Színház

Ascher Ványa bácsija New Yorkban

2012.07.20. 14:18
Ajánlom
Nem egészen egy évvel a washingtoni sikersorozat után szombaton ismét az Egyesült Államokban, a New York-i Lincoln Centerben megrendezett színházi fesztivál keretében mutatják be az Ascher Tamás rendezte Ványa bácsit.

A Csehov-darabot a Sydney Theatre Company New Yorkban is a bevált sikerreceptnek megfelelően, változatlan szereposztásban játssza, olyan világsztárokkal, mint Cate Blanchett, Richard Roxburgh és Hugo Weaving. "Természetes, teljesen változatlan minden!" - jelentette ki csütörtökön Ascher Tamás, aki New Yorkból telefonon nyilatkozott az MTI-nek.  

A szombati premiert két nyilvános főpróba előzi meg, s a darabot összesen 10 előadáson láthatja a New York-i közönség. A rendező elmondta, hogy társulatot a tavalyi, a washingtoni Kennedy Centerben álló ovációval fogadott előadás-sorozat után invitálták meg a New York-i fesztiválra. Miként tavaly, a darabnak az amerikai fővárosban történt színpadra állítása előtt, a rendező ismét Sydneyben próbált a társulattal. 

"Ez az előadás tavaly óta sehol sem ment, a Sydney Theatre Company pedig nem repertoárszínház, hanem szériákat játszik, ezért Sydneyben egy egyhetes, felújító próbasorozatot csináltunk. De nem az eredeti díszletben, mert az tavaly Amerikában maradt, hogy ne kelljen ide-oda szállítani" - mondta a rendező. A jelmez nélkül és próbadíszletben elvégzett egyhetes felkészülés helyszíne Sydney színművészeti egyeteme, a National Institute of Dramatic Arts (NIDA) volt. New Yorkban a művészeknek mindössze három nap áll rendelkezésükre a felkészülésre, amelyek közül kettőt már nyilvános főpróba zár.

A darab tavaly augusztusi, washingtoni színpadra állítását mind a The New York Times, mind a The Washington Post a kulturális mellékletének címoldalán induló, fotókkal illusztrált kritikában méltatta. "Ez a Ványa bácsi, amelyet Ascher vitt színre, és amelyben Cate Blanchett zseniálisan és vakmerően alakítja a trófeafeleséget, jobban beférkőzik az ember bőre alá, mint bármelyik, amelyet eddig láttam" - vélekedett Ben Brantley kritikus a The New York Timesban a Csehovi naplopóparádé, hasra esésekkel című írásában. A szerző szerint Aschernek és az ausztrál társulatnak "egyfajta plátói, ideális bohózatot" sikerült megvalósítania. 


"Ascher Tamás ihletett koncepciójában még a bogarak is, amelyeket a lakók arca körül zúgni hallunk, úgy vannak kiszámítva, hogy emeljék a zaklatottság mutatóját, azt az érzést, hogy a ház népét apró és monumentális erők kergetik az őrületbe" - írta a The Washington Postban A Ványa bácsi magnetikus új víziója című írásában Peter Marks. "Csehovnak az a tehetsége, ahogy megvilágítja figuráinak szívbe markoló, komikus küzdelmeit, Ascher gondozásában felnagyítást nyer. A jeleneteket spontaneitás feszíti, aminek eredményeként az ember gyakran nevetésen kapja magát, mert színházi szempontból találékonynak és igaznak érzi őket" - írta tavaly augusztusi kritikájában Marks, aki szerint a magyar rendező "transzformatív produkciójában bemutatja, hogy a drámaíró tolla dinamitot rejthet".

