- Hogyan jutott el az előadásotok Berlinbe? Ott is tartottátok a premiert.

- A Korijolánusz című előadásunkat látta Münchenben egy berlini alternatív operaház, a Neuköllner Oper egyik vezetője. Ő keresett meg azzal, hogy van egy fesztiváljuk, a Move Op!, ahol szívesen vennék, ha rendeznék egy munkabemutatót. Egy minimális összeggel támogatták is a projektet. A próbákat Budapesten, a Jurányi Inkubátorházban tartottuk. Gáspár Ildikó dramaturg kollegámmal már nagyon régóta szerettük volna színpadra állítani Ödön von Horváth Délszaki éj című darabját. A fesztivál 2013. augusztusban volt, eljátszottuk háromszor az előadást, azóta pedig a Jurányiban annyiszor, ahányszor össze tudjuk egyeztetni a benne játszó színészeket.

- Tapasztaltatok különbséget a német és a magyar közönség reakciói között?

- Nyilván a magyar közönség érti jobban az előadásunkat, hiszen nekik készült. A fesztiválon feltétel is volt, hogy a produkció valamennyire reflektáljon a mai magyar helyzetre. Van olyan rész benne, ami csak itthon érthető, ugyanakkor az alaptörténet bárhol megállja a helyét.

- Miért kívánkozott elővenned ezt a darabot?

- Régóta kedvelem a művet. Nagyon szeretem a szerzőt, Ödön von Horvátot, remek író, rajongok a humoráért. A mű nagyon erősen szól arról, hogy nincs - semmilyen oldalon - olyan erő vagy személyiség vagy akár akarat, ami tudna változtatni a jelenlegi közéleti helyzeten. Kétségbeesettséget, ugyanakkor állóvizet érzek Magyarországon. A szerző nagyon élesen látta az akkori közéletet, az 1920-as évek végét-a '30-as évek elejét, amikor a nácik hatalomra kerültek. Egyáltalán nem mondható egyoldalúnak Horváth, úgy látta, mindenkinek volt sara a történtekben. Annak is, aki engedte, hogy odáig eljussanak az események. A darabban van egy marxista csapat, amely nem veszi komolyan, hogy a szélsőjobb erős veszélyt hordoz magában. Amikor már ordít a helyzetről, hogy nagyon nagy baj van, akkor is azt mondják: ez csak egy pillanatnyi probléma. Ma sajnos ez legalább ennyire aktuális. Számomra az az ijesztő, hogy ilyen rövid időn belül ráléptünk ugyanerre az útra. Nem telt még el egy évszázad sem azóta, a mai napig élnek olyan emberek köztünk, akik megtapasztalták a saját bőrükön az akkor történteket. Nincsenek utópiáim, az emberi természet megváltoztathatatlan, a történelem ciklikusság szerint működik.

- Hogyan csapódik le mindez a kisemberek szintjén?

- Ezt mutatja be a darab, nagyon pontosan és ironikusan. Kiderül, mi történik akkor, ha az ember a magánéletében is ideológiai alapon hoz döntéseket, ha akár a párját is ez alapján választja. A politika beletolakszik a mindennapi életbe, még a családi vacsoránál is fontos téma, ami szerintem nem normális. Egyre inkább azt látom, alapkérdés az emberek számára, ki hogyan viselkedik, igazodik politikailag. Barátságok, kapcsolatok mennek rá erre. Azt gondolják, az ideológiai hovatartozás a legfontosabb. Eközben egyre szélsőségesebb nézetek, mozgalmak jelennek meg. Mintha megfordultak volna a szerepek: már nem a politika van értünk, polgárokért, hanem mi vagyunk azért, hogy a cirkusz működni tudjon.

- Véleményed szerint miért lehet ennyire meghatározóan jelen a politika a hétköznapokban?

- Nem az a fontos manapság, hogy ésszerű rendeletek szülessenek, hanem az, ki hozza meg őket. Nagyképűséget látok a politikusok részéről. Ez rossz felfogás. Egy rendes államban nem szabadna észrevennünk, mi történik a politikusokkal, a politikában.

A január 16-ai előadást követően közönségtalálkozót tartanak a Fidelio szervezésében. A beszélgetésen a közönség is felteheti kérdéseit az alkotóknak.