Szomszédok. A nő pszichológus, a férfi marketinges, joghurtokat reklámoz. Semmiben nem értenek egyet. Udvariasan és nagy igyekezettel gyűlölik egymást. Folyton csatáznak. Valójában mindketten társat keresnek. Persze olyasvalakit, aki pont az ellentéte annak a pokoli alaknak, aki a szomszéd ajtó mögött lakik. És amikor az online társkereső oldalakon végre megtalálják az ideális párt, nem tudják megállni, hogy ne mondják el a másiknak. Nem örömből. Hanem hogy újra összecsapjanak… Fabrice Roger-Lacan francia író a mai párkapcsolatok egyik legpontosabb és legszellemesebb megfigyelője, aki szerint
nem az a nehéz, hogy megszólítsuk a másikat, hanem hogy meghalljuk.
„Én hiszek a sorsban – mondta Auksz Éva. – Nem kerestük tudatosan ezt a helyzetet, Pócza Zoltán, a Kőszegi Várszínház igazgatója felhívott minket, és azt éreztük, igent kell mondanunk a felkérésre. Az egész darab velünk él. Az ember a saját kapcsolatából óhatatlanul behoz dolgokat egy próbafolyamatba. Nem konkrét történeteket, inkább érzékenységet, figyelmet. Számomra A szomszéd ajtó cím is nagyon sokat jelent. Mert tulajdonképpen hosszú ideig mi is így léteztünk Áronnal – egymás mellett. Ugyanabban a színházban voltunk, játszottunk együtt, de igazából alig tudtunk valamit a másikról. Aztán beszélgetni kezdtünk, egyre mélyebben, és egyszer csak külön-külön ráébredtünk arra: fontos lett a másik. Szerintem ebben a darabban is ilyesmi történik. Két vadidegen embert összehoz a véletlen – bár én nem hiszek a véletlenekben –, és beszélgetni kezdenek. Először csak problémák miatt, majd lassan észreveszik, hogy már ott vannak egymás gondolataiban. Úgyhogy sosem tudhatjuk, mit hoz egy találkozás, egy beszélgetés, egy barátság. Hogy mit rejt a »szomszéd ajtó«.”
Őze Áron és Auksz Éva (Fotó/Forrás: Kovács Milán / Kőszegi Várszínház)
Őze Áron arról beszélt: „Én nagyon fontosnak tartom, hogy egy színész szét tudja választani a magánéletét és a szakmai életét. Ez nyilván nehezebb, amikor a felesége is ugyanabban a szakmában dolgozik. De nálunk, Évával, szerencsére szimbiózisban működik ez az egész. A magánéletünk főként a gyereknevelésről, a barátainkról, a közös életünkről szól. És most ebbe „beletrollkodott” ez az előadás, amely hirtelen fölerősítette a színház jelenlétét a magánéletünkben is. Előhozott olyan dolgokat, amelyek eddig is jelen voltak kettőnk között, csak nem színházi értelemben. És most ezekből dolgozunk, ha úgy tetszik,
használjuk a magánéletünket, azokat a titkokat, ahogyan mi találkoztunk, ahogyan családdá váltunk, ahogyan működtetjük az életünket.
És szerintem ez a nézők számára is izgalmas lesz. Mert miközben természetesen nem önmagunkat játsszuk, mégis van az egészben egy furcsán sűrű személyesség. Én külön köszönöm Pócza Zoltánnak és a kőszegi csapatnak, hogy idén színészként gondoltak rám, nem rendezőként. A játék már hiányzott.”
Őze Áron, Naszlady Éva és Auksz Éva (Fotó/Forrás: Kovács Milán / Kőszegi Várszínház)
Naszlady Éva rendező szerint a kapcsolódás az ember alapvető igénye – érzelmileg, szellemileg is: „És amikor azt érzi, hogy valakivel kétségkívül összetartozik, az olykor racionálisan nehezen megmagyarázható, titkosabb szinten születik meg. Ezért is van az, hogy bizonyos kapcsolatok kívülről nézve teljesen érthetetlennek, hajmeresztőnek tűnnek, mintha két ember folyton egymásnak feszülne, és mégis létezik közöttük egy láthatatlan szövetség, összetartozás, amelyben megtalálják a legnagyobb boldogságukat. Ez a bizonyos »titkos szint« nagyon sok mindent megenged – ebben a darabban is. Én egyébként utálom azt a két szót, hogy »sosem késő«, de közben valahol mégis erről szól A szomszéd ajtó története. Hogy a férfi és a nő próbálkozik, keres, halad tovább… Voltaképpen
a világ mindig ugyanazokat a történeteket meséli, csak más díszletek között.”
Hozzátette: „Amikor valódi pár játszik el egy szerelmi történetet, mesterségesen újra kell építeniük azt, hogy most ismerkednek, és ez nehéz feladat. Hiszen egy fél pillantásból értik a másikat. Auksz Éva és Őze Áron felkérése ugyanakkor jó ötlet volt a Kőszegi Várszínháztól: ők képesek arra, hogy megmaradjon bennük a színészi elevenség, játékosság, felfedezés is – a nagyon mély és biztonságos valódi kapcsolatuk ellenére.”
Fejléckép: Őze Áron és Auksz Éva (fotó/forrás: Kovács Milán / Kőszegi Várszínház)
hírlevél
