Színház

Az ország egyik legismertebb tanárával beszélgetnek a bullyingról a május 3-i Darázs után

2023.04.26. 14:25
Ajánlom
Balatoni József, vagy ahogy a legtöbben ismerik, Jocó bácsi részvételével tartanak szakmai beszélgetést a Darázs május 3-i előadását követően a Centrál Színházban.

A Delta produkció 2022-ben bemutatott, Darázs című előadásának izgalmas története az iskolai zaklatás, vagyis a bullying témájából indul ki. Morgan Lloyd Malcolm krimije rengeteg olyan kérdést felvet, amelyek alapjai a társadalmi problémákról szóló diskurzusoknak. Ördög Tamás rendezését tavaly a huszadik születésnapját ünneplő Fidelio is felkarolta, hogy segítse a fontos társadalmi ügyet tematizáló produkció minél szélesebb körben történő népszerűsítését.

A Kiss-Végh Emőke és Sodró Eliza főszereplésével látható darab 2022 decembere óta a Centrál Színházban kapott állandó játszóhelyet, ahol május 3-án a 19:30-kor kezdődő előadást követően szakmai beszélgetésen vehetnek részt a jeggyel rendelkező nézők. Jelen lesz az ország egyik legismertebb tanára, Jocó bácsi (Balatoni József), Adler Kata, a Békés Iskolák program képviselője, valamint Szlankó Viola, az Unicef Magyarország gyermekvédelmi igazgatója. A látottakról és a téma kapcsán felmerülő kérdésekről Sodró Eliza faggatja majd a vendégeket, a közönség előtt pedig szabad az út, hogy bármit kérdezzenek.

Pihe-puha babaszoba, nyers hús és brutalitás – Interjú Kiss-Végh Emőkével és Sodró Elizával

Kapcsolódó

Pihe-puha babaszoba, nyers hús és brutalitás – Interjú Kiss-Végh Emőkével és Sodró Elizával

Mennyire határozzák meg az életünket azok a sebek, amelyeket tizenévesként szerzünk? – egyebek mellett erre keresi a választ a Darázs című krimi. Az előadásban látható két színművésszel beszélgettünk a bullying jelenségéről, a karakterekben rejlő sötétség szépségeiről, a független színházak helyzetéről, valamint arról, kedvesnek kell-e lennünk egymással.

Az előadáshoz kapcsolódó kibeszélők két korábbi része Orvos-Tóth Noémivel és Peller Annával ezen a felületen hallgatható vissza podcast formájában.

További információ és jegyvásárlás ide kattintva! »»»

Fejléckép: Balatoni József (forrás: Delta Produkció)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Enyedi Ildikó új filmje megmutatja, hogy egy fa is képes szeretni

A magyar rendező új filmje esélyt kínál arra, hogy a moziban ülve ne csak elképzeljük, hanem valóban megéljük és elfogadjuk egy olyan világ lehetőségét, ahol a természet velünk együtt rezdül, reagál és érez. Csendes barát kritika.
Színház

Európa legjobb új drámáit olvassák föl az Örkény művészei

Novemberben három alkalommal szervez felolvasószínházi eseményt az Örkény Színház a Merlinben.  Az Eurodram által Európa legjobb új kortárs színműveinek választott szövegeket az Örkény színészei fiatal rendezők közreműködésével viszik színre.
Klasszikus

Muzsika a város minden zugában – jön A zene éjszakája

November 20-án, A zene éjszakáján Pest és Buda legvagányabb sörözői, kávéházai, bisztrói és kulturális terei várnak minikoncertekkel a barokktól a jazzen át a filmzenékig.
Vizuál

Februárban ismét lesz Magyar Filmszemle

Tíz versenykategóriával és két további szekcióval, szakmai programokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel érkezik február 2. és 8. között a 45. Magyar Filmszemle. A fesztiválra már elindult a nevezés.
Zenés színház

„Hamar tágítanom kellett a látókörömet a szereppel kapcsolatban” – Johanni van Oostrum, a Lohengrin Elsája

Európa vezető operaházaiban formálta meg Wagner Lohengrinjének hősnőjét a kiváló dél-afrikai szoprán, Johanni van Oostrum, a szerepet pedig hamarosan Budapesten is elénekli. Ennek kapcsán korábbi előadásélményeiről, a karakter motivációiról beszélgettünk vele.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Csuja Imre először beszél saját életéről a színpadon

Új szereplővel gyarapodik az Egy életem-sorozat: december 15-én debütál Csuja Imre Jászai Mari-díjas, érdemes művész egyszemélyes show-ja a MOMkult színpadán.
Színház ajánló

Trojkarácsony – Dosztojevszkijjel készül az ünnepekre a független színházi társulás

A Trojka Színházi Társulás december 21-i előadásának témája egyben következő bemutatótervük előtanulmánya, amelyben a zene, az irodalom és a színház egymásba fonódva teremtik meg Dosztojevszkij világának különleges atmoszféráját.
Színház ajánló

Európa legjobb új drámáit olvassák föl az Örkény művészei

Novemberben három alkalommal szervez felolvasószínházi eseményt az Örkény Színház a Merlinben.  Az Eurodram által Európa legjobb új kortárs színműveinek választott szövegeket az Örkény színészei fiatal rendezők közreműködésével viszik színre.
Színház kritika

Amikor a szomszédból ellenség lesz – Egy piaci nap Komáromban

A Závada Pál regényéből készült Egy piaci nap komáromi bemutatója a magyar történelem egyik kevéssé ismert epizódjának felelevenítésével a kirekesztés és bűnbakképzés természetéről beszél – keserű humorral és félelmetes pontossággal.
Színház hír

Újra fogadja nézőit a Gózon Gyula Kamaraszínház

Visszatért a Gózon Gyula Kamaraszínház – régi fényében, mégis újragondolva. A 120 éves épület teljes megújuláson ment keresztül, hogy a hagyomány és a modern színházművészet találkozásának helyszíne legyen.