nemes Jeles László új filmje meghívást kapott Cannes-ba

Nyilvánossá vált a 79. cannes-i filmfesztivál versenyprogramja, a világ legrangosabb szemléjén mutatkozhat be az Oscar-díjas magyar rendező első francia nyelvű filmje, a Moulin.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Ezek az előadások versenyeznek a debreceni OSZT-on

Összeállt a 2026-os Országos Színházi Találkozó (OSZT) programja, amelynek idén a 160 éves debreceni Csokonai Nemzeti Színház ad otthont. Az elmúlt évekhez hasonlóan most is 7 nagyszínpadi és 7 stúdióelőadás versenyez majd június 15. és 21. között, ezúttal a cívisvárosban.
Színház interjú

Nagy Péter István: „Nincs olyan hatalom, ami kivonhatja magát a kérdezés alól”

A rendező Nagy Péter István szerint az Angyalok Amerikában az emberben rejlő potenciálról mesél, arról, hogy mindig van remény a változásra, az újrakezdésre, a romokon kisarjadni képes életre. Interjú.
Színház hír

Sokszólamú, bátor és jelen idejű válogatás Kisvárdán – megnyílik a Várszínház

Június 26-a és július 4-e között rendezik meg a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválját, amely idén nemcsak gazdag és sokszínű versenyprogrammal várja a közönséget, hanem egy régóta várt eseménynek is teret ad: hosszú felújítási időszak után újra megnyitja a Várszínház.
Színház ajánló

Evolúciós kabaré a Pinceszínházban Harari Sapiens című művéből inspirálódva

Mikó Csaba írta a Pinceszínház legújabb bemutatójának szövegét az izraeli történész, Yuval Noah Harari nagysikerű művét, az emberiség múltját vizsgáló Sapiens-t figyelembe véve.
Színház ajánló

A Gólem Színházban folytatja a Roletti

A Jankovics Péter és Szabó Zoltán előadásában látható népszerű est a Jurányi Házból költözik a belpesti Gólembe – így a legtöbb, Vinnai András által írt produkció egy helyen, a Gólem Színházban látható.