Színház

Az összetartozás jegyében hirdette meg új évadát a Vörösmarty Színház

2023.06.13. 11:50
Ajánlom
Vígjáték, egy útkeresés és egy barátság története, valamint egy musical ősbemutatója is szerepel a soron következő székesfehérvári évad kínálatában. Szikora János, Bagó Bertelan és Czukor Balázs is két-két előadást fog rendezni a Vörösmarty Színházban.

A Nagyszínpad Maugham kulisszadarabjával nyit, a Csodálatos vagy, Júlia! egy színésznő szeszélyes életébe enged betekintést, az előadást Szikora János rendezi. A sort egy igaz barátság története folytatja, David Seidler A király beszéde című alkotása VI. György küzdelmét tárja elénk, aki a dadogás démonával veszi fel a harcot egy meghatározó történelmi pillanatban. A mester és tanítványa közös útját Bagó Bertalan állítja színpadra.

A Jókai Mór regénye alapján készült A kőszívű ember fiai című romantikus színmű erőskezű asszonya a haza védelmébe állítja fiait,

szembeszáll a társadalmi konvenciókkal, és örök példát mutat egy zűrzavaros korban,

Szikora János rendezésében. A nagyszínpadi saját bemutatók sorát a Chapman-Cooney páros bohózata zárja. A Ne most, drágám! szerelmi sokszögeit Czukor Balázs jegyzi rendezőként.

evados2023_fekvo_1080x1920px-092732.jpg

Évadplakát (Fotó/Forrás: Vörösmarty Színház)

Az intézmény együttműködéseinek köszönhetően két színház vendégelőadását is láthatják a fehérvári nézők. Budapestről, a József Attila Színházból érkezik a Furcsa pár női változata, a Pécsi Nemzeti Színházból pedig egy keserédes komédia, a Teljesen idegenek.

A kisszínpadokon is beindul a munka, a Kozák András Stúdióban a színház névadójának útkeresése, a Csongor és Tünde különleges világát kelti életre Czukor Balázs. Majd Bagó Bertalan nyúl vissza az ókori görögökhöz Euripidész Iphigeneia Auliszban című darabjával.

A Pelikán Fészekbe Tom Waits és Georg Büchner Woyzeck című musicalje költözik Horváth Csaba rendezésében.

Folytatódik a szoros együttműködés a Komáromi Jókai Színházzal, valamint a Zirano Színházzal. Ezúttal a Lázár Ervin világa ihlette Hapcikirály kel életre Tasnádi István tollából, Lőrincz Zsuzsa rendezésében.

A székesfehérvári teátrum egy új magyar musical ősbemutatójával, Benyovszky, a szabadság szerelmese című produkcióval is jelentkezik, amely a Pozsgai Zsolt, Bradányi Iván és Nagy Tibor szerzőtrió alkotása. Ez a produkció 2024 nyarának nagy vállalkozása lesz szabadtéri bemutatóval, amit később követ majd a kőszínházi változat bérletes előadása.

Fejléckép: a Vörösmarty Színház épülete (forrás: Vörösmarty Színház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Enyedi Ildikó új filmje megmutatja, hogy egy fa is képes szeretni

A magyar rendező új filmje esélyt kínál arra, hogy a moziban ülve ne csak elképzeljük, hanem valóban megéljük és elfogadjuk egy olyan világ lehetőségét, ahol a természet velünk együtt rezdül, reagál és érez. Csendes barát kritika.
Színház

Európa legjobb új drámáit olvassák föl az Örkény művészei

Novemberben három alkalommal szervez felolvasószínházi eseményt az Örkény Színház a Merlinben.  Az Eurodram által Európa legjobb új kortárs színműveinek választott szövegeket az Örkény színészei fiatal rendezők közreműködésével viszik színre.
Zenés színház

„Hamar tágítanom kellett a látókörömet a szereppel kapcsolatban” – Johanni van Oostrum, a Lohengrin Elsája

Európa vezető operaházaiban formálta meg Wagner Lohengrinjének hősnőjét a kiváló dél-afrikai szoprán, Johanni van Oostrum, a szerepet pedig hamarosan Budapesten is elénekli. Ennek kapcsán korábbi előadásélményeiről, a karakter motivációiról beszélgettünk vele.
Vizuál

Februárban ismét lesz Magyar Filmszemle

Tíz versenykategóriával és két további szekcióval, szakmai programokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel érkezik február 2. és 8. között a 45. Magyar Filmszemle. A fesztiválra már elindult a nevezés.
Klasszikus

Muzsika a város minden zugában – jön A zene éjszakája

November 20-án, A zene éjszakáján Pest és Buda legvagányabb sörözői, kávéházai, bisztrói és kulturális terei várnak minikoncertekkel a barokktól a jazzen át a filmzenékig.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Csuja Imre először beszél saját életéről a színpadon

Új szereplővel gyarapodik az Egy életem-sorozat: december 15-én debütál Csuja Imre Jászai Mari-díjas, érdemes művész egyszemélyes show-ja a MOMkult színpadán.
Színház ajánló

Trojkarácsony – Dosztojevszkijjel készül az ünnepekre a független színházi társulás

A Trojka Színházi Társulás december 21-i előadásának témája egyben következő bemutatótervük előtanulmánya, amelyben a zene, az irodalom és a színház egymásba fonódva teremtik meg Dosztojevszkij világának különleges atmoszféráját.
Színház ajánló

Európa legjobb új drámáit olvassák föl az Örkény művészei

Novemberben három alkalommal szervez felolvasószínházi eseményt az Örkény Színház a Merlinben.  Az Eurodram által Európa legjobb új kortárs színműveinek választott szövegeket az Örkény színészei fiatal rendezők közreműködésével viszik színre.
Színház kritika

Amikor a szomszédból ellenség lesz – Egy piaci nap Komáromban

A Závada Pál regényéből készült Egy piaci nap komáromi bemutatója a magyar történelem egyik kevéssé ismert epizódjának felelevenítésével a kirekesztés és bűnbakképzés természetéről beszél – keserű humorral és félelmetes pontossággal.
Színház hír

Újra fogadja nézőit a Gózon Gyula Kamaraszínház

Visszatért a Gózon Gyula Kamaraszínház – régi fényében, mégis újragondolva. A 120 éves épület teljes megújuláson ment keresztül, hogy a hagyomány és a modern színházművészet találkozásának helyszíne legyen.