Színház

Átadták a Staféta díjait, Szilvay Máté vehette át a Fidelio különdíját

2025.06.16. 12:45
Ajánlom
Lezárult a 2023-as Staféta Pályázat részeként bemutatott előadások közönségszavazása, a díjakat idén is a Jurányi Ház évadzáró piknikén adták át, ahol kihirdették a TITÁNium pályázat eredményét is, és kiderült, hogy kik vehetnek részt 2025 őszén a mentorprogramban.

A június 11-én megtartott eseményen jelen volt Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere, aki a Margit-negyed kulturális fellendüléséről, valamint a kerület és a Jurányi Ház közös kampányáról, a meNŐ projektről beszélt. Kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója a Független Előadó-művészeti Alapot (FEA) mutatta be, amely azért jött létre, hogy biztosítsa a független művészek fenntartható működését. Ehhez kapcsolódva Nagy Zoltán, a Független Előadó-művészeti Szövetség ügyvezetője bejelentette, hogy hamarosan kiírják a FEA pályázatát.

Idén is az évadzártó keretében adták át a Budapest Főváros Önkormányzata által meghirdetett Staféta pályázat közönségdíjait. A 2025. március 27. és június 1. között tartó Staféta közönségszavazás során 838 szavazat érkezett a jelöltekre. A nézők ezúttal hét előadásra adhatták le voksaikat. A Staféta közönségdíjat, Cséffai Györgyi szobrászművész alkotását a legtöbb szavazatot kapó 1,5 EZRELÉK című előadás alkotói, Al-Farman Petra, Haragonics Sára, Kabdebon Dominik és Milovits Hanna nyerték. A csapat a díj mellett a Füge Produkció támogatói által 1 millió forintos produkciós támogatásban részesül, amit egy a 2025/26-os évadban megvalósuló bemutatójához használhat fel.

IMG_4955-111612.jpg

Az 1,5 EZRELÉK csapata átveszi a Staféta fődíját Kiss Ambrustól, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatójától (Fotó/Forrás: Dányi Viktória / Jurányi Ház)

A Fidelio különdíját a lapigazgató, Rosznáky Emma és a főszerkesztő, Várhegyi András adta át Szilvay Máténak, a rakéták, szintik, istenek című Staféta nyertes előadás rendezőjének.

A radiocafé különdíját Canjavec Judit, a radiocafé kulturális műsorainak szakmai vezetője prezentálta Dohy Balázsnak és Somorjai Rékának a BOJZ című előadásért.

Raketak_Stafeta-111613.jpg

Rosznáky Emma, Szilvay Máté és Várhegyi András (Fotó/Forrás: Dányi Viktória / Jurányi Ház)

Idén nyolcadik alkalommal hirdette meg a Füge Produkció az évről évre megújuló, kísérletező és egyben hiánypótló tehetséggondozó programját, a TITÁNium Színházi Projektet, a 2025-ben negyedik alkalommal kiírásra kerülő Mastercard – Alkotótárs színházi pályázat keretében. A két sikeres projekt társításának célja, hogy a nyertesek még stabilabb és biztonságosabb keretek között valósíthassák meg produkciójukat, hiszen a program szakmai tudást-mentorálást, infrastruktúrát-próbatermet, anyagi forrást és játszóhelyet is biztosít majd számukra.

A pályázatra olyan fiatal, 35 év alatti alkotók jelentkezését várták, akik egy koncepció színpadi megvalósítása mellett szeretnének alaposabb ismereteket, illetve tapasztalatot is szerezni egy produkció kivitelezésének a folyamatáról, annak egyes lépéseiről azáltal, hogy egy négyhónapos mentorprogramban vehetnek részt 2025 szeptemberétől. A nyertes produkciók a 2026-os naptári évben lesznek majd láthatók Budapest különböző befogadószínházaiban.

506232159_1017750020520669_2153199658159625631_n-120532.jpg

A Titánium mentorprogram nyertesei (Fotó/Forrás: Dányi Viktória / Jurányi Ház)

A neveket a Mastercard közkapcsolatokért felelős igazgatója, Martinovic Boris jelentette be. Az idei nyertesek: Horváth Panna (Csapda című projekt – bemutató helyszíne: MU Színház), Irene Plaque (HOLD / ÉRINTÉS című projekt – bemutató helyszíne: Trafó Kortárs Művészetek Háza), Lukács Ádám (Kartoték című projekt – bemutató helyszíne: Jurányi Ház) és Sándor Júlia (Felnőtt emberek című projekt – bemutató helyszíne: B32 Galéria és Kultúrtér).

