Színház

Az összefogás ereje – egy hétvége a Vörösmarty Színházban, a segítség jegyében

2022.04.13. 09:50
Ajánlom
Az április 9-i hétvége a segítség jegyében telt a székesfehérvári Vörösmarty Színházban. A Padlás című előadás teljes bevételét az ukrajnai háború menekültjeinek ajánlotta fel a teátrum. Hogy a támogatás minél hatékonyabb lehessen, a Vidéki Színházigazgatók Egyesületének tagjai segítő szakemberekkel is találkoztak.

A Vörösmarty Színház közönsége ismét jelesre vizsgázott, április 9-én és 10-én is telt ház előtt játszottak A Padlás jótékonysági előadásainak szereplői, így a színház egy komoly összeget ajánlhatott fel a menekültek megsegítésére.

A Vörösmarty Színház mint a közösség színháza mindig is fontosnak tartotta, hogy lehetőségeihez mérten segítsen az elesetteken, bajbajutottakon.

A vasárnapi előadás előtt az összeget jelképező csekket jelképesen adta át dr. Szikora János igazgató dr. Cser-Palkovics András polgármesternek.

Padlas-jotekonysagieloadasbevetelenekatadasa-0110-052832.jpg

Jótékonysági előadás az ukrajnai menekültek javára (Fotó/Forrás: Simon Erika / Vörösmarty Színház)

A szimbolikus adományátadást megelőzően azonban a színházban különleges eszmecserére került sor. A Vidéki Színházigazgatók Egyesületének tagjai az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központ azon szociális munkásaival találkoztak, akik közvetlenül a Székesfehérváron elszállásolt menekültekkel állnak kapcsolatban, így hiteles képet nyújthattak arról, hogy hogyan tudnának a színházak érdemben segíteni a rászorulóknak. Majd a színházigazgatók vették számba a hatékony segítségnyújtás lehetőségeit.

A jelen lévő direktorok – Ragány Misa, Simon Lajos, Szabó Tibor, Lipics Zsolt, Bakos-Kiss Gábor, Barabás Botond, Berzsenyi Bellaagh Ádám, Őze Áron, Fehér Euridiké és a vendéglátó Szikora János – áttekintették a menekülthelyzetben a segítségnyújtás és támogatás lehetséges formáit. Arra jutottak, hogy

a vidéki színházak háromféle módon tudnak hozzájárulni a menekültek helyzetének enyhítéséhez: pénzbeli adományokkal, színészlakásokkal és szállítóeszközök felajánlásával.

Ez utóbbi jelenleg a legáltalánosabban elterjedt. Számos színház szállít teherautóival vagy mikrobuszaival adományokat vagy menekülteket. Üres színházi lakásokat nem minden színház tud felajánlani, és a felajánlott lakásokat is ritkán veszik igénybe.

Padlas-jotekonysagieloadasbevetelenekatadasa-0024-053259.jpg

Jótékonysági előadás és szakmai tanácskozás az ukrajnai háború menekültjeiért (Fotó/Forrás: Simon Erika / Vörösmarty Színház)

A pénzbeli adományoknak főleg a háború kitörését követő szakaszban volt egy spontán, dobozban gyűjtött „perselyezős” formája, a többség azonban a fenntartó önkormányzatok, illetve karitászszervezetek által megnyitott számlákra utalt át kisebb-nagyobb összeget. Ez olyan bevételekből származott, amelyek kifejezetten a menekülteket segítő szándékkal meghirdetett gyűjtésből vagy előadás bevételeinek felajánlásából eredt.

A szociális munkások, akik napi szinten érintkeznek a menekültekkel, közvetlen információkat osztottak meg a jelenleg a menekültekkel kapcsolatos gyakorlati problémáikról. Ezek ismeretében

az igazgatók arra az elhatározásra jutottak, hogy a vidéki színházak leghatásosabban úgy tudnak segíteni, ha a hazánkban rekedt beregszászi társulatot segítik, és ezen keresztül közvetett módon hozzájárulnak a magyar kultúrát határon túl terjesztő társulat életben maradásához,

illetve a remélhetőleg mihamarabb bekövetkező újjáépítés és újrakezdés munkájához. Nem látható és nem jósolható pillanatnyilag sem a háború vége, sem befejezésének következményei. Azt azonban már most is biztonsággal meg lehet állapítani, hogy kárpátaljai magyarság nemzeti identitásának megőrzésében óriási feladat hárul majd a beregszászi színházra. Ahogy Szikora János fogalmazott: „Ehhez a heroikus munkához teremthetünk már most anyagi alapot azzal, hogy

nemcsak az idei évadban hívjuk meg őket vendégjátékra, hanem a következő évadban tervezetten, valamennyi vidéki színház vállalja, hogy egy-egy előadásuk műsorra tűzésével a beregszászi társulat számára egyfajta „vidéki bérlet” lehetőségét teremti meg,

amelynek bevétele az alapítványukat gazdagítaná, és reményt nyújtana az újrakezdéshez.”

