1971. szeptember 10-én született, édesanyja, Nagy Anna színpadi szerepein túl a filmvászonról is ismerős lehet: a főiskola elvégzése után Ranódy László Pacsirtájának címszereplőjeként vált ismertté.
„Anyával nagyon összenőttünk” – vallott édesanyjáról egy interjúban a színésznő. A szoros kapcsolat talán annak a fiatalkori tragédiának is köszönhető, hogy édesapja, a legendás Szindbád rendezője, Huszárik Zoltán 1981-ben elhunyt. Kata ekkor mindössze 10 éves volt, Anna, és a csak kedves, fekete szemű kislányként emlegetett lánya kettesben maradt. „Ő szeretett apa és anya helyett egyszemélyben”.
A szoros kapcsolat ellenére Kata már 19 éves korában elköltözött otthonról,
és bár volt olyan időszak, hogy visszatért a szülői házba, a szorosabb egymásra találásra egészen a kisfia megszületéséig várni kellett. Édesanyjával ma már olykor a színpadon is találkoznak, közös estjükön, a Fény-játékokban pedig Lázár Ervin meséit gyúrták egybe.

Huszárik Kata és Fátyol Kamilla a Maladype Színház Három nővér című előadásában (Fotó/Forrás: Kleb Attila / Maladype Színház)
A színpadig majdhogynem egyenes út vezetett: a gimnázium elvégzése után Kata a Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanult tovább, ahol 1994-ben diplomázott. Egy évvel később már a budapesti Katona József Színház művészeként láthatta a közönség, ahol a Hatalom, pénz, hírnév, szépség, szeretet című előadással mutatkozott be. A társulatnál töltött hat év alatt volt Heléna a Szentivánéji álomban, Mariane A fösvényben, de eljátszotta A vihar Venusát is.
2001-ben úgy döntött, hogy elhagyja Budapestet és Szolnokra költözik, 11 évig volt a Szigligeti Színház tagja.
Még átszerződésének évében dokumentumfilm készült az életéről, Huszárik Kata portré címmel, melyet édesanyjával, Nagy Annával közösen Mátis Lilla készített.
Szolnokon rátalált a szerelem is, férjével, Boda Józseffel egy közös gyerekük született, Gergő Zoltán. 2012-ben Kata műsorvezetői állást vállalt az Újbuda TV Kávészünet című műsorában, visszatérve a fővárosba. A színpadi munkák is hamarosan megtalálták, 2013-ban Vidnyánszky Attila a Nemzeti Színházhoz hívta vendégművésznek, játszott a Johanna a máglyánban és az Éjjeli menedékhelyben is. Közel két év nemzetis vendégszereplés után új szakmai kihívások után nézett, a Maladype Színház társulatának tagja lett.
Eközben édesapja emlékét sem feledte,
2011-ben, Huszárik Zoltán születésének 80., halálának pedig 30. évfordulóján édesanyjával felhívást tettek közzé a „Huszárik Zoltán Alapítvány” létrehozására.
Katát a színházi szerepei mellett a filmes feladatok is megtalálták, legtöbben talán a Hippolyt Terkájaként ismerhetik, és feltűnt olyan napi sorozatokban is, mint a Barátok közt. Hangját is sokan hallhatták már, rendszeresen szinkronizál. Harmadéves főiskolásként kapta az első szinkronszerepét, azóta rendszeresen találkozni vele sorozatokban, filmekben – ő adta a hangját a Holnapután Laurájának, a Tudom, mit tettél tavaly nyáron Helenjének, a Halálos fegyver Dr. Maureen Cahilljének, de a Dr. Csont Daisyje, A Grace klinika Lexie-je, és A mentalista Grace-e is az ő hangján szólal meg magyarul.
Eddigi munkásságát számos díjjal jutalmazták, 2003-ban Mensáros László-díjat vehetett át, 2017-ben az Arany Medál-díj létrehozói neki ítélték a legjobb színésznőnek járó elismerést, 2019-ben pedig Jászai Mari-díjat vehetett át.
Fejléckép: Huszárik Kata (forrás: jegy.hu)