Színház

Auksz Éva: „Mi, nők mindent meg akarunk oldani”

2019.07.24. 12:30
Ajánlom
Fordulatokkal teli folytatás született a Rózsavölgyi Szalon Amazonok című, előadásához, amely ezúttal a Szentendrei Teátrumban vendégszerepel július 26-án. Elfogadásról és egymás segítéséről is beszélt az előadás egyik főszereplője, Auksz Éva.

A modern nők, modern problémáit feldolgozó Amazonok folytatását, az Amazonok – Három év múlva című vígjátékot tavaly decemberben mutatta be a Rózsavölgyi Szalon. Miként a cím is felfedi, a folytatásban kiderül, mi történt a három párizsi nővel, Martine-nal (Náray Erika), Annie-val (Györgyi Anna) és Micky-vel (Auksz Éva), valamint lakótársaikkal három évvel később. A rendező ezúttal is Szarka János volt, nem kell azonban az „első részt” látni ahhoz, hogy a „második” is világos legyen, hiszen önálló színdarab mindkettő.

Az Amazonok könyörtelen üzletasszonyát, Micky-t megformáló Auksz Éva a Fidelio Klasszik július 20-i adásában elmondta, az Amazonok első részét már láthatta a szentendrei közönség, ami akkor nagy sikerrel debütált a Duna-parti városban. „Kicsit féltünk tőle, mert a Rózsavölgyi Szalon inkább egy szobaszínház intimitású belső tér, míg a Szentendrei Teátrum szabadtéri színpada nagyszínpadnak számít és nagy a nézőtér is, de elképesztően jól sikerült” – emlékezett vissza a korábbi vendégjátékra Auksz Éva.

_E_L9258-115332.jpg

Auksz Éva (Fotó/Forrás: Gordon Eszter / Rózsavölgyi Szalon)

Idén, három év után másodszor látogatnak vissza Szentendrére a szereplők az előadás folytatásával, amelynek különös aktualitása, hogy a történetben ugyancsak három év telt el. „Soha nem áll meg semmi, minden változik, fejlődik, az író pedig egy fantasztikus csavart tett a történetbe, amitől mindenkinek teljesen felkavarodik az élete.

A darab szépsége, hogy az életről, az elfogadásról szól, és megmutatja, hogy mindig van kire számítsunk a bajban, sosem vagyunk egyedül a világban.

További részleteket árult el a darabbal és a karakterével kapcsolatban Auksz Éva a Fidelio Klasszikban, a teljes beszélgetés itt hallgatható meg:

 

A történet

Martine, a középkorú háziasszony, akit a férje elhagyott egy huszonéves szőkeségért, boldogan él argentin szerelmével, Pablóval. A bolondos Annie időközben férjhez ment egy idős milliomoshoz, aki tényleg önmagáért szerette őt, de a férfi hamar meghalt, ő meg bolondosabb és tisztánlátóbb, mint valaha. A két fiú, Guillaume és Loïc továbbra is bérlik Martine lakásának felső szintjét, és tökéletesen boldogok. Micky pedig, a könyörtelen üzletasszony, aki elriasztja magától a férfiakat… De tényleg: hova tűnt Micky? Miért nem érik el őt soha? Miért kerüli őket? És egyáltalán: valóban olyan tökéletes minden?

A július 26-i előadásra ide kattintva válthatja meg jegyét>>>

Fejléckép: Auksz Éva (fotó: Gordon Eszter / Rózsavölgyi Szalon)

A párizsi manzárdlakás amazonjai visszatérnek - új vígjáték a Rózsavölgyiben

Kapcsolódó

A párizsi manzárdlakás amazonjai visszatérnek - új vígjáték a Rózsavölgyiben

A modern nők, modern problémáit feldolgozó Amazonok folytatását, az Amazonok – Három év múlva című vígjátékot mutatja be a Rózsavölgyi Szalon december 13-án. Az új történetben visszatérnek a párizsi „amazonok”, Auksz Éva, Györgyi Anna és Náray Erika.

Szentendrei Teátrum

A nyári szezonban a Szentendrei Teátrum négy-öt bemutatót tart, a magyar színházi élet élvonalbeli rendezői és művészei közreműködésével. Emellett a színházi évad legsikeresebb zenés és prózai előadásaiból láthat válogatást a közönség. A Teátrum műsorában megtalálhatók magyar és külföldi klasszikus és kortárs szerzők színdarabjai, vígjátékok és drámák, előadóestek, valamint egy-egy opera vagy musical előadás is. A színházi előadások mellett jazz, világzenei és komolyzenei koncertek is szerepelnek a kínálatban.

