Színház

Az Örkény Színház stream-nézőinek ajánlja fel az évad utolsó előadását

2021.05.19. 09:15
Ajánlom
Ma déltől lehet jelentkezni a Tóték június 4-én, 19 órakor kezdődő előadására, amelyet köszönetképpen azoknak a nézőinek ajánlja fel a színház, akik kitartottak mellettük a járvány alatt, és streamen követték előadásaikat.

Az Örkény Stream korábban nem tűzte műsorára a Mácsai Pál rendezésében, Csuja Imre és Epres Attila főszereplésével bemutatott előadást. A Tóték június 4-én, 19 órakor kezdődő előadását korlátozott nézőszámmal, kötelező maszkviselés mellett tartják meg, és csak védettségi igazolvánnyal látogatható.

Az előadáson azok a nézők vehetnek részt, akik az elmúlt hónapokban legalább egy stream-előadásra jegyet váltottak.

A jelentkezéseket az Örkény Színház honlapján május 19-én 12.00 órakor megjelenő e-mail címre várják egy már korábban megváltott stream jegy csatolásával.

Érdemes sietni a regisztrációval, mert a nézőszám korlátozott, összesen kétszáz jegy adható ki, egy jelentkezőnek két helyet ajánlanak fel. A visszaigazolásokat a jelentkezések sorrendjében küldik majd.

kozos-175014.jpg

Tóték (Fotó/Forrás: Örkény Színház)

Az Örkény Színház 2020 nyarán alakította ki saját stream stúdióját és októberben elsőként kezdte meg előadásai rendszeres streamelését. A 2020/2021-es évadban összesen 18 produkciót és 68 előadást láthatott streamen a közönség. A streamelt előadásokat eddig mintegy 40 ezer néző látta.

 

Fejléckép: Pogány Judit, Csuja Imre és Takács Nóra Diána a Tótékban

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

VeszprémFest 2023: jön Alvaro Soler, Mariza, Anna Netrebko, Joss Stone, Norah Jones és Rost Andrea

2023-ban 20 éves a VeszprémFest. A kétévtizedes prémium zenei fesztivál július 12. és 16. között a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kiemelt zenei rendezvényeként fennállásának egyik legváltozatosabb programjával ünnepel.
Tánc

„Könnyeken átívelő nevetés” – interjú Boris Eifmannal

Ritka és egyedülálló balett érkezik Budapestre június 10-től: a világhírű koreográfus, Boris Eifman 2019-es premierje, A Pygmalion-hatás. A művészt arról kérdeztük, mi a kötődése a komikumhoz, a groteszkhez, és milyen lesz a 21. század táncnyelve.
Zenés színház

Fiatal tehetségek gálakoncertjével köszöntik a nyolcvanéves Marton Évát

Egykori és jelenlegi növendékei, valamint a Marton Éva Nemzetközi Énekverseny díjazottjainak fellépésével köszönti születésnapja alkalmából az énekesnőt a Magyar Állami Operaház.
Tánc

Összművészeti ünnepi esttel zárul a 10. Színházi Olimpia

Június 24-én nívós zenei kísérettel megvalósuló táncelőadásokkal és Szent Iván éji mulatsággal zárul az idei év legnagyobb színházi eseménye, a 10. Színházi Olimpia. A színpadi produkcióknak és az azokat követő rendhagyó programoknak a Margitszigeti Színház ad otthont.
Vizuál

Elhunyt a Petrocellit alakító Barry Newman

A 92 éves Newman május 11-én természetes halállal hunyt el egy New York-i kórházban – közölte a hírt a színész felesége a Hollywood Reporterrel, vette észre a HVG.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Mégsem mutatja be a Pesti Színház Székely Csaba társadalmi megosztottságról szóló darabját

Sokan várták már nagy izgalommal a Pesti Színház őszre meghirdetett bemutatóját, amiben Székely Csaba legújabb darabját, a Kalandfilmet mutatták volna be, Kincses Réka rendezésében.
Színház hír

Jelentős színházi társulatok szűnhetnek meg

A kulturális kormányzat nyilvánosságra hozta az előadó-művészeti szervezetek támogatására vonatkozó döntését. Több, a működési támogatások csökkentése miatt eleve nehéz helyzetbe került, akár évtizedes sikeres múlttal és figyelemre méltó jelennel rendelkező, közfeladatot ellátó társulat egyáltalán nem kap támogatást.
Színház hír

Petőfi-vendégjáték Berlinben

A berlini Collegium Hungaricumban mutatkozott be Az apostol, Szilágyi Bálint rendező Petőfi Sándor azonos című elbeszélő költeménye alapján készült színdarabja.
Színház gyász

Elhunyt Holl János színművész

A művész, aki karrierje során egyebek közt hat éven keresztül játszott a kaposvári Csiky Gergely Színházban, 87 éves volt. Halálhíréről a Színház Online számolt be.
Színház ajánló

Ahol csak a holtak maradnak – Az Eltűntek című darabot mutatják be a Szkénében

Magyarországi bemutatót tart júniusban a Szkéné Színház: Dohy Balázs rendezésében Elise Wilk darabját mutatják be a SzínMűHely Alapítvány és a Szkéné Színház koprodukciójában. A szerző műveit korábban nem játszották Magyarországon.