Színház

Az Igenis, Miniszterelnök úr! lett a THEALTER közönségdíjasa

2015.07.27. 11:34
Ajánlom
Harmadik alkalommal adtak át fesztiváldíjakat Szegeden: a legnépszerűbb előadás közönségdíját a Kultúrbrigád-Átrium Film-Színház Igenis, Miniszterelnök úr! című válságkomédiája nyerte el. A fesztivál kritikusdíját a k2 Színház-Szkéné Színház Züfec című előadása kapta. A fesztivál legfiatalabb színházcsinálói, a Tea for Two workshop résztvevői megosztva ítélték oda a junior díjat kiemelkedő színészi teljesítményükért Domokos Zsoltnak és Horváth Szabolcsnak, a k2 Színház színészeinek.

9 nap alatt 14 helyszínen 6 ország 29 alkotócsoportja mutatkozott be a 25. szegedi nemzetközi színházi fesztiválon. A fesztivál fontos missziója, hogy minél több ember számára tegye elérhetővé a programokat: több mint 70 eseményt kínáltak az ide látogatóknak, de mindössze a programok egyharmadára kellett belépőjegyet váltani. A nagy érdeklődésnek köszönhetően - az ingyenesen látogatható programok magasabb aránya ellenére - a nézőszámot és a jegybevételt is növelni tudták az elmúlt évhez képest. A színházi előadások mellett ingyenes koncertekkel, szabadtéri, irodalmi és szakmai programokkal várták az érdeklődőket. A fesztivál lebonyolításában 25 önkéntes volt a szervezők segítségére.

A fesztivál díszvendége az idén ötödik születésnapját ünneplő k2 Színház volt, a fiatal csapat valamennyi idei nagyprodukcióját láthatta a szegedi közönség.  A Stúdió K-ban bemutatott Dürrenmatt-adaptáció, a Bakfitty a Régi Zsinagógában, a Szkéné Színházban színpadra állított Züfec pedig a Kisszínházban vonzott telt házat és aratott nagy sikert. Az Orlai Produkciós Iroda támogatásával a budapesti Hátsó Kapuban bemutatott Csehov-adaptáció, az Apátlanok új fesztiválhelyszínen, a Cooltour Caféban került műsorra, két alkalommal.

A találkozó hagyományaihoz híven idén is képviseltette magát az utánpótlás, a fesztivál programjának újra kiemelt része volt a műhelymunka. A színházi képzésben résztvevő fiatalok részére meghirdetett THEALTER Tea for Two tréningkurzusok vezetésére a k2 Színház rendezőpárosa, Benkó Bence és Fábián Péter mellett Urbán András rendező, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház igazgatója, valamint Hegymegi Máté táncos, koreográfus vállalkoztak. A workshop címe: Hallasd a hangod! - Amphitryon Realoded, a kurzusok hazai és határon túli résztvevői közösen dolgozva fogalmazták újra, igazították magukra a klasszikus dráma problematikáját. A munkafolyamatot fiatal színházi újságírók, a Jászay Tamás vezette blogjr kritikusműhely résztvevői dokumentálták, az intenzív workshopok izgalmas tréningbemutatókkal zárultak.

A találkozó programjában 4 premier kapott helyet. Szeged emblematikus, különlegesen egyedi világú színházi alkotócsoportja, az idén ugyancsak 25 éves Metanoia Artopédia kerekasztal-beszélgetéssel és kiállítással ünnepelte az évfordulót, és nagy sikerrel mutatták be legújabb előadásukat a Grand Caféban. Az Én tökéletes vagyok - tudattalan történet rendezője Perovics Zoltán. A szentesi Horváth Mihály Gimnázium végzősei idén tízedik alkalommal készítettek és mutattak be utcaszínházi produkciót Szegeden, ezúttal Szabadság megosztó címmel. A szegedi Csillag Fegyház és Börtön Dankó Pista Fesztiválján ezúttal saját produkcióval, az Olivetti82 című ősbemutatóval vendégszerepelt a fesztivál. Ugyancsak a THEALTER keretében tartották Michel de Gelderode Escurialjanak premierjét, melyet Menszátor Héresz Attila Kuna Károly közreműködésével állított színpadra. Az előadás a szegedi MASZK Egyesület és a Zsámbéki Színházi bázis koprodukciójaként készült. Hegymegi Máté rendezőként is nagy sikerrel mutatkozott be a fesztiválon: a Szkéné Színház, a Zsámbéki Színházi Bázis és a MASZK Egyesület koprodukciójában színpadra állított KOHLHAAS című előadást lelkesedéssel fogadta a szegedi közönség.