A JuNYÁRi Pikniken Rozgonyi-Kulcsár Viktória, a Jurányi Ház vezetője elmondta: „Lezárult egy időszak, amelynek a szlogenje a Közösségben az energia! volt, hiszen a tetőre került napelemekkel megteremtettük egy energiaközösség alapjait, így mostantól feltöltve, lendülettel folytatjuk. Ezt megalapozza az a díjeső, ami az elmúlt 48 órát határozta meg.” Polgár András mecénás a pikniken átadta Horváth Gideon Bőségfüge című műalkotását Rozgonyi-Kulcsár Viktóriának, amelyet a Jurányi Házban terveznek kiállítani.

fuge-121057.jpg

Horváth Gideon, Rozgonyi-Kulcsár Viktória és Polgár András (Fotó/Forrás: Dányi Viktória / Jurányi Ház)

Fejléckép: A Staféta közönségszavazás nyertesei (fotó/forrás: Dányi Viktória / Jurányi Ház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Schneider Zoltán nyerte el az idei Hollósi Frigyes-díjat

Másodszor ítélte oda Schneider Zoltánnak a közönség a Kőszegi Várszínház Hollósi Frigyes-díját. A színművész idén Bernard Slade Jutalomjáték című darabjában Scottie Templeton alakításával érdemelte ki az elismerést.
Könyv

Kiakadt a szakma: Orbán János Dénes saját szervezetétől kapott 412 millió forintot művei felhasználási jogaiért

A közpénzből gazdálkodó Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft., amelynek szakmai vezetését Orbán János Dénes látja el, egy év alatt több száz millió forintot költött a Kossuth-díjas szerző műveinek felhasználási jogaira.
Zenés színház

Tanulás, fejlődés, változás – interjú Kolonits Klárával

„A bel canto királynője” – írták Kolonits Kláráról a német kritikusok a Roberto Devereux ulmi bemutatója után. A nemrég súlyos, daganatos betegségen átesett szopránt feltöltődésről és kedvenc rózsáiról is kérdeztük.
Vizuál

Elhunyt Sam Neill

A Jurassic Park-filmekből ismert új-zélandi színész 78 éves volt, családja közleménye szerint halála hirtelen és váratlan volt. Sam Neill karrierje során több mint 150 filmben és sorozatban szerepelt.
Színház

Tompagábor Kornél: „A jubileum alkalmából újrafogalmazzuk az Anconai szerelmeseket”

Idén nyáron ünnepli huszadik évadát a zalaegerszegi Kvártélyház Szabadtéri Színház. A jeles évforduló kapcsán Tompagábor Kornéllal, a Kvártélyház igazgatójával az elmúlt két évtized mérföldköveiről beszélgettünk.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház interjú

Kenéz Ágoston: „Felkészülünk Csehovra és Brechtre, a Micimackóra mikor készülünk fel?”

Kenéz Ágoston fiatal alkotó nehezen definiálja magát, de egy dolgot tud: gyereknek játszani ugyanakkora tét, mint felnőtteknek. A Fidelio-díjat elnyerő Ha már lúd… című előadás írójával és rendezőjével beszélgettünk.
Színház interjú

Tompagábor Kornél: „A jubileum alkalmából újrafogalmazzuk az Anconai szerelmeseket”

Idén nyáron ünnepli huszadik évadát a zalaegerszegi Kvártélyház Szabadtéri Színház. A jeles évforduló kapcsán Tompagábor Kornéllal, a Kvártélyház igazgatójával az elmúlt két évtized mérföldköveiről beszélgettünk.
Színház hír

Schneider Zoltán nyerte el az idei Hollósi Frigyes-díjat

Másodszor ítélte oda Schneider Zoltánnak a közönség a Kőszegi Várszínház Hollósi Frigyes-díját. A színművész idén Bernard Slade Jutalomjáték című darabjában Scottie Templeton alakításával érdemelte ki az elismerést.
Színház ajánló

Molnár Piroska, Csákányi Eszter és Thuróczy Szabolcs is ott lesz a 25. VIDOR Fesztiválon

Molnár Piroska, Csákányi Eszter, Epres Attila, Kováts Adél, Járai Máté, Nagy Sándor és Thuróczy Szabolcs is szerepel a jubileumi, 25. VIDOR színházi programjában. A fesztivál idén augusztus 21-től augusztus 29-ig tart a Móricz Zsigmond Színház szervezésében Nyíregyházán.
Színház ajánló

Szabadtéren az Egy életem Csuja Imrével

Csuja Imre májusban jelentette be visszavonulását, befejezi a kőszínházi pályafutását, és nem vállal több szerepet. Egy életem című stand-up estjétől azonban nem búcsúzik, és a Mézesvölgyi Nyár programjában szabad ég alatt is látható lesz augusztusban.