Az SZFE Hallgatói Önkormányzatának február 26-i közleménye:
A Fővárosi Törvényszék az Alkotmánybíróság előtt indítványozza a Színház- és Filmművészeti Egyetem modellváltását megvalósító törvény semmissé tételét. Az Alkotmánybíróságnak soron kívül, de legkésőbb kilencven napon belül döntenie kell.
2020 októberében több mint 150 SZFE-polgár fordult az Alkotmánybírósághoz a modellváltó törvény megsemmisítését kérve, esetünkben azonban nem köti határidő az Alkotmánybíróságot - ellentétben a bírói kezdeményezéssel.
Az SZFE HÖK, jogi eszközökkel, elsőként az illegitim kuratórium által önkényesen létrehozott alapító okiratot és szervezeti és működési szabályzatot támadta, melyek megfosztották szenátusunkat lényegi jogköreitől. Keresetünkben arra kértük a bíróságot, forduljon az Alkotmánybírósághoz a júliusban elfogadott SZFE-törvény, valamint a felsőoktatási törvény 94.§ (6) bekezdése megsemmisítéséért, melyekre hivatkozva létrejött és eljárt a kuratórium.
A Fővárosi Törvényszék, megvizsgálva ügyünket, maga is alkotmányellenesnek tartja ezen törvényi rendelkezéseket, ezért - felfüggesztve saját eljárását - az Alkotmánybíróság előtt indítványozza, hogy a modellváltó törvényt és az Nftv. 94.§ (6) bekezdését semmisítse meg.
Amennyiben az Alkotmánybíróság eltörli az SZFE-törvényt, úgy az intézmény modellváltása semmissé válik - az Nftv. 94. § (6) bekezdésének eltörlésével pedig egyetlen modellváltó intézmény fenntartójának sem lenne lehetősége a szenátus jogainak korlátozására.
Bízunk benne, hogy a Fővárosi Törvényszék példamutatóan alkotmányos lépése, akár a teljes magyarországi felsőoktatás autonómiája sérthetetlenségének visszaállításához vezethet.
Az SZFE diákjai tavaly októberben éltek panasszal az Alkotmánybíróságnál, mert szerintük sérült a jogbiztonság elve, mivel a törvény nem adott elég időt az egyetemnek a modellváltás feladatainak elvégzésére, a modellváltásról szóló törvény diszkriminatív, mivel vélt ideológiai szemlélet alapján kezeli hátrányosan az SZFE-t, sérti a véleménynyilvánítás szabadságát, és legfőképpen az 10. cikkelybe foglalt tanszabadságot és autonómiát. A diákok és az oktatók panaszára az AB nem köteles határidőn belül válaszolni, a Fővárosi Törvényszék indítványozására viszont igen.

Kapcsolódó
Az Alkotmánybírósághoz fordulnak az SZFE diákjai
Stílusos performansszal érkezett meg a panasz az AB épületébe. Közben Szarka Gábor kancellár az ATV-ben elmondta: nem ők kezdték. Brüsszel pedig vitára hívta a feleket.