Színház

Átadták a Magyar Teátrum Díjat

2014.12.22. 09:22
Ajánlom
Ötödik alkalommal adták át december 20-án a Békéscsabai Jókai Színházban a színházi háttérszakmák elismerésére hivatott Magyar Teátrum Díjat.

Idén Gnandt János, a Békéscsabai Jókai Színház festőtárvezetője, Gulyás Szabó Gábor, a budapesti József Attila Színház hangtárvezetője, Horváth Ilona, a kecskeméti Katona József Színház gazdasági vezetője, Imre József, a budapesti Játékszín színpadmestere és Kiss István, a kaposvári Csiky Gergely Színház kelléktár-bútortárvezetője nyerte el a díjat. A nemzetiségi különdíjat Werner József, a Cinka Panna Cigányszínház szcenikusa, díszlet- és látványtervezője vehette át.

A Magyar Teátrumi Társaság 2010-ben alapított díjával a színházi háttér- és kiszolgálószakmákat, valamint az azokat magas szinten művelő szakembereket ismeri el. A jelöléshez két állami díjjal elismert színművésznek és a Magyar Teátrumi Társaság egyik színházigazgatójának együttes javaslata szükséges, majd egy zsűri választ a jelöltek közül. Az aranyozott csapágygolyót formáló díjjal ezer eurós (mintegy 300 ezer forintos) pénzjutalom jár. Az elmúlt négy évben például a fodrász, ügyelő-, maszkmester-, kalapos-, színpadmester-, kellékes vagy öltöztető szakma képviselői részesültek az elismerésben.

Idén először a Magyar Teátrumi Társaság hat díjával együtt adták át az egyik tagszervezet, a Magyar Színháztechnikai Szövetség által az idén alapított életműdíjat, a magyarországi színháztechnika nagy alakjáról elnevezett Tolnay Pál-díjat, amelyet Schmidt János okleveles gépészmérnök vehetett át. Az életműdíjjal olyan több évtizedes műszaki tevékenységet ismernek el, amely segített abban, hogy a technikai haladás bekerüljön a színházak világába. Ezzel a kitüntetéssel is ezer eurós pénzjutalom jár. Tolnay Pál a Magyar Állami Operaház első mérnöke, a magyar színháztechnikai élet kiemelkedő személyisége volt.

Fekete Péter, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója, a gála rendezője, a Vidéki Színházak Igazgatói Egyesületének elnöke ünnepi beszédében elmondta: Magyarországon csaknem ötven színházban több mint ezer ember dolgozik a függönyök mögött, és szolgálja ki a rivaldafényben állókat. Az ünnepi gálaesten a békéscsabai színház és a Magyar Teátrumi Társaság tagszínházainak művészei lépnek fel a színházi élet jeles képviselői és a nézők előtt.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Nem csak egy könyv a Budapest Nagyregény – Kiss Noémi a Lírástudók vendége

Huszonkét társával együtt ő is tagja a Budapest Nagyregény szerzőgárdájának, és elmesélte, miért érdekes számára Cinkota és a XVI. kerület, amelynek történetét ő írta meg. Kiss Noémi azt is elmondta, miért tartja nagy vívmánynak, hogy a vaskos kötet szerzőinek fele nő.
Színház

Elhunyt Bajomi Nagy György, az Örkény Színház művésze

A Gábor Miklós- és Jászai Mari-díjas színművész 56 éves volt.
Színház

Egy vezető távozása és figyelmeztetés lett a következménye a Katonában egy színházjegy-akciónak

Két munkatársat figyelmeztetésben részesítettek, egy vezető beosztású dolgozó pedig elhagyja a színházat, miután kiderült, hogy DK-tagok kaphattak kedvezményes jegyeket.
Vizuál

Ridley Scott filmjében Napóleon csak egy díszlet a saját életében

Hiába lett rendkívül látványos Ridley Scott Napóleonja, az európai történelem egyik legnagyobb hatású alakjáról végső soron csak egy sekélyes, koncepciótlan filmet sikerült rendeznie, amely ráadásul hemzseg a tárgyi tévedésektől.
Vizuál

A fekete arany és a fehér ördög – kritika a Megfojtott virágokról

Martin Scorsese egy három és fél órás krimi-drámával tért vissza, amelyben az amerikai történelem egy kevéssé ismert, sötét foltját mutatja be. Megfojtott virágok című filmjében a művészet klasszikus témáiról beszél, hogy megmutassa, mi is volna eredetileg a mozi célja.   

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Társadalmunk gyengeségeinek analízise – Máté Gábor rendezésében készül az Orlai Produkció új bemutatója

A Skorpió című előadás a közélet iránt érdeklődő, a színházban a társadalmi kérdések boncolgatását és a szarkasztikus humort kedvelő nézők számára lehet izgalmas választás.
Színház hír

Egy vezető távozása és figyelmeztetés lett a következménye a Katonában egy színházjegy-akciónak

Két munkatársat figyelmeztetésben részesítettek, egy vezető beosztású dolgozó pedig elhagyja a színházat, miután kiderült, hogy DK-tagok kaphattak kedvezményes jegyeket.
Színház gyász

Elhunyt Bajomi Nagy György, az Örkény Színház művésze

A Gábor Miklós- és Jászai Mari-díjas színművész 56 éves volt.
Színház ajánló

Básti Julit fia rendezi a Centrál Színház új bemutatójában

December 8-án a színház első premierjének újrahangszerelt bemutatásával ünnepli 20. évfordulóját a budapesti Centrál Színház. A Fekete Péter című magyar klasszikus címszerepét akkor is és most is Magyar Attila alakítja.
Színház hír

Kaposváron rendezik meg jövőre az Országos Színházi Találkozót

A kaposvári Csiky Gergely Színház ad otthont 2024. június 10. és június 16. között az Országos Színházi Találkozónak.