A változatos színházi kínálatot kiegészítő szakmai kísérő programok között idén is helyet kapott a kritikus szekció, a beszélgetések a THEALTER Rádió adásaival együtt meghallgathatóak a Rádió Mi, Szeged nonprofit, civil közösségi rádiójának honlapján.

Szeged évtizedek óta részese a regionális és a nemzetközi színházi életnek - ezt kevés magyar város mondhatja el magáról. Ennek a jelenlétnek meghatározó alkotóeleme a THEALTER fesztivál, amely a független színházak egyik legfontosabb hazai fóruma, megjelenési lehetősége, találkozási pontja a közönséggel - amely idén is igennel szavazott a függetlenekre Szegeden. A THEALTER öt éve új fejezetet nyitott a fesztivál történetében a tehetséges és markáns hangon megszólaló új generáció szisztematikus felkarolásával, bemutatkozásuk elősegítésével. A 2015-ös jubileumra ez a munka beérett: nem csak a színpadon, de a nézőtéren is helyet követel magának az új generáció.

A fesztivált szervező MASZK Egyesület munkatársai köszönik mindazok munkáját és együttműködését, akik részt vettek az elmúlt 25 év fesztiváljainak előkészítésében és lebonyolításában, valamint fellépőiknek, partnereiknek, támogatóiknak, és természetesen a közönségüknek is a nagyszerű, immár negyedszázados színházi ünnepet.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Prima Primissima Díjat kapott Tarr Béla, Gőz László és Sapszon Ferenc

Tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában tartott gálaesten. 
Könyv

Megvannak a 2023-as Déry-díj nyertesei

Ladik Katalin, Mohácsi István, Mohácsi János, Nagy Gabriella és Ilma Rakusa vehetik át a magyar irodalom egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező elismerését.
Klasszikus

„Nagyon boldoggá tesz, ha én vezethetek el valakit a dalokhoz” – interjú Helmut Deutschcsal

Helmut Deutsch zongorakísérőként nem csupán kevesekhez fogható népszerűségre tett szert szakmájában, de tanárként is rendkívüli énekesnagyságokat vezetett el a dalműfajhoz. A művész nemrég Piotr Beczałával adott szláv estet az Operaházban.
Klasszikus

Karácsonyi ráadáskoncertet is ad a Concerto Budapest a hagyományos adventi ajándékkoncertek mellett

Koncertekkel ajándékozza meg a zeneszeretőket az adventi időszakban a Concerto Budapest. A kórházi kezelés idején családjukat nélkülözni kényszerülő betegekhez, idősekhez idén is kamaraprodukciókkal látogatnak el a zenekar tagjai.
Klasszikus

Dél-Afrikában rendezett kortárs fesztiválon szerepel az UMZE

Az új és legújabb zenére specializálódott együttes a Nemzetközi Kortárszenei Társaság éves fesztiválján működik közre, Johannesburgban és Fokvárosban.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Társadalmunk gyengeségeinek analízise – Máté Gábor rendezésében készül az Orlai Produkció új bemutatója

A Skorpió című előadás a közélet iránt érdeklődő, a színházban a társadalmi kérdések boncolgatását és a szarkasztikus humort kedvelő nézők számára lehet izgalmas választás.
Színház hír

Egy vezető távozása és figyelmeztetés lett a következménye a Katonában egy színházjegy-akciónak

Két munkatársat figyelmeztetésben részesítettek, egy vezető beosztású dolgozó pedig elhagyja a színházat, miután kiderült, hogy DK-tagok kaphattak kedvezményes jegyeket.
Színház gyász

Elhunyt Bajomi Nagy György, az Örkény Színház művésze

A Gábor Miklós- és Jászai Mari-díjas színművész 56 éves volt.
Színház ajánló

Básti Julit fia rendezi a Centrál Színház új bemutatójában

December 8-án a színház első premierjének újrahangszerelt bemutatásával ünnepli 20. évfordulóját a budapesti Centrál Színház. A Fekete Péter című magyar klasszikus címszerepét akkor is és most is Magyar Attila alakítja.
Színház hír

Kaposváron rendezik meg jövőre az Országos Színházi Találkozót

A kaposvári Csiky Gergely Színház ad otthont 2024. június 10. és június 16. között az Országos Színházi Találkozónak.