Lionel Shriver amerikai írónő világhírű regénye a mai napig betonszilárd tabukat feszeget: a gyerekvállalás előtt álló nők félelmeit és az anyai szeretetre való képtelenséget. A regényből 2011-ben Tilda Swinton és Ezra Miller főszereplésével készült film tovább növelte a könyv ismertségét, ám színdarabként való feldolgozására a budaörsi társulat vállalkozott elsőként. Pelsőczy Réka három rendezése, az Álarcosbál, a Születésnap és a Vadászat után ezúttal színésznőként tért vissza a Budaörsi Latinovits Színházba, hogy eljátssza Evát, aki könyörtelen őszinteséggel beszél az anyasággal kapcsolatos ambivalens érzéseiről és a felnőttként tömeggyilkosságot elkövető fiához fűződő, kezdettől ellentmondásos viszonyáról, miközben arra keresi a választ, mi vezethetett a tragédiához.
Három rendezésed után most színésznőként jöttél Budaörsre, hogy eljátszd Eva szerepét. Mikor találkoztál először a Beszélnünk kell Kevinről történetével?
Jóval azelőtt, hogy láttam volna a filmet Tilda Swintonnal a főszerepben, körülbelül tíz éve olvastam a regényt. Teljesen véletlenül akadt a kezembe, amikor egyedül túráztam Olaszországban. Egy lány adta nekem egy hegyi szálláson, mert éppen nem volt mit olvasnom. Már akkor elkezdett motoszkálni bennem, hogy jó lenne színdarabot csinálni ebből a szövegből, főleg azért, mert nagyon tetszett Eva, az elbeszélő.
Nagyon bírtam, hogy nem egy merev nő, hanem egy belevaló, vagány csaj, aki a gyerekek előtt hátizsákkal járta a világot, aztán ebből bizniszt csinált és nagykanállal ette az életet.
Egy szabad ember volt, akivel aztán történt, ami történt, és most még nem is a nagy tragédiáról beszélek, hogy a gyereke felnőve tömeggyilkos lett, hanem arról, hogy valahogy kisiklott nála minden. Az elmúlt években több dramaturggal is beszéltem egy lehetséges színpadi változatról, de senki nem jutott el oda, hogy ebből a levélregényből hogyan lehet színdarabot írni. Ez a szöveg (a regényt Németh Nikolett dramaturg és Berzsenyi Bellaagh Ádám rendező alkalmazta színpadra – a szerk.) viszont nagyon tetszik, nagyon erősnek érzem.
Pelsőczy Réka a Beszélnünk kell Kevinről előadásának olvasópróbáján (Fotó/Forrás: Borovi Dániel / Budaörsi Latinovits Színház)
Mi fogott meg a leginkább a regényben?
Ez egy nagyon okos könyv. Nagyon szeretem, amikor a dolgok nem egyoldalúan vannak ábrázolva, hanem a maguk összetettségében. Revelatív erejű volt számomra, hogy valaki kortárs irodalmi műben ennyire részletgazdagon ábrázoljon emberi viszonyokat, azok bonyolultságával együtt. Nem csak az anyának a fiához fűződő kapcsolata jelenik meg itt, hanem a nőnek a férjével való viszonya is, a legkülönfélébb érzéseknek a szerelemben és a házasságban megjelenő végtelen összetettsége. A szerző bravúrosan emel ki apró részleteket egy-egy mozdulatból, pillanatokat egy-egy helyzetből, amikkel nagyon pontosan körülír bizonyos érzéseket. Azzal például, ahogy leírja, hogy valaki hogyan tekeri össze a kávéfőzőt vagy hogyan rakja le a csészét, képes tűpontosan megmutatni két ember egymáshoz való viszonyát. Mindez nagyon meglepő és váratlan felfedezés volt nekem.
Az anyaságot is ugyanilyen összetetten ábrázolja, sokszor össze nem illő, apró érzésdarabkákat egymás mellé helyezve.
A szerző ebben a könyvben olyan dolgokról mer írni, amikről nem igazán illik. Mert
mi, nők még mindig nem nagyon merünk beszélni azokról a bennünk ambivalens módon megjelenő érzésekről, amiket elvileg nem szabadna éreznünk akkor, amikor terhesek vagyunk, amikor vajúdunk vagy éppen szoptatunk.
Ahogy arról sem, hogy mennyire tudunk kapcsolódni a gyerekünkhöz, vagy hogy egyáltalán tudunk-e.
IMG_5129-162629.jpg (Fotó/Forrás: Borovi Dániel / Budaörsi Latinovits Színház)
Hogy látod, mennyire nyitott a társadalom erre a tabudöntögető őszinteségre?
A könyv olvasótábora az írónő szerint is kétfelé oszlik. Vannak, akik nagyon elítélik Evát, az anyát, amiért ilyen nyíltan felvállalja a fiával kapcsolatos ellentmondásos érzéseit, kezdve a fogantatásától egészen a tragédia bekövetkeztéig. És vannak, akik úgy olvassák a regényt, hogy ebben a viszonyban eleve volt valami, ami nem működött, és ez nem csak az anyán múlott.
