Színház

Bábu vagy

2014.10.17. 07:00
Ajánlom
Robert Wilson emberbáb-színházat varázsolt a Vígszínház színpadára. Ironikus-abszurd történelmi látomása legalább annyira szól a politikának és a történelemnek kiszolgáltatott kisemberről általában, mint az első világháborúról. KRITIKA

A centenárium adta az apropót, hogy a Cseh Nemzeti Színház, a Szlovák Nemzeti Színház és a Vígszínház közösen emlékezzen meg az Osztrák-Magyar Monarchia széthullását katalizáló puskalövésről és annak következményeiről. A mindhárom résztvevő országban és számos más európai nagyvárosban is látható előadáshoz sikerült megnyerni Robert Wilsont, az emblematikus amerikai rendezőt, akinek ez az első, Magyarországon bemutatott munkája.

A szövegkönyv (Marta Ljubková) két irodalmi alapanyagra is támaszkodik: a Svejkre és Karl Kraus Az emberiség végnapjai című, monumentális drámájára. De amilyen monumentális Karl Kraus tragédiája, olyan kis szerepe van az előadásban a szövegnek. Kis túlzással azt is mondhatjuk, hogyha szöveg nélkül látjuk, akkor is ugyanazt értettük volna belőle. Igaz, akkor kimaradt volna az az egészen bizarr élmény, ahogy Eszenyi Enikő (az előadás egyetlen magyar szereplője) az Íme, hát megleltem hazámat című József Attila-verset mondja, az előadás groteszk-kifordított stílusában, groteszk-kifordított mozdulatokkal kísérve, fehér kötényes szobalány ruhában, miközben egy operett dalt hallunk.

A szöveg már csak azért is másodlagos, mert Robert Wilson az előadást egy cirkuszi revü keretei közé helyezte. Van két hoppmester, vagy ha úgy tetszik, narrátor, afféle Stan és Pan figurák, akik közül Stan az ördög ügyvédje, sőt, árnyékként a falra vetülő, és ott szarvnak látszó hajtincsével az ördög maga, aki szerint minden egyre csak rosszabb lesz; Pan pedig a mindig a jóban - például a háború elmaradásában, majd gyors végében - reménykedő struccpolitikus. Kiemelt szereplő még a háború és/vagy a halál idős, ősz hajú angyala Soňa Červená figyelemkeltő, súlyos és szótlan jelenlétével. A többiek kisembereket játszanak: katonákat, kurtizánokat, otthon maradt gyerekeket, asszonyokat. A keretjáték között apró jelenetek követik egymást: a merénylet hírét is bulvárhírként olvasó polgárokat látjuk, a sorozóbizottságot vagy éppen egy kocsmában a katonákkal évődő kurtizánokat. Némelyik helyszín többször is visszatér.

Ebben az előadásban azonban a súlypont nem a szövegben vagy az apró történetdarabkákban rejlik, hanem abban, ahogy Wilson mindezt mozgásba és képekbe ágyazza. A színészek fehérre festett arcú, erősen sminkelt szemű-szájú marionett bábokként mozognak, és bár ez így egyszerűen hangzik, ebben a minden részletében kidolgozott, precízen összehangolt mozgásban elképesztő munka lehet. De mi mindebből csak a darabosságában is könnyednek és természetesnek tűnő mozgást látjuk. A mozgáshoz pedig a látványtervezőként és képzőművészként is dolgozó rendező tiszta, karakteres látványvilágot tervezett. Feketével, fehérrel és vörössel dolgozik. A fekete-fehér ruhák, hátterek egy korabeli némafilm érzetét keltik, ehhez jön a harctéri jelenetekben a vér vöröse. Játszik az árnyékokkal is: még a díszletcserét is árnyjátékká emeli.

És játszik a tempóval: gyorsít, lassít, ismétlésekkel érzékelteti a hosszúra nyúló háborút és a hosszúra nyúló szenvedést, de ez a tempó lesz az előadás gyenge pontja is. A közel kétórás játékidő időnként túlontúl hosszúnak érződik, ahogy néhány ismétlődő jelenet is, még akkor is, ha funkciójuk - a minden egyre csak rosszabb lesz gondolat jegyében - világos.

Ha néhány héttel ezelőtt, a Fekete ég - A fehér felhő bemutatója kapcsán azt a kérdést tettük fel, hogy mi lehet az értelme egy ilyen emlékező-visszatekintő előadásnak, ez a kérdés most sem kerülhető meg. Főleg, mert a két előadásban több hasonló motívum is szerepel, amelyek persze részben az azonos témából fakadnak, mint például a háború gyermekszemmel vagy a katonák és prostituáltak. És közös az is, hogy mindkét rendező erősen épít a látványvilágra. A legfőbb különbség a nézőpontban van: míg Vidnyánszky Attila belülről, a saját - nemzeti és magántörténelmünk felől - közelít a témához, és így óhatatlanul a pátosz útjára téved, Robert Wilson kívülről néz rá erre a történelmi kataklizmára, és az általános (kis)emberi kiszolgáltatottságot, bábulétet látja benne.

