Színház

Augusztus 26-án vesznek végső búcsút Ács Jánostól

2015.08.12. 14:20
Ajánlom
A Jászai Mari- és Nádasdy Kálmán-díjas színházrendező hamvasztás utáni búcsúztatása 11 óra 15 perckor lesz az Új köztemető szóróparcellájában.

Ács János 1949. március 22-én született Budapesten. Tanulmányait a József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, illetve a Színház- és Filmművészeti Főiskolán végezte, ahol 1980-ban diplomázott. Az 1970-es években Paál Istvánnal a szegedi egyetemi színpad színésze és rendezője volt. A kaposvári Csiky Gergely Színházban dolgozott 1980 és 1991 között, 1991-től az Arany János Színház rendezője, 1994 és 2001 között az Új Színház főrendezője volt. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen is tanított, 1991-től 2011-ig.

Rendezett többek között Szolnokon, Zalaegerszegen, az Operaházban, a Rock Színházban és a Katona József Színházban is. 2005 óta a Győri Nemzeti Színház tagja volt. Színészi feladatokat is vállalt, több filmben játszott.

Színháztörténeti jelentőségű rendezése volt Kaposváron Peter Weiss darabja, a Marat halála. A vidéki színházak esetében példátlanul sokszor, több mint százszor játszották. 1982-ben a BITEF nemzetközi fesztiválon mindhárom kiosztható díjat ez a darab kapta. A kaposvári előadásokra buszokkal érkeztek főleg fiatal, egyetemista nézők. A budapesti vendégjátékokon több alkalommal rendőrkordon védte az előadás helyszínét a jegy után áhítozó nézők rohamától.

Ács János főbb rendezései között megtalálható a Szöveg és zene (Beckett), az Esküvő (Gombrowicz), a Csárdáskirálynő (Kálmán Imre), A tavasz ébredése (Wedekind), az Átváltozások(Middleton-Rowly), a  Szentivánéji álom (Shakespeare), a Leonce és Léna (Büchner), A balkon (Genet), a Sötét galamb (Örkény István), az Amphitryon (Kleist), a Munkásoperett (Ács-Mártha), az Egy kiállítás képei (Muszorgszkij), az Othello (Shakespeare), a Lulu (Wedekind), a Sirály (Csehov), a János vitéz (Kacsóh Pongrác), a Lear király (Shakespeare), az Oidipusz (Szophoklész), a Jó embert keresünk (Brecht), a Hamlet (Shakespeare), Az üvegcipő (Molnár Ferenc) és a Cseresznyéskert (Csehov). A művész 1987-ben Jászai Mari-díjat, 2009-ben Nádasdy Kálmán-díjat kapott.

Ács Jánost 66 éves korában július 22-én érte a halál. A színházrendezőre a Vasvári Pál utcai Nappali Kávéházban emlékezhetnek barátai a temetést követően.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

„Apu, azt hadd kérdezzem meg…” – Léner Péter és Léner András a Mester és Tanítványa podcastban

Apa és fia beszélgetésével folytatódik a Magyar Színházrendezői Testület frissen indított podcast-sorozata, amely a Fidelio online felületein jelentkezik kéthetente. A második részben Léner Péter színházi rendezőt kérdezi fia, Léner András színházi rendező, a Magyar Színházrendezői Testület alelnöke.
Vizuál

Átadták a 44. Magyar Filmszemle díjait – Tarr Béla életműdíjat kapott

Tizenhárom év szünet után visszatért a magyar mozgóképkultúra egyik legfontosabb eseménye, a Magyar Filmszemle. A rendezvény hagyományosan filmes verseny is volt, az ünnepélyes díjátadót február 9-én tartották meg a Corvin mozi Korda termében. A díjakat a versenykategóriák zsűrijei ítélték oda, és adták át.
Színház

Haumann Máté: „Hamlet szerepe három embert igényel egyszerre”

Február 7-én mutatta be a Magyar Színház Shakespeare örök klasszikusát, a Hamletet, Eperjes Károly rendezésében. A címszerepet Haumann Máté alakítja, aki szerint az előadás összekovácsolta a társulatot. Erről is beszélt nekünk. Villáminterjú.
Színház

Hajdu Steve: „Egy színésznek a saját halálát is könnyebb lesz feldolgozni”

Két nap alatt fogytak el a jegyek a Centiről centire márciusi előadásaira is, nézői várólista van a produkcióra a Rózsavölgyi Szalonban. A darabot Őze Áron rendezte, és játszik is benne Marjai Virág, Dobó Kata, valamint Hajdu Steve mellett, aki szerint Magyarországon is kezd hobbivá válni a színészet. De nem csak erről kérdezte őt a Fidelio.
Tánc

Tánc Valentin-napra: jövő héten látható a Liliom

Magyarországon egyedülálló táncszínházi előadás a Liliom, a szerelem, a szenvedély és a sorsfordító döntések története. A Feledi Project előadása modern mozgásvilággal és érzelmekkel teli koreográfiával kelti életre Molnár Ferenc világhírű darabját. A Liliom február 19-én látható a Nemzeti Táncszínházban.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház interjú

Haumann Máté: „Hamlet szerepe három embert igényel egyszerre”

Február 7-én mutatta be a Magyar Színház Shakespeare örök klasszikusát, a Hamletet, Eperjes Károly rendezésében. A címszerepet Haumann Máté alakítja, aki szerint az előadás összekovácsolta a társulatot. Erről is beszélt nekünk. Villáminterjú.
Színház magazin

„Apu, azt hadd kérdezzem meg…” – Léner Péter és Léner András a Mester és Tanítványa podcastban

Apa és fia beszélgetésével folytatódik a Magyar Színházrendezői Testület frissen indított podcast-sorozata, amely a Fidelio online felületein jelentkezik kéthetente. A második részben Léner Péter színházi rendezőt kérdezi fia, Léner András színházi rendező, a Magyar Színházrendezői Testület alelnöke.
Színház interjú

Hajdu Steve: „Egy színésznek a saját halálát is könnyebb lesz feldolgozni”

Két nap alatt fogytak el a jegyek a Centiről centire márciusi előadásaira is, nézői várólista van a produkcióra a Rózsavölgyi Szalonban. A darabot Őze Áron rendezte, és játszik is benne Marjai Virág, Dobó Kata, valamint Hajdu Steve mellett, aki szerint Magyarországon is kezd hobbivá válni a színészet. De nem csak erről kérdezte őt a Fidelio.
Színház interjú

Bátyai Éva: „Megtanultam szeretni a nehézségeket”

Bátyai Éva pályája során számos zenés előadásban szerepelt, de thrillerben ez idáig még nem játszott. Az Újszínház színésznőjével új bemutatója, A hóhér kötele kapcsán a készülő krimi-musicalről, a leghálásabb közönségről, az összetartó társulat erejéről, valamint arról is beszélgettünk, mi mindenre tanítja őt a futás.
Színház hír

Felvételt hirdet a Momentán Műhely

A Momentán Társulat 18-26 éves fiataloknak szóló improvizációs színházi alkotóműhelye felvételt hirdet. Olyanok jelentkezését várják, akik szeretnének egy fiatal alkotóközösség tagjai lenni, improvizációs színházi technikákat elsajátítani, és egy csapatban álmodnák és valósítanák meg különböző kreatív ötleteiket.