Színház

„Az egységben van az erőnk” – álcahálót készítenek a kárpátaljai színészek

2022.02.28. 16:50
Ajánlom
A Kárpátaljai Megyei Ukrán Zene-Dráma Színház munkatársai a nagyszínpadon dolgoznak a hálón, és itt gyűjtik a munkához szükséges alapanyagokat is.

Az akcióval a társulat a hadsereget segíti, a művészek február 25-e óta dolgoznak a védelmi felszerelésen.

Gyűjtjük a ruhákat, szalagokra tépjük, hogy erőnkhöz mérten segítsünk

– mondta Vaszil Serson, Ukranja érdemes művésze.

A teátrum munkatársai a győzelemért dolgoznak, ezért úgy segítenek, ahogy tudnak, és bíznak abban, hogy hasznos, amit tesznek.

Fejléckép: Stringer / Anadolu Agency / Getty Images Hungary

A moszkvai Bolsoj Színház művészei is levélben kérvényezik az orosz invázió befejezését

Kapcsolódó

A moszkvai Bolsoj Színház művészei is levélben kérvényezik az orosz invázió befejezését

Vlagyimir Urin, a Bolsoj vezetője és művészek egy csoportja kérelmet küldött az orosz vezetéshez, hogy szüntessék be a háborút, és hogy a 21. század a béke és a párbeszéd százada legyen.

Több alkalommal is látható lesz a Nemzeti Színházban a beregszászi társulat Tóték előadása

Több alkalommal is látható lesz a Nemzeti Színházban a beregszászi társulat Tóték előadása

A Nemzeti Színház a plusz előadásokat az Ukrajnában kialakult drámai helyzettel indokolja.

Magyarország messze van – megindító videó Ukrajna szívéből

Magyarország messze van – megindító videó Ukrajna szívéből

Az Ördögkatlan Fesztivál február 25-i bejegyzését változtatás nélkül közöljük, mert megmutat valamit abból, hogy mit is jelent a kultúra. Hogy hogyan köt össze ismeretleneket. Nyitottság, tradíció, kíváncsiság, minden egyben van itt. Békében.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Keresztes Tamás és Sodró Eliza is beugrik a nagybőgőbe – rendhagyó operettgála készül Veresegyházon!

Milyen bonviván Nagy Ervin? Vajon Sodró Elizának is délibábos a Hortobágy? A szokatlan kérdésekre a Mézesvölgyi Nyár ad majd válaszokat augusztus 13-án, érkezik ugyanis Peller Károly rendhagyó operettgálája.
Plusz

Egy csipetnyi Párizs Budapesten – ingyenes utcabál a Francia Intézet előtt

Anaïs Rosso francia művész, valamint Lakatos Mónika és FolkTriója is fellép július 12-én a Francia Intézet által szervezett ingyenes eseményen, ahol kulturális és gasztronómiai programokkal várják az érdeklődőket.
Klasszikus

Bach a falumúzeumban – zalai orgonán készült felvétel a barokk mester műveiből

Mátyás István orgonaművész a jelenleg a zalacsébi templomban található, hányattatott sors után megmentett hangszeren rögzítette Johann Sebastian Bach olyan műveit, amelyek kisebb méretű orgonán is játszhatók.
Könyv

Igazi művész a hamis próféták világában – új életrajzi könyv jelenik meg David Lynchről

Októberben vehetik kézbe a magyar olvasók Ian Nathan könyvét, amely részletesen mutatja be az idén januárban elhunyt filmrendező, festő, fényképész, David Lynch munkásságát és életét. A kötet a Troubadour Books gondozásában jelenik meg, Illés Róbert fordításában.
Vizuál

Attól még egy mese sem válik igazsággá, hogy nincs benne hazug állítás – kritika a Bodkin című sorozatról

A Netflix hétrészes minisorozata épp úgy játszik az igazsággal, ahogy mi játszunk a valóság illúziójával. Jez Scharf alkotása egyszerre okos médiareflexió, groteszk ír népmese és csípős humorú bűnügyi történet. Bodkin kritika.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Nyáron sem húzza le a rolót Egger Géza laboratóriumszínháza

A kísérleti színház fenegyerekével, Egger Gézával és laboratóriumszínházával több nyári eseményen is találkozhatunk, legközelebb július 10-től három napon át a Bánkitó Fesztiválon, majd július 18-án a Campuson, illetve augusztusban az Ördögkatlanon.
Színház hír

Dömötör András rendezése rangos közönségdíjat nyert Berlinben

A TheaterGemeinde Berlin Dömötör András rendezését, Herman Koch A vacsora című előadást választotta „Az év előadásának” 2024-ben. A díjat a több mint 11 500 tagot számláló berlini kulturális közösség ítéli oda, amely 1963 óta aktív szereplője a város színházi életének.
Színház hír

A Kean nyerte az Underground Nemzetközi Színházi Fesztivál nagydíját

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása fesztivál-nagydíjat nyert az Underground Nemzetközi Színházi Fesztiválon. Az Aradi Kamaraszínház tagja, Harsányi Attila színművész három előadást játszott a seregszemlén.
Színház hír

Pintér Béla és Keresztes Tamás is rendez jövőre az Átriumban

Izgalmas évadot zárt a szeptember óta új kollaboráció által üzemeltett Átrium, a következő szezonban pedig négy új bemutatóval is készülnek a színházban működő társulatok. Jövőre Keresztes Tamás rendezésében látható egy „generációs kíntorna“, Pintér Béla pedig vadiúj darabbal jelentkezik.
Színház hír

Hat ország fiatal művészei dolgoznak együtt Sopronban

A Színház- és Filmművészeti Egyetem, a Soproni Egyetem és a Nemzeti Színház július 1–9. között közösen rendezi meg a Nemzetközi Színházi Műhely – Sopron 2025 elnevezésű programot. A megnyitót július 2-án tartották a Ligneum Rendezvényházban.