Ennek megfelelően messziről kerüli a pátoszt. Van egy jelenet az előadás vége felé, amelyben a gázálarcos szereplők füstködben menetelnek felénk, de amikor azt hinnénk, hogy ez lesz a vége, és hogy ez mégiscsak egy patetikus kép, mintha rögtön rá is csapna a saját kezére, következik egy vicces-ironikus jelenetet. (Éppen az, amelyben Stan ördögként vitázik-verekszik Pannal.)  Aztán még két jelenetnél érezni úgy, hogy ez már tényleg az utolsó, míg végül a nyitókép várossziluettje lesz az, ami éppen úgy lehet (vagy nem lehet) Prága, mint Pozsony vagy Budapest.

A három városból érkezett színészek remek összjátékkal keltik életre Robert Wilson látványos bábszínházát. Valószínűleg erre: képekre és az emberi báblét ironikus-keserű látleletére fogunk emlékezni ebből az előadásból, ami most a budapesti nézőknek is azt bizonyította, hogy Robert Wilson színházát (a szó legszorosabb értelmében véve) elsősorban látni kell.

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

Tóth Krisztina és Az arany ember: Hogyan jutottunk idáig?

Be akarja tiltani Jókait? Ki a felelős azért, hogy most mindenki irodalom kapcsán „anyázik” az interneten? Megválaszolunk mindent, amit tudni akar, de eddig nem mert megkérdezni Tóth Krisztina és a Jókai-rajongók összecsapásáról.
Vizuál

Lenyűgöző és groteszk életképeken elevenedik meg a szocializmus Budapestje

Ezernyolcszáz fotó került fel a Fortepan archívumába, amiket Kereki Sándor fotós, újságíró készített a hatvan-hetvenes években. Nézze meg galériánkat!
Vizuál

Stork Natasa: „Eddig három olyan nemzetközi díjat kaptam, amit postán küldtek el”

Szerdán kezdetét vette a 71. Berlinale a European Shooting Stars 2021 Kick Off rendezvénnyel, amely azzal a céllal jött létre, hogy bemutassa az adott év legtehetségesebb fiatal színészeit és színésznőit a filmvilág nagyjainak. Köztük van Stork Natasa is, aki budapesti otthonában ülve fogadja három napot át a világsajtót és a legnevesebb casting ügynökségeket.
Színház

Az Alkotmánybíróság elé kerül az SZFE modellváltásának ügye

A Fővárosi Törvényszék az SZFE modellváltását előkészítő törvény semmissé tételét indítványozza az Alkotmánybíróság előtt. Erről az SZFE HÖK tájékoztatta a nyilvánosságot péntek este.
Jazz/World

Első ízben adják át a Fonó-díjakat

A jazz és a népzene művészeit, produkcióit díjazza a Fonó. Vasárnap online formában tekinthetik meg a nézők a díjátadót.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Schiller klasszikusával érkezik a Radnóti Színház új stream-előadása

Új online bemutatóra készül a Radnóti Színház, Friedrich Schiller örök érvényű Don Carlosát Sándor Júlia és Nagy Péter István átiratában ismerheti meg a közönség.
Színház gyász

92 éves korában elhunyt Olsavszky Éva színésznő, a Katona József Színház alapító tagja

92 éves korában elhunyt Olsavszky Éva, a Katona József Színház alapító tagja.
Színház interjú

Magyarország a '90-es években – egy gyerek szemével

EX KATEDRA címmel tart online bemutatót a Stereo Akt társulat március 4-én a Jurányi Házban. Az előadást a SzínházTV közvetíti online formában. A darab létrejöttének hátterébe a társulatot vezető független színházi alkotó, Boross Martin nyújt betekintést.
Színház hír

Az Alkotmánybíróság elé kerül az SZFE modellváltásának ügye

A Fővárosi Törvényszék az SZFE modellváltását előkészítő törvény semmissé tételét indítványozza az Alkotmánybíróság előtt. Erről az SZFE HÖK tájékoztatta a nyilvánosságot péntek este.
Színház hír

Új honlap segíti a vidéki színházak megismerését

A honlappal nem csak megismerhetővé válik a Budapesten kívül működő teátrumok munkája, de egyben segíti is a társulatok együttműködését.