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

„Én glóriával átallépem azt” – Stuart Mária-premier az Operaházban

Bár a Stuart Mária izgalmas történelmi dráma, igazi mondanivalója mégiscsak az, hogyan képes valaki mindezeket a küzdelmeket maga mögött hagyni, és a halál közelségének tudatában számot vetni életével. A május 10-i, bemutató előadáson jártunk.
Klasszikus

Farkas Gábor a Zeneakadémia új rektora

Miután a Zeneakadémia szenátusa a zongoraművész pályázatát támogatta, a köztársasági elnök kinevezte Farkas Gábort a 2025. május 15. és 2030. május 14. közti időszakra a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorává.
Vizuál

Minden, amit tudni lehet Wes Anderson új filmjéről

Kézigránátok, abszurd karakterek, orgyilkosok, szimmetriák és persze sztárparádé. Május 29-étől látható a magyar mozikban napjaink egyik legnépszerűbb rendezőjének új, A föníciai séma című filmje. Összegyűjtöttük, mi mindent lehet tudni Wes Anderson új alkotásáról. 
Klasszikus

A klasszikus zene és a jazz kiválóságai vehettek át Bartók Rádió Zenei Díjat

Másodszor adta át a Bartók Rádió az előző év kiemelkedő zenei teljesítményeinek elismeréseként díjait a hazai klasszikus zene kiválóságainak. A május 14-én, a Budapest Music Centerben rendezett díjátadón mások mellett elismerésben részesült Medveczky Ádám, Sümegi Eszter, Kelemen Barnabás és Dresch Mihály is.
Színház

Venyige Sándor a Mézesvölgyi Nyárról: „Meg tudjuk teremteni a Pesti Broadway hangulatát”

2014-ben hozta létre a Veres 1 Színházat, mely tíz év alatt az agglomeráció egyik legkedveltebb teátruma lett, ráadásul független fenntartású, a Mézesvölgyi Nyár is ennek a termékeny konstrukciónak a részeként jött létre. Venyige Sándort kérdeztük.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

OFF-programok az OSZT-on: Gálffi László, Oláh Ibolya és Vecsei H. Miklós is fellép

Az Országos Színházi Találkozó (OSZT) kulturális kavalkáddal várja a közönséget Szolnokon. OFF-programok is szerepelnek a műsorban, ennek keretében látható lesz Göttinger Pál, Márfi Márk, Gálffi László, Oláh Ibolya és Vecsei H. Miklós előadása is.
Színház hír

Bodor Johanna: „Egyre többen csatlakoznak a Magyar Színházi Társasághoz”

Számos új tag belépésével, valamint két korábbi tag visszalépésével immáron a Magyar Színházi Társaság (MSzT) a legszélesebb körű szakmai szerveződésként működik tovább. Bodor Johanna bejelentette: megalapították a független Művészeti Díj Bizottságot.
Színház interjú

Venyige Sándor a Mézesvölgyi Nyárról: „Meg tudjuk teremteni a Pesti Broadway hangulatát”

2014-ben hozta létre a Veres 1 Színházat, mely tíz év alatt az agglomeráció egyik legkedveltebb teátruma lett, ráadásul független fenntartású, a Mézesvölgyi Nyár is ennek a termékeny konstrukciónak a részeként jött létre. Venyige Sándort kérdeztük.
Színház hír

Őze Áron kapta idén a szabadtéri színházak Amfiteátrum-díját

Egyhangú döntéssel Őze Áron színművésznek, rendezőnek ítélték oda idén a Szabadtéri Színházak Szövetségének tagjai a Gedeon József Amfiteátrum-díjat. Az elismerést május 14-én, a Kőszegi Várszínház A bosszú fogadója című ősbemutatója után nyújtotta át Pócza Zoltán, a Szövetség elnöke.
Színház hír

Menekültválságtól a népmeséig – sokszínű repertoárt hirdetett a szegedi színház

Zenés rendezvény keretében, a Reök-palota előtt jelentette be 2025/26-os évadának műsorát a Szegedi Nemzeti Színház. A közönség jövőre is az eddig megszokott változatos, gazdag repertoárra, műfaji sokszínűségre számíthat. Juronics Tamás, Fábián Péter, Tárnoki Márk, Markó Róbert és Koltai M. Gábor is rendez.