Nem éppen izgalmas tér: zöld mezőn három szék. Kettőn többnyire ülnek. Jobb oldalt egy férfi, közép felé, kissé hátrébb egy nő. Középkorúak, láthatóan értelmiségiek. A férfin öltöny, a nőn nyári ruha. Tőlük balra, kicsit előrébb valamivel fiatalabb férfi bőrdzsekiben, széke neki is van, de ő inkább álldogál. Jól látható, hogy azok ketten valahogy összetartoznak, a harmadik kívülálló. Ondraschek Péter díszlete olyan, mint egy delfi jóslat. Mindent elmond, mégis csak utólag válik érthetővé.

Kovács Krisztián, Moldvai Kiss Andrea , Mucsi Zoltán - A lány, aki hozott lélekből dolgozott (Fotó/Forrás: Puskel Zsolt / PORT.hu)

Az idősebb férfi pszichológus, a fiatalabb rendőr. Egy öngyilkosság hátterét szeretnék feltárni, mindegyik a maga szakmája szerint. Az egyik a lelki, a másik a ténybeli hátterét. Ezért faggatják az asszonyt. Mindez azonban csak keret, mondhatnám azt is, hogy ürügy.

Rendőri szempontból hasznavehető tény nem sok derül ki, annál több elemzést hallhatunk a köznapi élet lelki folyamatairól. Önelemző, minden tettüket, szavukat, döntésüket, gondolatukat reflektáló értelmiségieket látunk. És nemcsak figyelik magukat, de azt is tudják, hogy a megfigyelés befolyásolja, megváltoztatja a megfigyelés tárgyát. Önveszélyes foglalatosság tehát. Kiváltképp, ha kiindulása és végeredménye lényegében azonos: megtudjuk, hogy mindnyájan mintákat követünk, azt másoljuk, amit szüleinktől láttunk, bármennyire szeretnénk is hibáikat elkerülni, végül csak megismételjük azokat. A tragédiák elkerülhetetlenek. Ezt a tételt a szerző igen leleményesen és következetesen igyekszik bizonyítani. Időről időre megjeleníti azokat az élethelyzeteket, amelyekről hősei beszélnek, a mintákat és másolataikat. Az asszony saját anyjává változik, a pszichológus pedig eljátssza azokat a férfiakat, akikkel az asszony kapcsolatba került. Az apját, a férjét és a szeretőjét, illetve szeretőit.

Moldvai Kiss Andrea, Mucsi Zoltán - A lány, aki hozott lélekből dolgozott (Fotó/Forrás: Puskel Zsolt / PORT.hu)

Bonyolult, de világos, jól átlátható rendszer bontakozik ki, amely maga is leképezi, igazolja, szemlélteti, amit a szerző tudtunkra akar adni, illetve belénk akar sulykolni: a látszólagos különbségek mögötti azonosságokat. A jellemekét, a helyzetekét, a történetekét. Amelyek szükségszerűen megismétlődnek. A mintakövetés paradoxona, hogy akkor is követjük elődeinket, ha el akarunk szakadni tőlük, ha meg akarjuk tagadni őket, ha minden igyekezetünkkel azon vagyunk, hogy mások legyünk, másként éljünk. Mindegy, hogy az anya elmondja-e, vagy éppen titkolni igyekszik, amit megtapasztalt, amit megtudott az életről, így sem, úgy sem kerülhetjük el, hogy ugyanoda jussunk. A szükségszerű mintakövetés az önbeteljesítő jóslatok módján működik, a sors elől menekülve is csak beteljesítjük azt.

Nem a cselekmény izgalmas, hanem a gondolkodás folyamata. A szövegfolyam drámaisága nem elsősorban a beszélők érveinek összeakaszkodásából fakad, sokkal inkább abból a szellemi-lelki erőfeszítésből táplálkozik, amit folytonosan sugall a szereplők magatartása, humora pedig a paradoxonokban való gondolkodásból, ami pedig nyilvánvalóan jön a kiinduló tétel paradox voltából. Minden gondolatmenet önellentmondásba torkollik, mint ahogyan minden emberi törekvés végeredményben az ellenkezőjére fordul. A szeretet gyűlöletté válik, a nyugalom irritál, az izgalmakat nem bírjuk elviselni. Mindez legalább annyira mulatságos, mint amilyen tragikus.

Hiszen amit látunk, hallunk, amit a dialógusokból megtudunk csak egy végtelen folyamat, egy vég nélkül ismétlődő körforgás egyetlen kanyarja. Egyetlen menet az örökös és lényege szerint mindig azonosan zajló küzdelemből, küszködésből. Az asszony addig kutatja, keresi az öngyilkosságok okát, míg maga is menekül az életből.

Moldvai Kiss Andrea , Mucsi Zoltán - A lány, aki hozott lélekből dolgozott (Fotó/Forrás: Puskel Zsolt / PORT.hu)

Szabó Máté rendezésének talán legfontosabb erénye, amit nem tesz. Nem próbálja meg a közismert színházi előítéletek és beidegzések szerint statikusnak, tehát unalmasnak képzelt alapszituációt ötletekkel, rátétekkel, fölösleges mozgásokkal tupírozni, dúsítani, felhabosítani. Csak annyi mozgást alkalmaz, amennyit a szöveg enged, illetve megkövetel. A szöveg életre keltését a színészi játékra bízza.

Mucsi Zoltán Háy szövegeinek specialistája, szakértője. A Nehéz és A Halottember – mindkettő Bérczes László rendezésében – legalábbis ezt bizonyítja. Az önmarcangoló értelmiségi kínlódások, tépelődések, rágódások széles skáláját képes megmutatni, miközben ezeknek a nyavalygásoknak önsajnáló, nárcisztikus oldalát is érezteti. A mostani darab pszichiátere kicsit más, bár alapjában hasonló. Az előbbi értelmiségi öntudatos, mondhatni öntelt változata. Büszke arra, hogy túlteszi magát a kételyein. Azonosul a feladatával, bár nemigen hisz benne. A többi férfit pedig, akit megjelenít, a lélekgyógyász értelmezésében adja. Nem változik át látványosan, inkább csak szerepjátékkal segít a lelki bajaival hozzá forduló páciensnek a történések felidézésében.

Kovács Krisztián - A lány, aki hozott lélekből dolgozott (Fotó/Forrás: Puskel Zsolt / PORT.hu)

Moldvai Kiss Andrea félénk, visszahúzódásra hajlamos, talán kissé életidegen, ha nem életképtelen asszonyt alakít, aki mégis kénytelen élni. De szinte mindent, amivel az élet jár, szenvedéssel teli feladatként él meg. Kényszeredetten alkalmazkodik a helyzetekhez, amelyekbe az élet sodorja. Kelletlenül, de követi a mintákat. Mást nem tehet, mást nem is képes tenni. Kovács Krisztián nyomozóként jelentékeny értetlenséggel, ámuló rácsodálkozással szemléli, hallgatja, olykor kommentálja a rendőri szemmel átláthatatlan, rendőri észjárással értelmezhetetlen, megfoghatatlan, intézkedésre teljességgel alkalmatlan történéseket. Ő lenne a norma, a mérce, az ellenpélda? Inkább rezonőr, szemtanú, aki éppoly tehetetlen, mint a tragédia elszenvedői.