Színház

Átadták az idei Magyar Teátrum Díjakat

2013.12.19. 09:40
Ajánlom
A színházi háttérszakmákban dolgozók közül öten kapták meg idén a Magyar Teátrum Díjat, nemzetiségi különdíjat pedig egy szakember vehetett át a december 18-án megtartott békéscsabai gálán.

Az idén Szolga István, a Szabad Tér Színház műszaki igazgatója, Karl József, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház főügyelője, Bali Lajos, a Pécsi Nemzeti Színház díszletgyártó műhelyvezetője, Nády Árpád, a Győri Nemzeti Színház fővilágosítója és Rácpali István, a Nemzeti Színház színpadtechnikai főügyelője nyerte el a díjat, a nemzetiségi különdíjat pedig Csasztvan Béla, a szarvasi Cervinus Teatrum színpadmestere kapta.

A szervezet által 2010-ben alapított díjat most negyedszer adták át. A díjjal az alapítók a színházi háttér- és kiszolgálószakmákat, valamint az azokat kiemelkedően magas szinten művelő szakembereket ismerik el.

A Magyar Teátrum Díjat a zsűri döntése alapján megkaphatja bármely színházi háttérszakma művelője, aki munkájával, személyiségével, a magyar színházművészet iránti odaadásával rászolgált erre. Legalább két, állami díjjal (Kossuth- vagy Jászai-díjjal, kiváló vagy érdemes művészi címmel) elismert színművész javaslata és a Magyar Teátrumi Társaság egyik színházigazgatójának együttes jelölése szükséges ahhoz, hogy valaki elnyerhesse a díjat.

Az elmúlt két évben olyan szakmák képviselői részesültek az elismerésben, mint például ügyelő, maszkmester, kalapos, színpadmester, patinázó vagy öltöztető.

A Magyar Teátrum Díjakat idén is ünnepélyes keretek között adták át a Békéscsabai Jókai Színházban, az est rendezője Fekete Péter igazgató volt. A korábbi évek gyakorlatának megfelelően a gálaestet az idén is rögzítette a közmédia.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

„Minden este hazaviszek én is valamit” – interjú Schell Judittal

Mit tegyünk, hogy elkerüljük a szokásos párkapcsolati zsákutcákat? Hogyan építünk torlaszt és falakat a játszmáinkból? Ilyen és hasonló kérdésekre keresi a választ a Szeretetkert című előadás a Kultkikötőben július 27-én. Balatonszárszón négy kiváló színművész, Schell Judit, Jordán Adél, Mészáros Máté és Szervét Tibor várja a nézőket.
Zenés színház

„Csak akkor lehet szabadon alkotni, ha nincsenek félelmeink” – beszélgetés Tassonyi Balázzsal

Tassonyi Balázs elképesztően erős évadot tudhat maga mögött. A Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves hallgatójaként 2024-ben debütált a Budapesti Operettszínház több előadásában is, és főszerepet kapott a Carmenben.
Vizuál

Nyaralástörténeti kiállítással nyílt meg a balatonfüredi Esterházy-kastély, amely újra régi fényében látható

A közelmúltban átadott Esterházy-kastély állandó kiállítása mélyebben foglalkozik a város kultúrtörténetével, minden oldalról körüljárva a gyógyvíz és a köré épült komplex gyógyászati központ múltját.
Zenés színház

Drámai kontúrok, finom árnyalatok – Richard Strauss Elektrája a Bajor Állami Operában

A legendás német rendező, Herbert Wernicke 1997-ben bemutatott Elektra-produkciója az idei évadban is szerepelt a Bajor Állami Opera műsorán, a produkció parádés szereposztással és kimeríthetetlen művészi energiával került színre.
Színház

Margaret Atwood az asszonyi hűségről szóló mítoszadaptációját is bemutatja a Gyulai Várszínház

A Gyulai Várszínház fesztiválprogramjának fontos csomópontjai a saját bemutatók, idén például négy olyan előadás, amelyet a színház részben saját fejlesztésben, részben koprodukciós partnerrel hoz létre.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház gyász

Elhunyt Dobos Ildikó színművész

A Jászai Mari-díjas színművész hosszan tartó betegség után, 82 éves korában hunyt el. Drámai erejű alakításaira az eszköztelenség, a szereppel való teljes azonosulás volt jellemző.
Színház ajánló

Margaret Atwood az asszonyi hűségről szóló mítoszadaptációját is bemutatja a Gyulai Várszínház

A Gyulai Várszínház fesztiválprogramjának fontos csomópontjai a saját bemutatók, idén például négy olyan előadás, amelyet a színház részben saját fejlesztésben, részben koprodukciós partnerrel hoz létre.
Színház interjú

„Minden este hazaviszek én is valamit” – interjú Schell Judittal

Mit tegyünk, hogy elkerüljük a szokásos párkapcsolati zsákutcákat? Hogyan építünk torlaszt és falakat a játszmáinkból? Ilyen és hasonló kérdésekre keresi a választ a Szeretetkert című előadás a Kultkikötőben július 27-én. Balatonszárszón négy kiváló színművész, Schell Judit, Jordán Adél, Mészáros Máté és Szervét Tibor várja a nézőket.
Színház interjú

Lábnyomok előttem és mögöttem – beszélgetés Bérczes Lászlóval

Tavaly jelent meg Kötőszavak címmel Bérczes László könyve, amiben a szerző ezúttal magáról ír. A kötet apropójából ültünk le beszélgetni a Jászai-díjas rendezővel.
Színház hír

Egyeztetést sürget a Színházi Dolgozók Szakszervezete a kiözelmúltbeli balesetek miatt

A szakszervezet közleményt bocsátott ki, amelyben leírták, csak azokban az esetekben tudnak aktívan fellépni, ha szakszervezeti tag az érintett, ugyanakkor kezdeményezik, hogy más színházi szervezetekkel közösen dolgozzanak ki protokollt a hasonló esetekre.