Rákospalotai Javítóintézet
Egy időben körülbelül 60 lány él az intézményben, és átlagosan 2 évet töltenek itt. Az intézet biztonságot nyújtó légkört próbál teremteni nekik, próbálják pótolni a szocializációs hiányosságokat és az iskolai végzettséget. Ehhez különböző képzéseket, szakköröket, terápiás módszereket használnak, valamint pszichológusok is segítenek nekik, hogy feldolgozzák mindazt, ami bekerülésükig történt velük, emellett kirándulásokra, kutyás-lovas terápiára is járnak.
A művészetterápia is lehet a traumák feldolgozásának egyik eszköze. Simon Balázs és csapata, az Utcaszak Alkotóközösség 2015 októbere óta foglalkozik a lányokkal hetente egyszer 4 órában. A Lányok Maszkban (LÁ.MA. Projekt) május 31-ig tartott, és 4 előadást vállaltak be a foglalkozások eredményeképp létrejött, Fa-Bulák című előadásból, amelynek premierjét mi is megtekinthettük az intézetben. Körülbelül 30-an kezdték el a szakkört, ebből 5 lány maradt a bemutatóra. A produkciót közösen, a lányok ötleteinek nyomán improvizációs technikával hozták létre, és a gyerekek mellett az Utcaszínház négy felnőtt, profi színésze is közreműködött.
Gyermekvédelmi okokból nem használhattunk olyan fotókat, amelyeken felismerhetőek a lányok, illetve nevüket sem tüntethettük fel.
Lányok maszkban
A történet egyszerű kulturális kódokon nyugszik, így nemcsak könnyen megtalálta a szót a közönséggel, hanem meglehetősen távoli értelmezésekre is lehetőséget adott a lányok sajátos helyzetével kapcsolatban. Nem mások ugyanis a főszereplők, mint a klasszikus mesék hősnői, akik Fiona és Shrek esküvőjére készülődnek Belle és a Szörnyeteg közös kastélyában, egy bulvárhírekre éhes tévériporternő kíséretében.
Hókefécske, Tiloska, Kamupipőke és a többiek
A vörös szőnyegen sorban végigvonul a szégyenlős Piroska, az álmatag Csipkerózsika, Jázmin az Aladdinból, a házimunkával leterhelt Hófehérke, valamint Hamupipőke. Hiába a celebeknek kijáró figyelem, kiderül, hogy egyik Disney-hercegnő élete se habostorta: Fiona nem akar a gusztustalan Shrekhez férjhez menni, Belle utál a szőrös Szörnyeteggel élni, Csipkerózsikának elege van abból, hogy bármikor álomba zuhanhat, Hófehérke egész nap be van zárva, és hét emberre mos-főz, Hamupipőkének az üvegcipő felvágja a lábát; Jázmin repülő szőnyegén nincs korlát, amibe kapaszkodhatna. A lányok megkérik a meseírót, hogy változtasson a sorsukon, így ő valós karakterekkel ruházza fel őket, és kiküldi őket a hétköznapokba. Jázminból így lesz Gyászmin, akit
és őrizetbe veszik; Csipkejózsika csipkét árul az aluljáróban, ám ezt a rendőr nem nézi jó szemmel; Kamupipőke a buszon kéreget, ahol bekamuzza, hogy
őt az ellenőr kapja el. Hókefécske hét gyerekkel van otthon egyedül, ám nem bírja a nyomást, és a családot a lakásba zárva lelép, hogy egy kis csönd vegye körül; Belle-ből Della lesz, akinek a férje szerencsejátékon eljátékgépezi a villanypénzt, Piroskából pedig Tiloska, a drogdíler.
Az előadásra készülődve
Sokatmondó, hogy mindegyik sztoriban jelen van egy fickó, aki cserbenhagyja és átvágja őket, és a lányok végül a rendőrségen kötnek ki. A javítóintézet allegóriájaként is értelmezhető őrsön a lányok felteszik a meseírónak a kérdést: mindenhol ilyen sanyarú a lányok sorsa? Mi romlott el? Végül a lányok visszatérnek eredeti karakterükhöz, és megengedik mesélőnek, hogy továbbra is mesélje a történeteiket.
A körülöttem ülő lányok (köztük egy pocakos kismama is helyet foglalt) nagy élvezettel nézték a darabot, egyes pontokon röhögtek, néha bekiabáltak, a végén pedig hangos ováció és taps köszöntötte a szereplőket.
Hogy működik a módszer?
Nem lehetett egyszerű kiállni a lányoknak a közönség elé – hiszen tudjuk jól, hogy alapból nem könnyű amatőröknek mások előtt szerepelni. Egy intézetben eleve nagy a feszültség, és ebben a korban alapból nagyon kritikusok egymással a gyerekek, hát még egy olyan helyen, ahol nem önszántukból tartózkodnak. A szerepléshez nagy bátorság kell a terhelt közegben, ahol – ahogy minden börtönben és zárt intézetben –
nem ritka a verbális és fizikai agresszió, a beavatási szertartások, és különösen erős az egymás iránt gyakorolt kritika – erősebb, mint mondjuk a fiú javítóintézetében,
ahol Simon Balázs, az Utcaszak Alkotóközösség vezetője szerint inkább az erőfitogtatás a meghatározó.
Simon Balázs (Fotó/Forrás: Muray Gábor)
A projekt létszámának megcsappanásához hozzájárult a folyamatos fluktuáció (engedéllyel vagy engedély nélkül), a csoporton belüli hierarchikus feszültségek és a szerepléssel járó kritikáktól való félelem is. Ezért is különösen jó, hogy a maradék 5 lány az egymás iránti feszültségét le tudta gyűrni, és az előadás fontos közös üggyé tudott válni a számukra.