Közben elhangzik az is, hogy gyerekként már az anyát sem szerette igazán az ő édesanyja…
Könnyű lenne ennyivel elintézni a dolgot. Mert Evának születik egy másik gyereke is, egy kislány, akivel a fogantatása pillanatától egyészen más a kapcsolata, mint Kevinnel – Celiához magától értetődően tud kötődni. Kevinhez viszont valami miatt kezdettől fogva nem, és ebben mindketten benne vannak. Eva azt mondja a legelején, hogy most mindent el fog mondani, amit vétett, de mindvégig ragaszkodik ahhoz, hogy nem egyedül rajta múlott, ami történt. Nagyon bírom, hogy ennyire kegyetlen magával, hogy egyáltalán nem szépít és nem hallgat el semmit. Hogy képes ennyire fájdalmasan őszintén felidézni minden korábbi érzését, hangosan kimondani minden égető gondolatot és elismételni minden kegyetlen mondatot. Miközben teljes mértékben vállalja a felelősséget a gondolataiért, a szavaiért és a tetteiért, részben fel is menti magát. Nem múlhatott egyedül rajta ez az egész.
Nagyon együtt tudok menni ezzel a nővel, és egy pillanatig sem ítélem el.
Úgy szeretném eljátszani Evát, hogy a nézők általam jobban megértsék majd őt, és ezáltal minden olyan embert, aki hasonló kétségekkel küzd.
Pelsőczy Réka a Beszélnünk kell Kevinről előadásának olvasópróbáján (Fotó/Forrás: Borovi Dániel / Budaörsi Latinovits Színház)
Az, hogy te játszod a női főszerepet ebben a történetben, nyilván felszínre hozta a saját anyaságodhoz való viszonyulásodat is.
Életem egyik legnagyobb tanulási folyamatának tartom az anyaságot. Szerencsére velünk nem az történt, ami Evával és Kevinnel, de nincsenek kétségeim afelől, hogy ez egy teljesen valid helyzet. Nagyon tetszett, hogy ez a nő akár én is lehetnék.
Eva egy értelmes ember, és lehet, hogy éppen ez a problémája. Hogy ez az emancipált, sikeres, anyagilag független, talán túlságosan is intellektuális nő túlgondolja az anyaságot ahelyett, hogy egyszerűen csak az ösztöneire hagyatkozna.
Mintha az ösztönei kevésbé működnének, mint az agya.
És ahogy mondtad, ez a nő lehetnél akár te is. Vagy bármelyikünk.
Hazudnék, ha eltitkolnám, mennyi csalódást hozott nekem magammal kapcsolatban az anyaság. Ahogy szülővé váltam, nagyon sok mindennel szembesültem, és nagyon sok illúziómmal kellett leszámolnom, de mindez megtanított arra, hogyan fogadjam el, ha valami nem úgy történik, ahogy elterveztem. Ennek köszönhetően jutottam arra a felismerésre, hogy az élet egyik legmeghatározóbb tapasztalata az állandó illúzióvesztés. Az anyaság tanított meg arra, hogy az út a bölcsességhez elfogadni valahogyan, ha nem az elképzeléseim szerint alakulnak a dolgok. Hogy ne akarjak mindig mindent kategóriákba szorítani, mert a fekete és a fehér olykor nagyon jól megfér egymás mellett. Ilyen például azzal szembesülni, hogy az ember egy gyerek mellett is tudja egyedül érezni magát, vagy hogy tudsz úgy együtt lenni a gyerekeddel, hogy lélekben máshol jársz – ezek szerintem olyan pillanatok az életben, amik megrendítő erejűek. Nagyon felszabadító, hogy ezekről az érzésekről és megélésekről nyíltan és őszintén fogok tudni beszélni a színpadon.
Beszélnünk kell Kevinről (Fotó/Forrás: Borovi Dániel / Budaörsi Latinovits Színház)
Beszélnünk kell Kevinről
Szereplők: Fröhlich Kristóf, Pelsőczy Réka, Hartai Petra, Ilyés Róbert, Böröndi Bence, Takács Katalin, Koós Boglárka
Rendezte: Berzsenyi Bellaagh Ádám
Az előadás bemutatója április 22-én este 7 órától lesz a Budaörsi Latinovits Színházban.
A nyilvános főpróba időpontja április 21-én este 7 óra.
További előadások: áprilisban 23-án és 30-án, májusban 7-én és 15-én, júniusban 2-án és 11-én, minden alkalommal este 7 órától.
Bővebb információ és jegyvásárlás ide kattintva.
Támogatott tartalom. Az interjút Zsigmond Nóra készítette.
Fejléckép: Pelsőczy Réka a Beszélnünk kell Kevinről előadásának olvasópróbáján (fotó/forrás: Borovi Dániel/Budaörsi Latinovits színház)
hírlevél
