Színház

Az örökségek körül forog Molnár Gusztáv élete

2019.03.09. 14:15
Ajánlom
Egy megörökölt gyermekorvosi praxis ügyintézése közben egy sokkal nagyobb örökségre derül fény. A Schwechtje Mihály rendezte előadásban, Az örökségben négy szerepet is alakít Molnár Gusztáv, akivel a darabról és a szakmai kihívásairól beszélgettünk.

Az elsősorban filmjeiről ismert Schwechtje Mihály most színpadon rendezte meg saját darabját, amit február 28-án a Jurányi Házban mutattak be. Az örökség főszerepeiben Polgár Csaba, Molnár Gusztáv és Gergely Katalin látható.

Egy megörökölt gyermekorvosi praxis ügyintézése közben egy sokkal nagyobb örökségre derül fény a borsodi kis faluban, ahol a hagyományos értékek, mint tisztesség vagy emberség, érvénytelenek. Vajon mit választanánk, ha gyermekeinkre egy kétes jövő várna a szintén bizonytalan, ámde reménnyel teli külföld helyett? Az örökség ezen a szinten nem más, mint a gyerekkereskedelem. A darab egyik nagy átváltozója Molnár Gusztáv, aki a sértett és mellőzött testvér mellet még három másik szerep bőrébe is bújuk a közel két óra alatt. Erről és jelenlegi szakmai kihívásairól beszélgettünk.

Korábban volt egy kis bizonytalanság a darab címe körül, végül Az örökség mellett döntöttetek. Miért?

Az elmúlt években többször készültünk saját bemutatóval az általam vezetett Terminál Workhouse nevű társulattal, minden alkalommal hatalmas kihívás volt jó címet találni az előadásainknak. Az egyszerű címek a jók, amelyek felkeltik az emberek figyelmét, és találóan foglalják össze az előadás mondanivalóját is. Schwechtje Mihály darabjában csak színészként működtem közre az előadásban, és szerencsére Misiéknek sikerült egy jó címet találniuk: találó és pontos megnevezés. Ugyanolyan sokrétű, mint az előadás, amely több szempontból járja körül a mai magyarországi vidéki élet társadalmi és szociális problémáit.

Minden szinten az örökségről, az örökségünkről van szó.

Mi marad utánunk, ha képtelenek vagyunk a döntéseink súlyát mérlegelni, és vállalni az ezzel járó felelőséget?

orokseg13-140022.jpg

Polgár Csaba, Schwechtje Mihály és Molnár Gusztáv Az örökség című előadás olvasópróbáján (Fotó/Forrás: Jurányi Ház)

Ahogy a darab előzményeként tavaly bemutatott két film, ez az előadás is komoly társadalmi és morális kérdéseket feszeget a mai Magyarországról. Egy Németországból hazatérő fiú, édesanyja halálával örökségül a magyar vidék (Borsod) gyógyításra váró betegeit kapja meg. Az örökségi ügyek intézése közben szembesül azzal, hogy a hagyományos értékek mennyire érvénytelenek. Mi fogott meg ebben a darabban?

A lehetőség. A lehetősége annak, hogy egy kis közösség életét bemutatva, az egész ország helyzetére reflektáljon elgondolkoztató, és nem bántó módon. Számos alkalommal hangoztattam már a színházi hitvallásomat: a színháznak sosem szabad állítania, mert abban az esetben didaktikussá válik, és megfoszt az asszociáció szabadságától, és ezáltal falat emel az előadás és a néző közé. Sajnos egyre több ilyen előadás készül az országban.

A jó színház csak kérdéseket tesz fel, de azokat megpróbálja a lehető legjobban megfogalmazni.

Mennyire érzel párhuzamot a darab és a saját életed között? Te is bejártad a magad útját: felvidéki kisfaluból Budapestre kerültél és színész lettél.

Az előadás két testvérről szól, akik ugyanabban a kis faluban születtek. De az egyikük lehetőséget kap, hogy a fővárosban nőjön fel, majd Németországban orvos lesz. A másik gyerek ellenben otthon marad, és szerény lehetőségeit tekintve otthon is nő fel.

Én valahol mind a két fiú vagyok egyszerre.

Elég időt töltöttem otthon Szlovákiában, egy kis faluban ahhoz, hogy tudjam mitől jó ilyen környezetben felnőni, viszont megvolt a lehetőségem mást is csinálni az életben, megtapasztalhattam mindkét életet és bizton állítom, mindkettőnek vannak szépségei és nehézségei is.

AzoroksegMolnarGusztav-134623.jpg

Molnár Gusztáv és Polgár Csaba Az örökség című előadásban (Fotó/Forrás: Gulyás Dóra)

Az előadásban nem csupán testvért, de polgármestert, rendőrt és egy helyi kisebbségi szerepet is játszol. Mekkora kihívás a számodra, hogy közel másfél óra alatt gyakorlatilag 10 percenként kell egy másik szerep bőrébe bújni?

Jól eljátszani egy szerepet minden alkalommal nagy kihívás, de egyszerre mindig csak egy szerepet játszom. A próbafolyamatok alatt ismerem meg a figurákat, és megpróbálok az ő fejükkel gondolkozni. Ennél a darabnál ez abban más, hogy négyszer futok neki az este folyamán, a négy szerep miatt, tehát négyszer nagyobb esélyem van elrontani.

A rendezői koncepció, és maga a darab is sokszor improvizációkra épül. Izgalmasnak találod ezt a fajta munkamódszert?

