Stenczer Béla úgy fogalmazott, hogy minden szempontból az utóbbi évek legjobb fesztiválja az idei POSzT. "Az időjárás velünk van" - jegyezte meg, hozzátéve, hogy Pécs belvárosában ezrek hömpölyögnek az utcán délutántól késő estig, a hangulat fantasztikus. Kiemelte, hogy a látogatókat gazdag kínálat várja. A tíznapos fesztivál versenyprogramján tizenhárom előadás szerepel, az off-programok harmincöt helyszínen száznyolcvanhét eseményt kínálnak. Minden idősávban talál a fesztivál vendége valamit, ami érdekelheti: kiállítást, szakmai programot, felolvasószínházat, koncertet. Esténként a versenyelőadások mellett nyolc-tíz különböző program közül válogathat a közönség.
A programokról szólva elmondta, hogy a Kodály Központban tartott három koncert telt házzal ment, a közönség szerette - az off-programban is szereplő - klasszikus előadásokat és a fesztiválon megjelenő kiemelkedő színészegyéniségeket. Az egyetemi programok, vizsgaelőadások is zsúfolt házakkal zajlanak - tette hozzá. Van néhány kevésbé látogatott esemény is, ám ezeknek a kisebb, a régióban kevésbé ismert színházaknak a megjelenése is fontos - vélekedett Stenczer Béla, hangsúlyozva, hogy a POSzT gyűjtőfesztivál, ahol minden színházi terület, köztük az alternatívok, a gyerekszínházak, a bábosok, a nemzetiségi, a kísérletező, a konzervatívabb színházak is megjelennek, céljuk, hogy mindenki kapjon teret.

A fesztiváligazgatók: Márta István és Stenczer Béla - A XII. Pécsi Országos Színházi Találkozó díjátadó gálája
A kiállítások közül kiemelte a Széchenyi téri plakátkiállítást, amelyen kilencvennégy társulatnak az előző évad bemutatóihoz készült mintegy négyszáz plakátja látható. Mint mondta, a kiállítás megjeleníti a POSzT filozófiáját is, hogy legyen mindenki részese a fesztiválnak. Hozzáfűzte, hogy az idén a cirkuszművészet is erőteljesen megjelenik a POSzT-on. A hatvanéves Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. (MACIVA) kiemelt partnerként vesz részt a rendezvényen, és az eseményt záró gálaműsorban is újcirkuszi produkciókkal találkozhat a közönség.
A színes programkínálatból kiemelte a Villányi borvidéken, Palkonyán épült pinceszínházban látható előadást: a szombati zárónapon, a gála előtt Csákányi Eszter zenés estje várja a látogatókat. A fesztivál költségvetéséről az ügyvezető elmondta: a POSzT indulásának napján jelent meg a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) honlapján, hogy - a város hatvanöt millió forintos támogatása és a miniszteri keretből megítélt tízmillió forint mellé - a pályázott ötvenmillió forint helyett negyvenmillió forintos NKA-támogatást kap a POSzT. Felidézte, hogy bár a pályázatukat korábban már kétszer jóváhagyták - utoljára május 6-án a kuratórium -, május végén a miniszter visszaadta megfontolásra. Így most fontos lenne számukra, hogy szponzorokat találjanak - tette hozzá Stenczer Béla.