Simon Balázs szerint a foglalkozássorozat „akkora sikerélmény, önismeret és önmagukról kapott tanulság”, hogy
„A színház különös katalizáló hatással lehet az emberi változásokban. Nem csodaszer persze; hanem inkább érvényesebb nevelési módszer bizonyos frontális nevelési stratégiáknál” - mondta.
Meditációs, lazító pillanatok az utcaszínházas csapat foglalkozásán
Az intézetbeli lányok életét a (gyakran családon belüli) erőszak, incesztus, drogok határozták meg,
volt olyan lány például, akinek szülés után elvették a gyerekét.
A hozzá hasonlókat nehéz a „rendszer barátjává” tenni, de a drámapedagógus csapatnak megvan az az előnye, hogy nem a rendszerből jönnek, ugyanakkor elárulniuk se kell az intézetet, amellyel amúgy nagyszerű a kapcsolatuk. „Nem fegyelmezünk, nem büntetünk. Pontos kereteket, közösen elfogadott szabályokat próbálunk felállítani. Megpróbálunk olyan emberi alapállásba helyezkedni, amiben megnyílhatnak, biztonságban érezhetik magukat” - mondta Balázs.
A MOL Új Európa Alapítvány támogatásával megvalósult projektet mélyinterjúk kísérték, a foglalkozásokon egyszerű asszociációs kiindulópontokat dobtak be, és a lányok által spontán behozott problémákat improvizációs módszerekkel dolgozták fel. Ilyen alkalmakkor akár
Ezért is voltak jelen az intézmény pszichológusai a folyamat egésze alatt, az Aczél Anna vezette Rákospalotai mentálhigiénés műhely részt vett a program megtervezésében és lebonyolításában.
Simon Balázs egy foglalkozáson
Simon Balázs elmesélte, hogy neki is úgymond „veszélyeztetett” gyerekkora volt. „Bukott diák voltam, sok galibát csináltam tizenévesen. A színház sokat adott abban, hogy jobban megértsem, hogyan működöm, de ez egy húszéves folyamat eredménye. Az oktatási rendszer nem adja meg azt az alapvető tudást, hogy mit kezdjen az ember a belsejében dúló feszültségekkel, indulatokkal, hogyan nyugodjon meg, hogyan tudjon a másikkal együttműködni, a világgal kapcsolatot teremteni.
A színház és minden művészeti gyakorlat képes arra, hogy a hiányzó kapcsolódást megtanítsa a gyerekeknek, és azt érezzék, hogy ép emberek,
hogy van bennük érzékenység, spontán erő, és képesek figyelni, tanulni. Ezeket a szkilleket a tudásalapú oktatás hamar megöli, amikor alsóban a gyerek nem úgy kerekíti a betűt, ahogy kell. Mi abban segítünk, hogy a fiatalok realizálják: tudnak jól működni, nem kell magukat bántani amiatt, hogy semmirekellők, nekik is van érvényességük, ahogy másoknak”- fejtette ki Balázs.
„Ha nem kerülök be, soha nem lett volna ilyenben részem”
Nem csodálkoztunk azon, hogy a lányok velünk szemben is szűkszavúnak bizonyultak az előadás után. A 16 éves D. 1 év 4 hónapja van az intézetben, 8 hónapja van még hátra. Nagyon szeret verselni, szavalni. „Nekem a foglalkozás arra jó, hogy ki tudom fejezni az érzéseimet, ha valami bajom van. Az elején voltak is olyan játékok, amiken le tudtam verni az amiatti feszültségemet, hogy itt kell lennem” - mondta, világossá téve, hogy annyira nem szeret az intézetben lenni. Elmondása szerint csavargás, rossz társaság, iskolakerülés miatt került be. Elkezdte kitanulni a cukrászszakmát, le szeretné rakni a képesítést. Arról is álmodozik, hogy egyszer szeretne egy színészsulit elkezdeni, vagy híreket mondani – a szakkörön bebizonyosodott ugyanis, hogy nagyon jó a memóriája.
Rákospalotai Javítóintézet
Szintén cukrász szeretne lenni a 17 éves T., aki 11 hónapja tartózkodik az intézetben, amit D.-vel ellentétben nagyon szeret, nem is akar elmenni. Többek közt az olyan lehetőségek miatt, mint a színjátszó projekt. „Ha nem kerülök be, soha nem lett volna ilyenben részem” - indokolja. A nevelőket, tanárokat is szereti. Egy hónap múlva elhagyja az intézetet, és egy vidéki lakásotthonba megy, ahol 24 éves koráig lakhat. Öt éve meghaltak a szülei rákban, szinte egyszerre, testvéreivel nem tartja a kapcsolatot. A barátjánál lakott, tőle hozták ide „hatóság félrevezetése, garázdaság” miatt. Már felterjesztette magát közmunkára, és azt tervezi, hogy alatta majd kijárja a 8 osztályt.
Rákospalotai Javítóintézet
Van olyan is, aki még nem tudja, meddig marad – ilyen a 16 éves K., aki 8 hónapja él bent. Ő egyáltalán nem szeretett volna beszélni arról, hogyan vezetett ide az útja. Pincérnő vagy szakács szeretne lenni majd, a színjátszó szakkört pedig azért is csinálja, mert „addig se a szobájában tölti az időt”. Szigorú napirendjük van, reggel 6.20-kor kelnek, reggeliznek, rendbe teszik a körletüket, 7.50-kor gyülekező van, és mindenki iskolába megy. Utána kiértékelik a napot, majd következik a tanulási idő, utána pedig a szabadfoglalkozás és a szakkörök. K. minden nap beszél a családjával, fél 7-től fél 8-ig van telefonidő, ekkor kézhez kapják a mobiljaikat. Édesapja és testvére vár rá kint.
hírlevél