Egy előre megírt darabnál az elemzés a munka legizgalmasabb folyamata: megtalálni a finomságokat a darabon belül, illetve egy koncepció keretein belül a saját felfogásunk szerint színpadra állítani.  Az improvizációkból összeálló előadás esetében pedig a sok, felmerülő ötletből az adott darabot leginkább szolgálókat megtalálni a nehéz. Gyakran dobunk ki mondatokat vagy akár egész jeleneteket és figurákat, amelyeket a munka során megszerettünk, mert nem a megfelelő irányba viszi az előadást.

coverkep-1024x578-145207.jpg

Kadét Bertalan és Polgár Csaba Az örökség című előadásban (Fotó/Forrás: Bartha Máté)

Szláven szerepét játszod a Drága örökösök című tévésorozatban, miként egyeztethető össze a színházi próbafolyamat a forgatással?

Sokkal inkább az a kérdés, hogy miként egyeztethető össze ez a kettő bármi mással? Jelenleg a forgatások és próbák teszik ki a hétköznapjaim nagy részét. Emellett egy hatéves fiú apukája vagyok, aki éppen iskolába készül. Ez így együtt pedig már lefedi a napjaim szinte száz százalékát. De nem panaszkodom, mert minden feladatot szeretek és élvezettel csinálok. Persze legjobban apa szeretek lenni!

Kell-e egyáltalán egy színésznek a két lehetőség, színház és forgatás közül választania?

Eddig is színészként dolgoztam: nagyjából 80 színházi és 30 filmes munkán vagyok már túl az életem során. A Drága örökösök pedig országos ismertséget hozott a számomra. A korábbi forgatásaim ezzel ellentétben csak pár naposak voltak. Az elmúlt három hónap során, amióta ezt a sorozatot forgatom, rengeteget tanultam szakmailag is és – ha kicsiben is – belekóstolhattam a közszereplői létbe, ami egy teljesen újfajta kihívás elé állított. Úgy érzem több lehetőségem van megmutatni, milyen igazából Molnár Gusztáv. Jelenleg csak abban vagyok biztos, hogy jó felé mennek a dolgaim. Van egy csodás családom, és nagyon szeretem a munkáimat. Ennél többet 32 évesen nem akarhat senki.

Forrás: Szabad Tér Színház, Fejléckép: Molnár Gusztáv (Fotó: Gulyás Dóra)

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Kelemen Barnabás és Kokas Katalin a Gramophone díjazottjai között

Kihirdették a rangos brit zenei szaklap 2020-as győzteseit.
Vizuál

Átadták a legjobb magyar filmelőzetesnek járó díjakat

Az idei Arany Blende a zsűri szavazatai szerint A létezés eufóriája-trailerhez került, míg a közönségdíj az Apró mesék előzeteséé lett. Mutatjuk a nyertes videókat!
Vizuál

Akár telefonról is bejárhatóak a Nyitott Műhelyek az idei Budapest Design Weeken

Online cukorvirág-készítés, környezettudatos esőkabát előállítás, vicces kerámiák vagy kézműves cipők műhelytitkai. Az idei Design Hét félig a netre költözött, így a nyitott műhelyekbe akár otthonról is bepillanthatunk! Mutatjuk, hogyan!
Vizuál

Angyallal a vállán – Hajduk Károly a Kult50-ben

Hisz benne Hajduk Károly, hogy a színész, amikor valami igazán lényegit érez meg szerepében, akkortól az a nehezen megmagyarázható „valami” kisangyalként ül a vállán, és játéka minden egyes pillanatában a fülébe sugdos. Hajduk Károly alakítását látva, minden bizonnyal ezt a segítséget is megkapta, amikor az Akik maradtak című, számtalan rangos elismerést begyűjtő film főszerepét forgatta.
Vizuál

Október 1-jén indul a Szemrevaló Filmfesztivál

A nyitófilm Burhan Qurbani társadalmi kérdéseket feszegető mozija, az idei Berlinale egyik versenyfilmje, a Berlin, Alexanderplatz lesz.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház hír

Egy katonatiszt lett az SZFE új kancellárja, de nem engedték be az egyetemre

Szarka Gábor a honvédelmi miniszter kabinetfőnöke volt korábban.
Színház hír

Kiosztották a MOST FESZT díjait

A legjobb monodrámát, stúdiószínházi előadást és a legjobb alakítást ismerte el a zsűri, de a közönségzsűri is osztott ki díjat.
Színház magazin

Hát én nem vagyok magyar? – Kondor Ernő, a pesti kabaré „feltalálója”

A magyar kabaré története szomorú históriákkal teli, a nagy nevettetők élete sokszor egyáltalán nem volt vidám. De talán az egyik legigazságtalanabb sors a honi kabaré alapítójának, Kondor Ernőnek jutott. Őt már az életében elfelejtették. Pedig pályatársa, Kellér Dezső joggal nevezte őt a műfaj feltalálójának, ugyanis az általa megteremtett irodalmi kabaré a világon egyedülálló volt.
Színház kult50

Mindent újra kell gondolni – Garai Judit a Kult50-ben

Garai Judit kiváló színházi dramaturg. Egyetemi oktató. Műfordító. Aki szüntelenül olvas és ír. Nem is akárhogyan.
Színház ajánló

Kortárs magyar ősbemutató született a Radnóti Színházban

Az egy éve nyitott Radnóti Tesla Labor hatodik bemutatója Schwechtje Mihály Gina című darabja szeptember 26-án, szombaton. A hatból három Radnóti produkció, három pedig a függetleneké.