Színház

Az örök Elektra – 170 éve született Jászai Mari

2020.02.24. 09:00
Ajánlom
Ő volt Laborfalvi Róza utódja, Gertrudis és Elektra legendás megformálója. Százhetven éve, 1850. február 24-én született Jászai Mari, a legnagyobb magyar tragika, a Nemzeti Színház örökös tagja.

A Komárom vármegyei kis Ászár falu keresztelési anyakönyvébe Krippel Mária Anna néven jegyezték be az uradalmi ács ötödik gyermekét. Becsvágyó édesanyja tanult embert akart nevelni gyerekeiből, ezért Győrbe költöztek, ahol apja megyei hajdú lett. Anyját ötéves korában vesztette el, ezután Pannonhalmán nevelte a nagynénje. A négy elemi után durva apja és mostohája cselédnek adta, szolgált Bécsben is, az 1866-os osztrák-porosz háborúban markotányoslány volt: vizet, élelmet hordott a katonáknak, ápolta a sebesülteket. Tizenhat évesen megszökött egy vándorszíntársulattal, színpadra először Székesfehérvárott kardalosként és statisztaként lépett.

A fiatal lány többre vágyott és a Budai Népszínházhoz szerződött, a Horváth-kerti színpadon - immár Jászai Mari néven - már néhány szavas szerepekben is feltűnt.

04_medeamontazs_nemzetikonyvtar-093230.jpg

Jászai Mari (Fotó/Forrás: OSZK)

1869 tavaszán hozzáment színésztársához, a nála tíz évvel idősebb Kassai Vidorhoz, akinek komolysága, műveltsége bámulattal töltötte el a hatalmas tudásvággyal megáldott fiatal Jászait. Együtt szerződtek a kolozsvári színházhoz, ahol a kezdő színésznő akár boldog is lehetett volna, ha nem kellett volna éheznie, mert minden pénzét színpadi ruhákra költötte. Reggelit, vacsorát nem evett - miközben férje, akitől nemsokára elvált, kávéházba járt -, de vezető szerepeket játszott. Híre a fővárosba is eljutott, s a Nemzeti Színház intendánsa csak azért utazott le az erdélyi nagyvárosba, hogy a nyugalomba vonult Jókainé Laborfalvi Róza tragikai szerepkörére szerződtesse.

Jászai Mari 1872. április 3-án mutatkozott be a mai Múzeum körút és Rákóczi út sarkán álló Nemzetiben a Bánk bán Gertrudis királynéjaként, s néhány hónapi megszakítással 53 évig tündökölt az intézményben. (Egy évadot a századfordulón a Vígszínházban töltött, 1901-ben úgy tért vissza a Nemzetibe, hogy Széll Kálmán miniszterelnök felajánlotta neki az örökös tagságot.) Veleszületett tehetségét állandóan fejlesztette, és óriási hatású művész vált belőle.

Színpadi játékát és versmondását egyaránt emelkedett, nemes pátosz hatotta át, kivételes egyénisége lehetővé tette, hogy kivételes egyéniségeket ábrázoljon.

Zengő alt hangja élettel töltötte meg a nemes veretű szövegeket, a színpadról tanított egy országot az igazi méltóságra. 1883-ban ő volt Az ember tragédiájának első Évája, húsz Shakespeare-hősnőt játszott el és elsőként alakította magyar színpadon az antik tragédiák hősnőit: Antigonét, Iokasztét, Elektrát. Mindig az egész darabot ismerte, nem csak a saját szerepét.

02_gertrudis_nemzetikonyvtar-093230.jpg

Jászai Mari Gertrudis szerepében (Fotó/Forrás: OSZK)

Művészetének csúcsát minden megítélés szerint Szophoklész Elektrájában érte el. Szinte eggyé vált a szereppel:

Ezért érdemes volt születni. Maga Elektra vagyok

- írta naplójába. Hasonlóan a sajátjának érezte Grillparzer Medeáját, az 1887-es bemutató után harminc éven át játszotta páratlan sikerrel a szerepet. Kiválóan megtanult ógörögül, németül, angolul és franciául, Ibsen John Gabriel Borkman című darabját az ő fordításában játszotta a Nemzeti társulata. Számos alkalommal adott önálló estet, 1914-ben két korai némafilmben szerepelt. Petőfi nagy rajongója és Széchenyi István csodálója volt, szilveszterenként felkereste Petőfi kiskőrösi szülőházát, hogy verseivel emlékezzen a költőre.

Utálta a képmutatást, túláradó temperamentuma, életszomja szenvedélyes kapcsolataiban is kifejezésre jutott, hősnő volt a hétköznapi életben is. Szerelme volt hosszabb-rövidebb ideig a költő Reviczky Gyula, a fiatal író Szomory Dezső és a festő Feszty Árpád is. "Sosem volt méltó társam a színpadon. Az életben sem. Én mindig szárnyalni akartam, és a hősöm mindig a föld felé húzott" - írta keserűen. Életfilozófiáját így fogalmazta meg: "Az élet célja: az élet. Nagyon élni, jól, rosszul, ahogy jön, és ahogy az ember hajlamai akarják... Minden dicsőségnél, minden tehetségnél többet ér: szeretni. Nem az, hogy az embert szeretik, hanem az, hogy az ember szerethet! Ez az élet értelme."