Jöjjön el Szentendrére és töltsön felejthetetlen estéket a város varázslatos szabadtéri helyszínein!

Legnépszerűbb

Klasszikus

Kiemelkedő életművek és emberi teljesítmények – Átadták az Cziffra Fesztivál díjait

Idén rekordszámú pályázat érkezett. A díjakra a Cziffra Fesztivál felhívása szerint művészeket, kulturális szakembereket lehetett jelölni; a döntést végül a jelölési időszak lezárultával az öttagú szakmai zsűri hozta meg.
Színház

„Minden téren jönnek előre a nők” – Interjú Péterfy Borival

Az Átrium új bemutatója, a Mefisztó Klaus Mann Mephistójának szabad átirata a kortárs kabaré műfajában, sok zenével és meglepetéssel. Az Urbán András rendezte előadásban Péterfy Bori a többi színészhez hasonlóan sokféle karaktert villant fel.
Klasszikus

Világsztárok a Müpában: klasszikusok és ősbemutatók az új évadban

Türelemre, alázatra és rugalmasságra tanított az előző időszak – idézte fel az elmúlt másfél évet Káel Csaba vezérigazgató a Müpa évadnyitó sajtótájékoztatóján, emlékeztetve rá, hogy ez a nyitás most többet és mást jelent mindenki számára. A következő szezon a megújulás jegyében telik: a visszatérő közönségkedvencek mellett számos új program érkezik az intézménybe, a magyar sztárok mellett pedig a nemzetközi művészvilág kiemelkedő alkotói is képviseltetik majd magukat a koncerttermekben.
Vizuál

Évtizedes elfeledettség után először látható Péli Tamás monumentális pannója

A Születés című alkotás szeptember 26-ig látható a BTM Vármúzeum Barokk Csarnokában. A páratlan jelentőségű, de hányattatott sorsú, ez idáig a közönség elől elzárt fára festett táblakép központi motívuma a roma nép képzelt-megálmodott eredetmítosza.
Klasszikus

Barokk forgatag – Zenei időutazásra hív a 37. Régi Zenei Napok

Minden eddiginél több koncerttel és kurzussal várja közönségét és hallgatóit a Régi Zenei Napok Vácon és Gödöllőn július 3. és 10. között. A műsorban különleges zenei csemegék is helyet kaptak, a professzorok között érkezik Malcolm Bilson és Simon Standage.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Kortárs magyar szerzők a Gyulai Várszínházban

A világirodalmi (Csehov, Donizetti, Ibsen, Shakespeare, Goldoni) és magyar klasszikusok (Madách Imre, Móricz Zsigmond, Örkény István, Wass Albert) mellett a kortárs magyar szerzők művei az idei évadban is hangsúlyos szerepet kapnak Gyulán.
Színház interjú

„Minden téren jönnek előre a nők” – Interjú Péterfy Borival

Az Átrium új bemutatója, a Mefisztó Klaus Mann Mephistójának szabad átirata a kortárs kabaré műfajában, sok zenével és meglepetéssel. Az Urbán András rendezte előadásban Péterfy Bori a többi színészhez hasonlóan sokféle karaktert villant fel.
Színház hír

Takács Kati a Psota Irén-díj idei kitüntetettje

A Jászai Mari-díjas érdemes művész Básti Juli Kossuth-díjas színművésztől vehette át az elismerést június 9-én, a Rózsavölgyi Szalonban tartott díjátadó ünnepségen. Takács Katit az eseményen Bálint András méltatta.
Színház interjú

A kultúra a kivezető út – Elindult a szabadtéri színházak szezonja

A Szabadtéri Színházak Szövetségének 12 tagszervezete 12 különböző adottságú helyszínen 12 különböző műsorkoncepcióval – 50 új darab bemutatójával – várja a közönséget. A szezon kezdetén átadták a Gedeon József Amfiteátrum-díjat.
Színház ajánló

A tigris, a Boldogtalanok és az Emigránsok is versenyez

2021. június 18. és 26. között ismét megrendezik a Magyar Színházak 33. Kisvárdai Fesztiválját. Az érdeklődő közönség három helyszínen tizenöt versenyelőadást és öt versenyen kívüli produkciót láthat a határon túli és anyaországi magyar színházakból.