Színház

Az Alkotmánybírósághoz fordulnak az SZFE diákjai

2020.10.16. 10:50
Ajánlom
Stílusos performansszal érkezett meg a panasz az AB épületébe. Közben Szarka Gábor kancellár az ATV-ben elmondta: nem ők kezdték. Brüsszel pedig vitára hívta a feleket.

Péntek reggel alkotmányjogi panaszt adtak be az Alkotmánybíróságnak az SZFE diákjai és oktatói – írja a 444. Arra kérik a testületet, semmisítse meg a modellváltást szolgáló, az egyetem üzemeltetéséhez létrehozott alapítványról szóló törvényt. Szerintük a törvény sért több alkotmányos jogot.

Az SZFE-sek panasza szerint sérült

  • a jogbiztonság elve, mivel a törvény nem adott elég időt az egyetemnek a modellváltás feladatainak elvégzésére;
  • a törvény diszkriminatív, mivel vélt ideológiai szemlélet alapján kezeli hátrányosan az SZFE-t;
  • sérti a véleménynyilvánítás szabadságát;
  • és legfőképpen az 10. cikkelybe foglalt tanszabadságot és autonómiát.
121774773_129071695622802_3156038908735874954_n-140130.jpg

A színműsök elviszik panaszukat az Alkotmánybíróságra (Fotó/Forrás: Független Szabad Egyetem / Facebook)

A diákok szerint az új egyetemi működési modell teljesen kizárja az egyetemi diákságot az önkormányzatiságból,

„így a fenntartói hatáskör önkényes és korlátlan bővítéséhez, az intézményi önállóság megszűnéséhez vezetett”.

A panasz péntek reggel különleges performansszal jutott el az Innovációs és Technológiai Minisztérium épületétől az Alkotmánybíróságig: egy Jusztíciának öltözött diák vitte be azt az AB épületébe. A fiatal színésznő rövid beszédet is intézett az átadás pillanatában:

Tisztelt Alkotmánybíróság, a mai napon a Színház- és Filmművészeti Egyetem polgárai, hallgatók és oktatók azért jöttünk, hogy a minket megillető egyetemi autonómiánkat visszanyerjük.

121699741_128347612361877_5254575018007562190_n-105845.jpg

Egyetemfoglalók a blokád 44. napján (Fotó/Forrás: Független Szabad Egyetem / Facebook)

Nem Szarka Gábor kezdte

Ezt Szarka Gábor mondta el az ATV Egyenes beszéd című műsorában Rónai Egon műsorvezetőnek. Az egyetem az új kuratórium által kinevezett kancellárja kedden kikapcsolta az internetet tanítási időn túl, valamint lecseréltette a zárakat az Ódry Színpadon. Szarka szerint abnormális, ami az SZFE-n történik, kellenének a gesztusok, a higgadtság. Sérelmezte azt, hogy a diákok „fenyegető sorfala” miatt kétszer sem tudott bejutni az egyetemre. Az egyetemfoglalásról pedig azt mondta: „Irodában alvás, nem normális dolog.”

Elmondta azt is, hogy a vírusra tekintettel nem fogja kikapcsolni az áramot és a fűtést az SZFE-n, de: „Ha ők lezárhatják előttem az utat, akkor vezetőként én is lezárhatok egy-két helyszínt, amelyiket én úgy gondolom.”

A kancellár az interjúban tévesen hivatkozott arra, hogy az egyetem szenátusa ok nélkül mondott volna le. Rónai felhívta rá a figyelmét, hogy a szenátus azután mondott le, hogy minden jogkört elvettek tőlük, Szarka ezt tagadta, és elterelte a témát.

Megnéztem Szarka Gábor kancellár urat gyerekszínészként, és leesett az állam

Kapcsolódó

Megnéztem Szarka Gábor kancellár urat gyerekszínészként, és leesett az állam

Mi köze van – ha van egyáltalán – egy nyolcvanas évekbeli gyerekfilmnek az SZFE-ügyhöz? Nem csak annyi, hogy vannak közös elemek a szereplőgárdában. A Gyalogbéka kétségkívül sokkal többet jelent 2020-ban, mint négy évtizeddel ezelőtt. Önbeteljesítő jóslat? Vagy minden egyezés a valósággal pusztán a véletlen műve?

