Színház

Az SZFE Vas utcai épületének történetét foglalta össze a Református Egyház

2021.02.11. 09:50
Ajánlom
A Magyarországi Református Egyház honlapján megjelent írás a Vas utcai épület történetének fontos állomásait járja végig.

Mint írják, összesen hét évig szolgált templomként a Vas utca 2/c alatti épület, amely eredetileg a Keresztyén Ifjúsági Egyesület (KIE) székházának épült meg 1943-ban úgy, hogy az előadótermet templomként használhassa a budapesti protestáns helyőrség. Később az épületben tartotta istentiszteleteit a Klauzál téri Református Egyházközség is.

A második világháború után a szomszédos épületben működő Színművészeti Főiskola próbateremként kezdte használni a KIE székházát, hamarosan pedig az egész épületet a Színművészeti Főiskolának utalta ki a Vallás- és Közoktatás Minisztérium, amíg új épületeik elkészülnek.

Az utóbbi évtizedekben többször felmerült az igény, hogy az ingatlan a Magyarországi Református Egyházhoz kerüljön.

A rendszerváltás után, a kárpótlások idején számos, még a kommunizmus alatt elvett ingatlanukat visszaigényelték, köztük 1993-ban – a nyilvánosságra hozott zsinati levéltári dokumentum 288. számú tételeként felsorolt – a Vas utca 2/c ingatlant is. A kérelmet 1996-ban azzal az indoklással utasították el, hogy a Klauzál téri Református Egyházközség használati joga nem került földhivatali bejegyzésre annak idején.

IMG_20200901_145156-161217.jpg

Az SZFE a hallgatók által elbarikádozott Vas utcai épülete 2020 szeptemberében (Fotó/Forrás: Várhegyi András / Fidelio)

Egy hivatalos dokumentum szerint 2015-ben az SZFE akkori rektora M. Tóth Géza visszaszolgáltatta volna az egyháznak az épületet. A Magyar Közlönyben megjelentek alapján azonban a Vas utca 2/c épület 2020-ban a Színház- és Filmművészeti Egyetem tulajdonába került, így további sorsáról az Egyetem vezetősége dönt majd.

„Az épületnek nem tulajdonosa a Magyarországi Református Egyház, sem annak bármely belső egyházi jogi személye. Az egyháznak nincsen tudomása olyan hivatalos döntésről, mely az ingatlant a jogszabályban meghatározott tulajdonoson kívül másnak juttatná.”

Korábban beszámoltunk róla, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem új vezetése visszaadná a Magyarországi Református Egyháznak a Vas utcai épületet, az egyetem különböző képzései szakjait pedig szétszórja a városban. Ezzel az épületben működő Ódry Színpad is megszűnt, az egyetemi színpad feliratát még február elején eltávolíttatta az új vezetés, a múlt hétvégén pedig közösségi szervezésben vettek búcsút a nagy múltú színpadról szakmabeliek és támogatók.

147167206_10164656530915576_622155266702753335_o-094840.jpg

Mécsesek és virágok 2021. február 7-én az SZFE Vas utcai épületénél, az Ódry Színpad "temetésén" (Fotó/Forrás: Vass Antónia / Fidelio)

Zeneiskola lett volna a Freeszfe által birtokba vett Damjanich utcai ingatlanból?

Kapcsolódó

Zeneiskola lett volna a Freeszfe által birtokba vett Damjanich utcai ingatlanból?

Fidesz-közlemény után eszmélt a zeneiskola, ők is közleményt adtak ki, mire közleménnyel reagált a Freeszfe Egyesület, most pedig közleményben magyarázkodhat Niedermüller Péter. A Molnár Antal Zeneiskolában azt mondják, őket illeti az épület, amit a #freeszfe-mozgalom kapott meg.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Hiába fest jobban Szűz Mária a restaurálás után, a tulajdonos reklamál

Ez már nem az, akit ismert és szeretett, állítja, miután egy restaurátor szebb küllemet varázsolt a szobrának. Akár bíróság elé is kerülhet az ügy. Inverz „bundás Krisztus”-eset Lengyelországból.
Színház

Bakos-Kiss Gábor lett a Győri Nemzeti Színház új igazgatója

A kilenctagú szakmai bizottság javaslatára Bakos-Kiss Gábort választották a Győri Nemzeti Színház élére – tudatta Facebook-oldalán Dr. Dézsi Csaba András, Győr polgármestere. Az új igazgató 2021. július 1-jétől vezetheti a színházat.
Plusz

Ezek a 75 éves David Gilmour kedvenc Pink Floyd-dalai

Ma ünnepli 75. születésnapját David Gilmour, a Pink Floyd szólógitárosa, aki egyébként a basszusgitártól a billentyűkön át a szaxofonig számos hangszeren játszik, mégis karakteres húrhajlításairól, összetéveszthetetlen soundjáról és kitartott hangjairól ismerünk.
Vizuál

90 év után bukkant fel a magyar származású Amrita Sher-Gil festménye

Az indiai Frida Kahlóként is emlegetett magyar származású festőnő portréja akár a 2,8 millió dolláros (849 millió forint) leütési árat is elérheti a Christie's aukciósház árverésén.
Színház

Upor László beszélgetéssorozatot indít az eTrafón

Véget ért a Trafó TudásTrambulin sorozata, a nézők azonban nem maradnak online műsor nélkül: március 10-én indul a Világhazafiak, amelyben Upor László olyan magyarokkal beszélget, akiket bár számos alkalommal láthatunk Magyarországon, külföldön is jelentős sikereket értek el.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Venczel Vera előtt tiszteleg a Vígszínház

Venczel Vera 75. születésnapja alkalmából a Vígszínház műsorra tűzi az élet körforgásáról mesélő misztikus darabját, A vörös oroszlánt, melyet a művésznő előadásában március 10-én láthatnak a nézők.
Színház hír

Upor László beszélgetéssorozatot indít az eTrafón

Véget ért a Trafó TudásTrambulin sorozata, a nézők azonban nem maradnak online műsor nélkül: március 10-én indul a Világhazafiak, amelyben Upor László olyan magyarokkal beszélget, akiket bár számos alkalommal láthatunk Magyarországon, külföldön is jelentős sikereket értek el.
Színház hír

Bakos-Kiss Gábor lett a Győri Nemzeti Színház új igazgatója

A kilenctagú szakmai bizottság javaslatára Bakos-Kiss Gábort választották a Győri Nemzeti Színház élére – tudatta Facebook-oldalán Dr. Dézsi Csaba András, Győr polgármestere. Az új igazgató 2021. július 1-jétől vezetheti a színházat.
Színház hír

Meghívja a tavaly elmaradt POSZT beválogatott előadásait a miskolci színház

A koronavírus járvány miatt 2020-ban nem rendezték meg a XX., jubileumi POSZT-ot, ezért a beválogatott tizennégy előadás sem mutatkozhatott be az eseményen. A Miskolci Nemzeti Színház most ezen változtatna.
Színház hír

Vándorfesztivál lehet a POSZT-ból?

Március 3-án robbant a hír, miszerint kezdeményezték a Pécsi Országos Színházi Találkozót szervező nonprofit kft. megszűnését. A döntést azzal indokolta a Magyar Teátrumi Társaság, hogy a fesztivál elfáradt, illetve a város számára sem volt annyira fontos – ez utóbbit Pécs polgármestere, Péterffy Attila azonnal cáfolta. Most úgy tűnik, hogy az MTT mégis megrendezné a szemlét valamilyen formában.