Színház

Áruba bocsátható-e a kultúra? – Darvasi László drámája a Jurányi Házban

2022.04.08. 10:00
Ajánlom
Két évvel a tervezett bemutató időpontja után április 8-án színre kerül Darvasi László Madárhegy című műve. A darab, melynek készítésében íróként, rendezőként és színészként fia, Darvasi Áron is részt vesz, egy különleges világkönyvtárba kalauzolja a nézőt.

Az eredetileg szemétdombon játszódó mű ezúttal egy lepukkant könyvtárszobában kel életre, ahol Gonzó, a világkönyvtár tulajdonosa dolgozik. Vállalkozása a csőd szélén áll, tetejébe feltűnik a lánya, Jolán, aki mindenáron megpróbálja megtalálni az apját.

A Madárhegy tulajdonképpen a lány fejlődéstörténete.

Ráadásul a hatalmat képviselő Mr. Külföld hatására ő maga is alku tárgya lesz, és ahogyan a körülmények áldozatává válik, szépen lassan eltűnik belőle a gyermeki naivság.

Az elmúlt két évben az alkotók nemcsak a történet helyszínét cserélték egy romos könyvtárszobára, a szereplők között is történt változás:

a postás szerepét a rendezői székben ülő Darvasi Áron vette át, akit a többi munkájához hasonlóan ebben a produkcióban az ember, és az emberi motivációk érdekeltek.

A postás igazán örkényi figura, hiszen a Tóték postásához hasonlóan csak azt a levelet kézbesíti, amelyik tetszik neki.

performance_16455473994S-095136.jpg

A Madárhegy alkotógárdája az előadás próbáján (Fotó/Forrás: Jurányi Ház)

Szereplők:

Gonzo: Ertl Zsombor
Gonzo lánya : Rudolf Szonja
Gonzo felesége: Hermányi Mariann
Csősz: Konfár Erik
Postás: Darvasi Áron
Mr. Külföld: Hencz András
Mr. Külföld felesége: Litauszky Lilla

Rendező: Darvasi Áron

A Madárhegy április 8-tól látható a Jurányi Házban. További információ az alábbi oldalon olvasható.

Fejléckép: jelenet az előadásból (forrás: Jurányi Ház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Leszámolás a paraszti kultúrával – megnéztük az év egyik legszebb filmjét

A Parasztok című filmet látni olyan, mintha végigjárnánk egy hatalmas múzeumot, és hosszasan elidőznénk valamennyi műalkotás előtt – szellemileg megterhelő, mégis eksztatikus művészi élményt jelent.
Klasszikus

Elhunyt Rolla János

A Kossuth-díjas hegedűművész, a Zeneakadémia Kamarazene Tanszékének oktatója és korábbi tanszékvezetője hetvenkilenc éves volt – tudatta a szomorú hírt a Zeneakadémia.
Vizuál

Elhunyt Andresz Kati

A színházi munkái mellett szinkronszerepeiről is híres színésznőt, akinek különleges hangja számos filmet tett emlékezetessé, hatvannyolc éves korában érte a halál.
Klasszikus

Ragyogó sötétségem – beszélgetés Érdi Tamással

Érdi Tamás zongoraművész december 17-én a Benczúr Házban ad ünnepre hangoló koncertet, az Egész nap karácsony rendezvény záróakkordjaként.
Könyv

Vámos Miklós: Remek megragadása annak, mi is a szépirodalom

Vámos Miklós ebben a hónapban is megmondja, mit érdemes elolvasni. Állandó rovatában ezúttal Sasha Marianna Salzmann Az emberben legyen szép minden című kötetével foglalkozik.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Evangéliumi történetek felolvasásával emlékeztek Jézus életére

A székesfehérvári Vörösmarty Színház hagyományos Újszövetség Maratonján negyven helyi lakos olvasott fel evangéliumi szövegrészeket advent első vasárnapján.
Színház hír

Otthonából üzent Szász Júlia

„Jobban vagyok már, lassan, de biztosan gyógyulgatok” – írta Instagram-bejegyzésében a Nemzeti Színház balesetet szenvedett művésze, aki egyúttal megköszönte az elmúlt hetekben kapott rengeteg támogatást.
Színház ajánló

Már elérhető a Pintér Béla és Társulata januári és februári műsora

Az idén 25. jubileumát ünneplő Pintér Béla és Társulata januárban és februárban összesen harminchat estén várja nézőit az újpesti UP Rendezvénytérbe. Az előadásokra már elindult a jegyértékesítés.
Színház ajánló

Tabutémákat is feszeget a Vörösmarty Színház A kék hajú lány című előadása

Két szereposztással is bemutatta a Vörösmarty Színház a Dóka Péter regényéből készült színdarabot, A kék hajú lányt. Az előadás után a közönség fiatal tagjai színházpedagógiai foglalkozáson is részt vehetnek.
Színház hír

Vidnyánszky Attila maradt a Magyar Teátrumi Társaság elnöke

Ismét Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház vezérigazgatóját választotta elnökévé a Magyar Teátrumi Társaság.