Brüsszel vitára hívta az érintett feleket

Az Európai Parlament Kulturális és Oktatási Bizottsága október 27-ikén megvitatja a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE) kialakult helyzetet – írja a Népszava. A vitára az új és a régi vezetőség egy-egy tagja, valamint a kormányzat és a hallgatói önkormányzat képviselői hivatalosak. „A Zöldek frakciója, valamint a kulturális és oktatási bizottság tagjainak a többsége mélyen aggódik az SZFE körül kialakult helyzet miatt” – nyilatkozta a Népszavának Romeo Franz német zöldpárti EP-politikus, a találkozó kezdeményezője.

 

Blokkolják a közösségi médiát

A Telex pénteken reggel arról ír, hogy az egyetem irodai számítógépein blokkolják a Facebookot. A netes korlátozás kancellári utasításra történt. Ezeknél a gépeknél van vezetékes internet, mivel itt munka folyik, azok internetellátását nem kapcsolták le a wifivel ellentétben.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Orbán János Dénes a Fideliónak: „Rajtam kívül senki nem bizonyított három sikeres operettel”

Orbán János Dénes szerint nem merül fel összeférhetetlenség amiatt, hogy az általa szakmailag vezetett KMTG több mint 410 millió forintért vásárolta meg kilenc művének felhasználási jogait. Fehér Renátó szerint az ügy túlmutat a jogdíjakon.
Könyv

Kiakadt a szakma: Orbán János Dénes saját szervezetétől kapott 412 millió forintot művei felhasználási jogaiért

A közpénzből gazdálkodó Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft., amelynek szakmai vezetését Orbán János Dénes látja el, egy év alatt több száz millió forintot költött a Kossuth-díjas szerző műveinek felhasználási jogaira.
Zenés színház

„Sokunkban ugyanaz az érzés kavarog: szégyen” – megszólalt Fischl Mónika Orbán János Dénes ügye kapcsán

Fischl Mónika Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekesnő, a Budapesti Operettszínház művésze közösségi oldalán reagált az Orbán János Dénes jogdíjkifizetései körül kialakult botrányra.
Zenés színház

Tanulás, fejlődés, változás – interjú Kolonits Klárával

„A bel canto királynője” – írták Kolonits Kláráról a német kritikusok a Roberto Devereux ulmi bemutatója után. A nemrég súlyos, daganatos betegségen átesett szopránt feltöltődésről és kedvenc rózsáiról is kérdeztük.
Színház

Kenéz Ágoston: „Felkészülünk Csehovra és Brechtre, a Micimackóra mikor készülünk fel?”

Kenéz Ágoston fiatal alkotó nehezen definiálja magát, de egy dolgot tud: gyereknek játszani ugyanakkora tét, mint felnőtteknek. A Fidelio-díjat elnyerő Ha már lúd… című előadás írójával és rendezőjével beszélgettünk.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Orbán János Dénes ügyének kivizsgálását kéri a Színházi Kritikusok Céhe

„Az Orbán János Dénesnek kifizetett 541 millió forint 227 millió forinttal több, mint amennyit 2023-ban a kormány elkülönített az összes budapesti székhelyű független színház egész éves működésére.” – olvasható a Színházi Kritikusok Céhének levelében.
Színház interjú

A Budapest Bárral közös premier különleges élményt ígér – beszélgetés Susán Ferenccel a Zenthe Nyár idei évadáról

Salgótarján főterén hamarosan újra kezdetét veszi a nyári színházi forgatag. Július 20-án indul a 6. Toyota Salgótarján Zenthe Nyár. A régió legjelentősebb szabadtéri színházi eseménye kapcsán Susán Ferenccel beszélgettünk.
Színház ajánló

A Budapest Bár is ott lesz a Zenthe Nyáron

Idén nyáron is Salgótarján lesz a régió kulturális központja: izgalmas programokkal jelentkezik a Zenthe Nyár! Július 20-tól augusztus 12-ig a színház tizenegy előadással, köztük egy saját szabadtéri premierrel várja a közönséget.
Színház interjú

Kenéz Ágoston: „Felkészülünk Csehovra és Brechtre, a Micimackóra mikor készülünk fel?”

Kenéz Ágoston fiatal alkotó nehezen definiálja magát, de egy dolgot tud: gyereknek játszani ugyanakkora tét, mint felnőtteknek. A Fidelio-díjat elnyerő Ha már lúd… című előadás írójával és rendezőjével beszélgettünk.
Színház interjú

Tompagábor Kornél: „A jubileum alkalmából újrafogalmazzuk az Anconai szerelmeseket”

Idén nyáron ünnepli huszadik évadát a zalaegerszegi Kvártélyház Szabadtéri Színház. A jeles évforduló kapcsán Tompagábor Kornéllal, a Kvártélyház igazgatójával az elmúlt két évtized mérföldköveiről beszélgettünk.