A Színházi Dolgozók Szakszervezete (SzíDoSz) levelében egyebek közt azt nehezményezi, hogy a szakszervezeteknek nem volt lehetősége megismerni a jogszabály-változásokat, valamint kifejteni előzetes álláspontjukat a törvénymódosítással kapcsolatban. Mint írták,
ők maguk is csak a Magyar Közlönyből értesültek a törvény végleges, már elfogadott szövegéről.
„A SzíDoSz elnöksége elfogadhatatlannak tartja, hogy különböző eljárások következményeként a társadalmi és szakmai viták mellőzve legyenek. Elengedhetetlennek tartjuk, hogy a szakterületet érintő változtatások előkészítésébe vonják be a szakmai szervezeteket, így minket, a munkavállalók érdekvédelmi szervezetét is” – zárták levelüket.
A Színházi Dolgozók Szakszervezetének nyílt levele
A Színházi Dolgozók Szakszervezetének (SzíDoSz) elnöksége megdöbbenéssel értesült arról, hogy a 2024-es év utolsó parlamenti ülésén, egy salátatörvényben elrejtve az Országgyűlés több ponton módosított több kulturális jogszabályt, köztük az előadó-művészeti törvényt (Emtv.), a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) működését szabályozó törvényt, a közművelődési intézmények működését szabályozó törvényt és a filmtörvényt.
Ezen jogszabályokból különösen az Emtv. és az NKA-ról szóló törvény módosítása érinti a SzíDoSz tagságát.
A törvényjavaslat eredeti szövegében, de még az úgynevezett részletes vitát lefolytató Kulturális Bizottság ülésén sem szerepeltek, vagy csak kis mértékben a fent említett jogszabályokat érintő változtatások. A szöveg módosítására a végszavazás előtt, a Törvényalkotási Bizottság ülésén került sor. Az eredeti salátatörvény-tervezetet 150 ponton változtatták meg. Ez olyan nagy mértékű módosítás, hogy az Országgyűlésnek a zárószavazás előtt külön kellett arról döntenie, hogy az eredeti szöveghez képest engedélyez-e ilyen mértékű túlterjeszkedést.
A szövegeket 150 pontban módosító indítványt nem a törvényjavaslatot eredetileg jegyző minisztérium, hanem a legnagyobb frakció képviselői terjesztették elő. Társadalmi vitát azonban csak a kormány és annak minisztériumai által benyújtott törvényjavaslatok esetében kell lefolytatni, a képviselői módosító indítványok esetében nem. Így fordulhatott elő az, hogy a szakmai szervezeteknek nem volt lehetősége arra, hogy megismerjék a jogszabály-változásokat és kifejtsék előzetes álláspontjukat a törvénymódosítással kapcsolatban. Mi magunk is csak a Magyar Közlönyből értesültünk a törvény végleges, már elfogadott szövegéről.
Az elmúlt háromnegyed évben legalább két olyan – a minisztériumból kiszivárgott – komplett törvénytervezet járta meg a sajtót, illetve informálisan a szakmai szervezetek postaládáit, amelyekből az első a kulturális és művészeti ágazatok működésének egészét vette volna egyetlen jogszabály alá, majd egy másik az előadó-művészeti törvény komplett módosítását tartalmazta volna. Ezeket a javaslatokat a szakmai szervezetek és az önkormányzati vezetők, nyilvánosan és háttérbeszélgetések keretében is elfogadhatatlannak tartották. Akkor a kulturális tárca minden hivatalos fórumon azt kommunikálta, hogy ezek csak munkaanyagok, már régen nem is az az irány, amit ezek a napvilágot látott szövegek tartalmaznak. Minden szakmai szervezetet és a törvénymódosításban érintett szereplőt be fognak vonni az előkészítő, vagy a véleményező munkába.
Ha visszakeressük ezeket a kiszivárgott dokumentumokat és összevetjük a mostani salátatörvényben elfogadott szövegekkel, akkor meglepő hasonlóságokat találunk.
Ilyen a zenekar-, színház- és cirkuszigazgatók meghívásos pályázattal történő kiválasztásának lehetősége, vagy az NKA kollégiumainak átalakítása és – meglátásunk szerint – működésük kiüresítése.
Miután a parlament elfogadta a jogszabályt, a köztársasági elnök azt aláírta és kihirdette, az életbe is lépett, nem alkotmányellenes a szöveg és nem történt eljárási hiba sem, így semmiféle jogorvoslati fórum nem áll rendelkezésünkre.
Magyarország egyik legfontosabb törvénye évről évre a költségvetési törvény. Joggal és érthetően van ezzel és ennek idei következményeivel elfoglalva úgy a lakosság, mint a média. A költségvetési törvény elfogadásával és életbelépésével párhuzamosan zajlott ennek a salátatörvénynek a határozathozatala és életbeléptetése is. Írásunk célja felhívni a figyelmet arra, hogy ez a törvénymódosítás így történt meg.
Ez az eljárás, ez a technika olyan törvényalkotási lehetőségeket vetít előre, amelyek a következő hónapokban radikálisabb változtatásokat is kieszközölhetnek a szektor működését meghatározó jogszabályokban.
A SzíDoSz elnöksége elfogadhatatlannak tartja, hogy különböző eljárások következményeként a társadalmi és szakmai viták mellőzve legyenek. Elengedhetetlennek tartjuk, hogy a szakterületet érintő változtatások előkészítésébe vonják be a szakmai szervezeteket, így minket, a munkavállalók érdekvédelmi szervezetét is.
Fejléckép forrása: Pexels