01_magdolna_nemzetikonyvtar-093230.jpg

Jászai Mari (Fotó/Forrás: OSZK)

Kevéssel beérte: cselédet nem tartott, lakását maga takarította, ruháit maga tervezte, varrta.

Gyakran adakozott, pedig napi jövedelmén kívül nem volt vagyona, ezért az Elektra-előadások bevételét ajánlotta fel jótékony célokra.

Az első világháborúban mindenét, ékszereit, ruháit is szétosztotta a szegény katonák között, nyolcszázszor szavalt a sebesülteknek és a sebesültek javára. Hozzájárult a kolozsvári Mátyás király-szobor felállításához és szülőfaluja iskolájának felújításához is.

Idős korára bölcs asszonnyá érett, gondolatait, művészi tapasztalatait a világgal is megosztotta:

cikkeket írt a magyar nyelvhelyességről és a színészi alkotómunka módszereiről.

Lakásának ablakából a Dunát nézte naphosszat (a tér, ahol lakott, ma nevét viseli). Amikor betegsége súlyosbodott, az emberek részvéte elől egy szanatórium szerény szobácskájába menekült, szörnyű szenvedéseit méltósággal viselte, nem panaszkodott.

1926. október 5-én, 76 éves korában bekövetkezett halála után nyilvánosságra került Naplója és emlékiratai színháztörténeti szempontból is értékesek. Már életében emléktáblát helyeztek el kis fehérfalú, nádtetős ászári szülőházán, amelyet napjainkban emlékháznak rendeztek be. 1953-ban a kormány rangos színművészeti díjat alapított emlékére, róla nevezték el a tatabányai Jászai Mari Színházat.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Alföldi Róbert főszereplésével jön A színházcsináló

Az Orlai Produkció legújabb bemutatójára november 15-én kerül sor az Átriumban. A Thomas Bernhard drámája nyomán készült előadást Pelsőczy Réka rendezésében láthatja a közönség.
Könyv

David Szalay kapta az idei Booker-díjat

A magyar-kanadai származású szerző a legrangosabb brit irodalmi elismerésnek számító Booker-díjat Flesh című új regényével érdemelte ki, amely kapcsán a zsűri úgy fogalmazott, soha nem olvastak még hasonlót. 
Zenés színház

A hidegvérű wagnerista – interjú Egils Siliņšsel

A lettországi Egils Siliņš ősszel újra az Operaház vendége lesz. A Wagner-énekléshez szükséges megfelelő fizikai és mentális kondícióról, a magyar zenészekről és közönségről is beszélt.
Zenés színház

Diszkó, gospel és nevetés – Apáca Show az Erkelben

November 14-én ismét felfordul egy zárda élete: az Erkel Színház ugyanis ezen a napon mutatja be Szente Vajk rendezésében, impozáns szereplőgárdával az Apáca Show című musicalt.
Vizuál

Az elmúlt egy év legjobb spanyol filmjei érkeznek az Urániába

November 18. és 24. között rendezik meg a Spanyol Filmhetet az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Az eseményen egyebek közt izgalmas politikai thrillert, szatírákat és a közelmúlt történelmét feldolgozó alkotásokat is láthat a közönség.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Trojkarácsony – Dosztojevszkijjel készül az ünnepekre a független színházi társulás

A Trojka Színházi Társulás december 21-i előadásának témája egyben következő bemutatótervük előtanulmánya, amelyben a zene, az irodalom és a színház egymásba fonódva teremtik meg Dosztojevszkij világának különleges atmoszféráját.
Színház ajánló

Európa legjobb új drámáit olvassák föl az Örkény művészei

Novemberben három alkalommal szervez felolvasószínházi eseményt az Örkény Színház a Merlinben.  Az Eurodram által Európa legjobb új kortárs színműveinek választott szövegeket az Örkény színészei fiatal rendezők közreműködésével viszik színre.
Színház kritika

Amikor a szomszédból ellenség lesz – Egy piaci nap Komáromban

A Závada Pál regényéből készült Egy piaci nap komáromi bemutatója a magyar történelem egyik kevéssé ismert epizódjának felelevenítésével a kirekesztés és bűnbakképzés természetéről beszél – keserű humorral és félelmetes pontossággal.
Színház hír

Újra fogadja nézőit a Gózon Gyula Kamaraszínház

Visszatért a Gózon Gyula Kamaraszínház – régi fényében, mégis újragondolva. A 120 éves épület teljes megújuláson ment keresztül, hogy a hagyomány és a modern színházművészet találkozásának helyszíne legyen.
Színház ajánló

Alföldi Róbert főszereplésével jön A színházcsináló

Az Orlai Produkció legújabb bemutatójára november 15-én kerül sor az Átriumban. A Thomas Bernhard drámája nyomán készült előadást Pelsőczy Réka rendezésében láthatja a közönség.