Egressy Zoltán nevéhez több mint száz hazai és külföldi bemutató fűződik,
Portugál című színművét húsz évig játszotta a Katona József Színház, négy színdarabjából filmváltozat is készült.
Terepasztal című új műve két színésznek – a bemutatón két Jászai-díjas művésznek – ad nagyszerű játéklehetőséget: Hajduk Károly és Znamenák István kelti életre a két férfit, akiknek sorsa lassan kirajzolódik a közönség előtt, az egyiké sok mozaikdarabból, történetekből, tervezgetésekből, a másiké csak egy-egy elharapott szóból. Az előadást Forgács Péter rendezi.
A Kortársaskör felolvasószínházi sorozat tavaly májusban indult, producere Blastik Noémi és Perczel Enikő – a két dramaturg koordinál valamennyi részfolyamatot az új művek válogatásától a színészek, rendezők felkérésén át a premierig. Eddig hat drámát mutattak be a Társaskörben, a szerzők között szerepelt Bódi Attila, Deés Enikő, Kárpáti Judit és Maros András, Horgas Ádám a saját művét rendezte is, rajta kívül rendezett Pelsőczy Réka, Szabó Máté és Árkosi Árpád, játszott Ágoston Katalin, Fullajtár Andrea, Gáspár Sándor és Gáspár Tibor, Katona László, Lengyel Ferenc és Zsurzs Kati.
Árkosi Árpád rendező, Gáspár Sándor és Gáspár Tibor a Kortársaskörben (Fotó/Forrás: Gálos Mihály Samu / Óbudai Társaskör)
A felolvasószínházi forma váratlan sikert aratott a közönség körében,
a Gáspár-testvérek előadását, Bódi Attila Ikrek című drámáját közkívánatra másodszor is műsorra tűzték a sorozatban, és várható a harmadik előadás.
Premierek után a nézőket beszélgetésre invitálják az alkotókkal, az utolsó alkalommal, Horgas Ádám Átjárója után már nagy létszámban maradtak a nézők, és fesztelenül diskuráltak a színészekkel – a találkozókat a két producer vezeti.
A Terepasztal március 20-án 19 órakor tartott bemutatójáról további információk az Óbudai Társaskör honlapján vagy Facebook-eseményében érhető el.
Fejléckép: Egressy Zoltán (fotó/forrás: Máté Péter / Óbudai Társaskör)
hírlevél