A beregszászi társulat április 27-én Tóték című előadásával lép fel a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.

További információ az előadásról itt.

Az előadásra jegyek vásárolhatók itt.

Tóték

A Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház előadása

2022. április 27., 19:00

Vörösmarty Színház, Székeshervár

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Jótékonysági előadás és szakmai tanácskozás az ukrajnai háború menekültjeiért (fotó/forrás: Simon Erika / Vörösmarty Színház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Nagyágyúk versenyben: ezekből a művekből választják ki az Esterházy Irodalmi Díj hét jelöltjét

Az Esterházy Magyarország Alapítvány közzétette a 2026-os Esterházy Irodalmi Díj hosszú listáját: a zsűri több mint hatvan jelölt mű közül választja ki azt a hét könyvet, amely felkerül a szűkített listára. A mezőnyben a kortárs irodalom meghatározó alkotói szerepelnek.
Vizuál

Közönyből gyilkosság – Camus klasszikusát François Ozon vitte vászonra

Április végétől látható a magyar mozikban Az idegen című bűnügyi dráma. A kortárs francia mozi egyik legjelentősebb rendezője az egzisztencialista irodalom egyik alapművét, Albert Camus Közöny című regényét dolgozta fel. Előzetes a cikkben!
Klasszikus

Tudja meg az egész világ! – Kelemen Barnabás rendhagyó koncertmaratonja

Három nap alatt, kilenc koncerten hét nagyzenekarral szólaltat meg tizenkét, hegedűre és zenekarra írt remekművet a Kossuth-díjas hegedűművész a Zeneakadémia Nagytermében.
Zenés színház

Egy csonka kézről és egy halálos játékról szólnak a legújabb magyar operák

Groteszk a világ, mit tehetünk mi benne? – ezzel a kérdéssel summázhattuk a Magyar Állami Operaháznak az Eiffel Műhelyházban, április 11-én tartott premierjén felcsendülő két új opera cselekményét.
Könyv

„Ha van programom az íróasztalnál, az a felszabadulás és a vigasz” – Fehér Renátó a Lírástudók vendége

Három verseskötet után eksztatikus, magával ragadó kisregénnyel jelentkezik az Y-generáció meghatározó költője, Fehér Renátó. A Lírástudók új epizódjában a regényt inspiráló prágai élményeiről és napjaink széttöredezett tudatáról, feszültségeiről, valamint az irodalom kihívásairól kérdezte a szerzőt Grisnik Petra.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház kritika

Mostoha sors – Visky-dráma a Jurányiban

Provokatív címére 2009 óta lehet felkapni a fejünket, pedig a Megöltem az anyámat szövege egyáltalán nem erőszakos, sőt. Nemrég Molnár G. Nóra rendezte meg Visky András darabját, Bánfalvi Eszter és Bán Bálint szereplésével április óta látható az előadás a Jurányi Házban.
Színház kritika

Mindörökké happy end – bemutatták A végét a Rózsavölgyi Szalonban

Befejező részéhez érkezett a Rózsavölgyi Szalonban David Eldridge párkapcsolati trilógiája: A vége egy olyan szoros szövetséget mutat be, amely még a létezés legnehezebb szakaszát is megkönnyíti.
Színház magazin

Polgár Judit sakkos előadást nézett a Budapest Bábszínházban

Polgár Judit, a világhírű magyar sakkozó stílszerűen sportágához illő darabra ült be, ugyanis megtekintette A sárkányfutó átka című előadást a Budapest Bábszínházban – ritka színházi pillanat.
Színház ajánló

Kezdődik a 7. Tantermi Színházi Szemle

Két nap alatt kilenc előadás – április 14-én kezdődik a Jurányiban a Tantermi Színházi Szemle. Az előadások többek között a környezetvédelemről, az identitás- és önkeresésről, a szülői támogatás nélküli felnövésről, az intimitásról szólnak.
Színház ajánló

Kis város, nagy függöny: A Veres 1 Színház

Az elmúlt évtizedben a veresegyházi színház neve mellé újabb fogalom forrt oda: a minőségi szórakoztató színház. A Veres 1 Színház története nem csupán egy kulturális vállalkozás sikere, hanem annak élő bizonyítéka, hogy a tehetség és a profizmus nem városhatárfüggő.