Színház

Az érzelmek mérleghintája

2014.02.18. 10:30
Ajánlom
A Fidelio Színházi Est keretében február 18-án, a Libikóka előadást követően - körülbelül 21 órától - közönségtalálkozót tartunk a Pinceszínházban. A beszélgetésen részt vesz Verebes István rendező, valamint az előadás két szereplője Dobó Kata és Szervét Tibor is. Moderál: Várhegyi András.

Egy férfi és egy nő kapcsolatában számtalan váratlan vagy nehezen megfejthető helyzetet produkál az élet. Mindig úgy gondoljuk: ismerünk már minden fordulatot, aztán persze kiderül, hogy mégsem... Valószínűleg így van ez Jerry és Gittel történetével kapcsolatban is, melyet egy nagyszerű darab és két kitűnő színész hiteles játéka révén ismerhetünk meg.

Míg a színpadi szerelmi történetek (hacsak nem tragédiáról van szó) általában a párok boldog egymásra találásával végződnek, Gibson darabja sokkal realistábban közelíti meg a témát. Valójában a legtöbb párkapcsolat nem más, mint az érzelmek mérleghintája: két különböző ember folyamatos próbálkozásainak sorozata a közös élet megteremtésére és fenntartására.

Dobó Kata kislányának megszületésekor egy rövid időre levették műsorról az előadást, 2012 októberében azonban új lendülettel tért vissza az összeszokott színészpáros. A színésznő arra a kérdésre, hogy a gyermekáldás után megváltozott-e a darab mondanivalója számára, elmondta: "Minden előadáson volt valami, ami más jelentéssel bírt. Függhet ez külső történésektől, hogy éppen milyen életszakaszban vagyok, de a partnertől is nagyban. Tiborral fantasztikus dolgozni, egyformán gondolkodunk sok mindenről, úgy érzem, ismerem már a rezdüléseit, és fordítva is így van, de ez csak izgalmasabbá teszi a közös játékot. A karakternek ugyan nincs gyermeke, ettől még úgy gondolom, tudok új szint belevinni ebből a tapasztalatból is."

A történetről:

Jerry, a fiatal ügyvéd, elmenekül tehetős feleségétől, aki megcsalta, és annak családjától, akik eddig anyagilag és szakmai előmenetelében is támogatták. Önérzetében sértve és hitét vesztve éli napjait egy másik városban, ahol megismerkedik Gittellel, a sikertelen táncosnővel, aki az elérhetetlen karrierről álmodozik. Romokban heverő önbizalmuk az egyetlen közös tulajdonságuk - de a két magányos, szeretetre éhes ember egymásba kapaszkodik, és igyekszik közös jövőt építeni... Ez a történet egyszerre mulatságos és szomorkás - és mindvégig nagyon szórakoztató.

Önnek lenne kérdése? Tegye fel február 18-án, a Pinceszínház előadása után!

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Enyedi Ildikó új filmje megmutatja, hogy egy fa is képes szeretni

A magyar rendező új filmje esélyt kínál arra, hogy a moziban ülve ne csak elképzeljük, hanem valóban megéljük és elfogadjuk egy olyan világ lehetőségét, ahol a természet velünk együtt rezdül, reagál és érez. Csendes barát kritika.
Színház

Európa legjobb új drámáit olvassák föl az Örkény művészei

Novemberben három alkalommal szervez felolvasószínházi eseményt az Örkény Színház a Merlinben.  Az Eurodram által Európa legjobb új kortárs színműveinek választott szövegeket az Örkény színészei fiatal rendezők közreműködésével viszik színre.
Vizuál

Februárban ismét lesz Magyar Filmszemle

Tíz versenykategóriával és két további szekcióval, szakmai programokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel érkezik február 2. és 8. között a 45. Magyar Filmszemle. A fesztiválra már elindult a nevezés.
Klasszikus

Muzsika a város minden zugában – jön A zene éjszakája

November 20-án, A zene éjszakáján Pest és Buda legvagányabb sörözői, kávéházai, bisztrói és kulturális terei várnak minikoncertekkel a barokktól a jazzen át a filmzenékig.
Zenés színház

„Hamar tágítanom kellett a látókörömet a szereppel kapcsolatban” – Johanni van Oostrum, a Lohengrin Elsája

Európa vezető operaházaiban formálta meg Wagner Lohengrinjének hősnőjét a kiváló dél-afrikai szoprán, Johanni van Oostrum, a szerepet pedig hamarosan Budapesten is elénekli. Ennek kapcsán korábbi előadásélményeiről, a karakter motivációiról beszélgettünk vele.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Csuja Imre először beszél saját életéről a színpadon

Új szereplővel gyarapodik az Egy életem-sorozat: december 15-én debütál Csuja Imre Jászai Mari-díjas, érdemes művész egyszemélyes show-ja a MOMkult színpadán.
Színház ajánló

Trojkarácsony – Dosztojevszkijjel készül az ünnepekre a független színházi társulás

A Trojka Színházi Társulás december 21-i előadásának témája egyben következő bemutatótervük előtanulmánya, amelyben a zene, az irodalom és a színház egymásba fonódva teremtik meg Dosztojevszkij világának különleges atmoszféráját.
Színház ajánló

Európa legjobb új drámáit olvassák föl az Örkény művészei

Novemberben három alkalommal szervez felolvasószínházi eseményt az Örkény Színház a Merlinben.  Az Eurodram által Európa legjobb új kortárs színműveinek választott szövegeket az Örkény színészei fiatal rendezők közreműködésével viszik színre.
Színház kritika

Amikor a szomszédból ellenség lesz – Egy piaci nap Komáromban

A Závada Pál regényéből készült Egy piaci nap komáromi bemutatója a magyar történelem egyik kevéssé ismert epizódjának felelevenítésével a kirekesztés és bűnbakképzés természetéről beszél – keserű humorral és félelmetes pontossággal.
Színház hír

Újra fogadja nézőit a Gózon Gyula Kamaraszínház

Visszatért a Gózon Gyula Kamaraszínház – régi fényében, mégis újragondolva. A 120 éves épület teljes megújuláson ment keresztül, hogy a hagyomány és a modern színházművészet találkozásának helyszíne legyen.