"Azután rögvest egy biztos érkezett
Kezében volt a jó gumibot
Az ember agyát pacallá verte legott."
Bertolt Brecht: Liturgia a fuvalomról
(ford. Eörsi István)
Sorjáznak a címkék. Brecht a nagy újító, a modern dráma fenegyereke, a huszadik századi színház emblematikus figurája, az öntörvényű színházi gondolkodó, aki pimaszul megpróbálta a közönséget is gondolkodásra serkenteni.. De mindenekelőtt Brecht a nagy lázadó. Németországból elüldözik a hitleristák, Amerikából a mccarthysták, az NDK-ból már nincs hova menekülni. Marad a halál. Az önkéntes száműzetés helyett egy önkéntes koszorúér-trombózis. Arturo Ui figurája 1934 óta foglalkoztatta, eredetileg közvetlenül Hitlerről mintázta volna, dokumentarista tárgyilagosságú címet is talált neki - "Das Leben Hitlers: Reichstagsbrand und der Prozess". Végül történelmi példázatként írta meg a Hitler hatalomra jutásáról szóló történetet, finnországi száműzetésben, 1941-ben, alig két hónappal azelőtt, hogy elvándorolt Amerikába. Színpadon soha nem láthatta.
Zsótér jól megy Brechthez. Szorgalmasan el-elvándorol a szövegeihez és rendre színre viszi. Ungár Júlia fordítását 2004-ben Marton László osztályával már megrendezte a Színművészeti Egyetemen - Arturo Ui feltartóztatható felemelkedése címen. Az eredetihez (Der aufhaltsame Aufstieg des Arturo Ui) szó szerint ragaszkodó cím, mely hűen lemásolja még az igekötőismétlést is, valamivel pozitívabb kicsengésű, mint az előtte használt Hajnal Gábor-fordítás. Mindenesetre az Állítsátok meg Arturo Uit! első látásra kétesebb kimenetelű történetet takar, mint az új. Vagy ez becsapás?
Nem becsapás. Sokkal inkább hátborzongató játék az érzelmeinkkel. Hiszen nem az a kérdés, hogy feltartóztatható-e, hanem, hogy sikerül-e föltartóztatni. Az Örkény Színházban bemutatott darab beletrafál a korba. Tűpontos előadás. Játszó és néző pontosan érti a másik minden rezdülését. Még akkor is érti, ha éppen nem érti.
A színpadon elterpeszkedő gigantikus karfiol emberi agyvelőt formáz (vegyük tisztelgésnek Bódy Gábor híres-hírhedt győri Hamletje előtt), gazdagítva ezzel a vizuális asszociációk sorát. Mint általában Zsótér előadásaiban, a látvány megint meghatározó (díszlet: Ambrus Mária, jelmez: Benedek Mari), ha nem lenne olyan erős a játék, még el is uralkodhatna rajta - Szandtner Anna izzóktól villogó, Jézusos szoknyája, Ui piros-zöld ruhája, hidegebb időkben kiegészítve egy kötött fehér sállal. Eluralkodhatna, de nem teszi. A látvány a játékot szolgálja. Ellenpontozza, fölerősíti, idézőjelbe teszi a Karfiol Tröszt körüli hercehurcát. Vibráló humorral, gazdag változatossággal.
Az elképzelés, hogy a diktátor Uit nő játssza, azért izgalmas, mert itt nem arról van szó, hogy nő játszik férfit. Nem. Itt nő nőt játszik, hiszen a szöveg metamorfózisa során - és ez az érdekes - A. Uiból nyilvánvalóan már azelőtt nő lett, hogy Kerekes Éva megkapta a szerepet. Kerekes lágy nőiségből lehengerlőn formálja meg a brechti alakot, egyetlen riasztó archetípusba foglalva össze a modern idők zsarnokait. Miközben megcsillogtatja női attribútumainak minden előnyét, pontosan olyan, mint az eredeti Ui. Negédes, behízelgő, népbutító, kegyetlen, részvétet nem ismerő, gyilkos hajlamú manipulátor, aki fényes karrierje kezdetén azt ígéri, hogy harminc százalék nyereségért cserébe megvédi a karfiolbiznisz kiskereskedőit. Ha akarják, ha nem. Egészen addig, amíg "egy nép, egy birodalom, egy vezér" alapon szép lassan a kezében összpontosul minden hatalom. Kerekes Arturo Uija egy mindenen átgázoló gépezet, naiv mosollyal tarolva le mindent, ami az útjába kerül. Ő a központ - talán túlságosan is az -, őt zsongják körül a többiek, mint a legyek.. Vagy inkább körülmásszák. Le és föl bukdácsolva a karfiol dudorjain. Az Arturo Uiénál hálátlanabb szerepek sorában Csuja Imre most kevésbé csillogtatja híres humorát - viszont övé az előadás legfájdalmasabb pillanata, az öreg Dogsborough bukása -, Szandtner Anna ezúttal tragikai szende marad, s belesimul az összképbe Debreczeny Csaba, Für Anikó, Dömötör András alakítása is.
Hatalomra jutásakor a jó Arturo Ui beígéri a népnek, hogy kivezeti őket a karfiolválságból. Beveszik. Erre olyan diktatúra kezdődik, amilyet a világ még nem látott... Zsótér - bár hagyja érvényesülni a történelmi áthallásokat is - szigorúan a jelenhez szól. Miközben óriási sündisznók és nagydarab karfiolok rohangásznak a színpadon, az az egészen paradox érzésünk támad, hogy magát a valóságot látjuk. A harsányan szimbolikus látvány mögött a jelenkori társadalom működésének legbelső szerkezete mutatkozik meg, a politika átláthatatlan mechanizmusáról hull le a lepel, az összefonódó hatalmi rendszerek egymást kiirtó manipulációs technikái olyan tárgyszerű precizitással jelennek meg, mintha egy közéleti valóságshow hátulról ellesett pillanatait, vagy egy elképzelhetetlenül bátor politikai háttérműsor képeit látnánk. Zsótér a fülünkbe harsogja, állj, meztelen a király.
hírlevél
