Melyikük színházi nyelvét érzed magadhoz közelebb?

Nem tudom összehasonítani a formanyelvüket. Két teljesen más minőségben dolgozom Radu Afrimmal és Botond Naggyal. Radu Afrimnak nagyon jól bejáratott rutinja és stílusa van. A vele való munkában fordítóként vettem részt. Nem egyszerű fordításról van szó, hiszen magyarra kellett írni ezeket a szövegeket. Nagyon izgalmas kihívás volt, mert a román és a magyar nyelv közötti különbségeket kellett megtalálnom és azt, hogy hogyan tudom lefordítani az ő gondolatait egy másik nyelvre úgy, hogy a színészek nyelvévé is tudjon válni. Nagyon nagy különbség van egy szépirodalmi fordítás és egy színpadra fordítás között. Botond Nagy viszont az állandó munkatársam, vele érdekel leginkább a színházcsinálás. Közös az utunk. Ebben látom a színház értelmét: hogyan tudsz az alkotótársaiddal fejődni és együtt inspirálódni.

Jelenet az Amikor a telihold ragyog a turkáló felett című előadásból (Fotó/Forrás: Kisvárdai Várszínház)

Hogyan lehet a nézők figyelmét a nyelvi összetevő irányába terelni úgy, hogy két nagyon vizuális beállítottságú művészről beszélünk?

Néha képifilozófusnak mondja magát. Sokféle előadást csináltunk már együtt, ezekben a rendezésekben külön szereplőként jelenik meg a szöveg, leitmotivként. Ugyanannyira érdekel minket a szövegben kimondott tartalom, és az azok mögött elbújó hallgatás. Mindig van egy költői univerzum.

Például a szöveg szikársága miatt a Nóra esetében a csontig hatolás és üresítés volt a tét. Teljesen más koncepcióba helyeztük az ibseni helyzetet. Ilyen például az is, hogy ebben a Nórában nincs karácsony.  Az ötlet alapja, hogy van egy nő, aki kómából ébred fel és próbál kitörni abból a börtönből, amit ráerőltettek. Erre írtuk át Ibsen drámáját.

Nórával kapcsolatban mit gondolsz, mitől lesz a látszólag emancipált világunkban még mindig releváns az ő problémája? Milyen lehetőségei vannak egy nőnek ebben a világban?

Nagyon aktuális, ezért jelenik meg benne az akvárium. Az ibseni problémák, amik megfogalmazódnak, nem lerágott csontok, annak ellenére sem, hogy rengeteg idő telt el azóta. Nóra elnyomottsága egy privilegizált nő elfojtása. 

A kóma a tehetetlenségre utal, és ebben a konkrét kómaságban mutatkoznak meg azok a hétköznapi helyzetek, amiben egy nő nem tud kiteljesedni. Ő a baba a babaházban. Nóra kiszáll az akváriumból és egy hatalmas nagy vonalkódon keresztül kilép valahová, de a későbbi történés az már egy külön esettanulmány, spekulálni pedig nem érdemes.

Jelenet a Nórából (Fotó/Forrás: Kisvárdai Várszínház)

Téged nagyon érdekel a költészetedben is az ismeretlentől való félelem. Munkáid során mire jöttél rá a problémával kapcsolatban? Szerinted a közönség mennyire tart egy újfajta Nórától?

Nagyon nehéz ezekre a kérdésekre válaszolni. Az emberben van egy félelem a mástól és az idegentől. Azt figyeltem meg, hogy egy csomó problémánk onnan eredeztethető, hogy félünk az ismeretlentől.  Ennek ellenére úgy gondolom, hogy a kolozsvári nézőközönség nagyon edzett társaság, kifejezetten nyitottak minden kísérletezésre és új próbálkozásokra. Bár mindig van egy réteg, aki maximum csak megbotránkozik. Lehet első benyomásra nagyon innovatívnak tűnik, de mondjuk Berlinben nem lenne akkora meglepetés. A magyarországi és erdélyi színházban is van már egy kialakulóban lévő szándék az új gyorsabb befogadására. Egyedüli különbség, hogy a román színház progresszívebb hozzáállása hamarabb eléri és hatással is van az erdélyi színházra.

Melyek azok a tényezők vagy kik azok az alkotók, akik inspirálják a munkádat?

Nagyon sok inspiráció van, minden amit látok és tapasztalok az hatással van a munkámra. Egyre inkább azt érzem, hogy az alkotófolyamat egy nagyon intim dolog, és nehéz arról beszélni, hogy mi serkent alkotásra. Úgy gondolom, hogy ez ránk tartozik, de nagyon izgalmas visszahallani az asszociációkat, amik a nézőkben keletkeznek. Amit a Nóra esetében ki tudok emelni, az a Pussy Riot. Illetve a három gyereket összevontuk eggyé, ő a Kiddo, aki a Kill Bill Uma Thurmanje is lehetne.

Fejléckép forrása: Kisvárdai Várszínház

Támogatott tartalom.