Színház

Az igenis, miniszterelnök úr! reagál a brexitre

2016.09.06. 08:32
Ajánlom
Az Igenis, miniszterelnök úr! című előadás a negyedik évadát kezdi az Átrium Film-Színházban, Alföldi Róberttel és Hevér Gáborral a főszerepben, most frissítették a válságkomédiát.

Az idei nyár megkerülhetetlen eseményeket hozott a brit politikában, hiszen a népszavazáson győztek a „brexit” pártiak, tehát az Egyesült Királyság népe úgy döntött, hogy ki szeretne lépni az Európai Unióból. E tény fölött nem hunyhat szemet egy olyan színházi komédia sem, amely a brit miniszterelnök egy napját meséli el. Az Igenis, miniszterelnök úr! című előadás a negyedik évadát kezdi az Átrium Film-Színházban, Alföldi Róberttel és Hevér Gáborral a főszerepben.

Antony Jay és Jonathan Lynn 2010-ben, a West Enden bemutatott darabjában a brit miniszterelnök még mit sem sejthetett arról, hogy 2016-ban milyen fordulat következik a brit és európai politikában, és milyen kusza helyzet alakul ki egy szempillantás alatt az EU- ból való kilépés miatt. Ugyanakkor a szerzők sokkal inkább a közéleti válsághelyzetek és hatalmi mechanizmusok szatíráját, semmint a konkrét politikai események szituációs komédiáját írták meg darabjukban, így teret hagynak arra, hogy 2016-ban frissíteni lehessen a darabon.

                          

A csapattól amúgy nem áll távol, hogy reagáljon a világ eseményeire, ez rendre meg is történik az előadásban, rendszeres nézők pontosan tudják, hogy a produkcióban folyamatosan új és új elemek jelennek meg (illetve tűnnek el), de az alapkonfliktust teljesen új motívummal gazdagítani izgalmas kreatív kihívás volt az alkotók számára is. Ahogy Znamenák István rendező fogalmazott: „a feladat: Damoklész kardjával átvágni a gordiuszi csomót Kolumbusz tojásán”.

A darabot tehát ahhoz a helyzethez kellett igazítani, amiben egy miniszterelnök úgy próbálja meg megtartani népszerűségét, hogy akár a bent maradást, akár a kilépést szorgalmazza, a nép egyik fele biztosan elfordul tőle, és mindenképpen veszít. Vagy talán mégsem? A szeptember 9-i és a 15-i előadáson már az Igenis, miniszterelnök úr! 2016-os, frissített változatát láthatja a közönség az Átrium Film-Színházban.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Átadták a 20. Verzió Filmfesztivál díjait

A jubileumi szemlén idén öt kategóriában versenyeztek a filmek. A Nemzetközi versenyben két díjat is osztottak. A fesztivál a nyertes filmekkel a mozikban november 29-ig, online pedig december 10-ig folytatódik.
Színház

Hozzátok térek vissza, mert ide tartozom – beszélgetés Hámori Gabriellával

Hámori Gabriella rengeteget forgatott a színház mellett, kipróbálta, milyen kergetni az amerikai álmot, és színpadi játékában is keresi a filmes jelenlétet. Az Örkény Színház Jászai-díjas színművészével készítettünk interjút.
Vizuál

Hayao Miyazaki új filmjével kezdődik a 21. Anilogue Animációs Filmfesztivál

A hatnapos budapesti szemlén a közönség a legújabb szórakoztató, illetve művészi animációs alkotások legjavát láthatja. A szervezők emellett kisiskolásoknak és kiskamaszoknak szóló versenyprogrammal is várják a családokat.
Vizuál

Ismét hazánkban láthatóak a holokausztot túlélő Bokor Miklós festményei

November 30-án, a Nemes Galériában nyílik meg a Reflexiók című tárlat, ahol hosszú évtizedek után láthatjuk ismét Magyarországon a 2019-ben elhunyt művész munkáit.
Vizuál

Rangos németországi fesztiválon díjazták az Elfogy a levegő című magyar filmet 

Moldovai Katalin első mozifilm rendezése, az Elfogy a levegő kapta az ifjúsági zsűri díját a 72. alkalommal megrendezett Mannheim-Heidelberg Nemzetközi Filmfesztiválon.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Kaposváron rendezik meg jövőre az Országos Színházi Találkozót

A kaposvári Csiky Gergely Színház ad otthont 2024. június 10. és június 16. között az Országos Színházi Találkozónak.
Színház interjú

Hozzátok térek vissza, mert ide tartozom – beszélgetés Hámori Gabriellával

Hámori Gabriella rengeteget forgatott a színház mellett, kipróbálta, milyen kergetni az amerikai álmot, és színpadi játékában is keresi a filmes jelenlétet. Az Örkény Színház Jászai-díjas színművészével készítettünk interjút.
Színház gyász

Elhunyt Szilágyi Mária színházi dramaturg, producer

Hetvenegy éves korában csütörtökön elhunyt Szilágyi Mária színházi producer, dramaturg, szerkesztő, kortárs német darabok fordítója, a Kortárs Drámafesztivál alapítója és igazgatója, a Színházi Dramaturgok Céhének tagja.
Színház interjú

Felfedezni az életet a mese mögött – interjú Csiby Gergellyel a Diploma előtt kapcsán

A Bartók Színház előadásának főszereplőjével egyebek közt arról beszélgettünk, hogyan készült fel a szerepre, miért fontos, hogy minden karakter igazsága megjelenjen a színpadon, valamint milyen hatással volt az ő életére ez a produkció.
Színház ajánló

Ifj. Vidnyánszky Attila és Ötvös András főszereplésével mutatja be az Amadeust a Pesti Színház

Peter Shaffer darabját, amelyben egy művészeti hagyományokat tisztelő, sikeres alkotó kerül szembe egy újító zsenivel, Hegedűs D. Géza rendezésében mutatják be a Pesti Színházban, november 25-én.