Színház

Bács Ferenc: "A közönség szolgálata a legfontosabb"

2015.03.15. 16:00
Ajánlom
Bács Ferenc számos emlékezetes alakítása elismeréseként vehette át a Kossuth-díjat március 15-én a Parlamentben. "Elérzékenyültem, és nagyon boldoggá tett" - fogalmazott.

Az indoklás szerint a Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész rendkívül sikeres színházi, televíziós és filmes pályafutása során kifinomult művészi eleganciával megformált alakításai, emlékezetes szinkronszerepei, valamint rendezői alkotómunkája elismeréseként kapta meg a díjat. A művész kiemelte: nagy örömet és megbecsülést jelent számára a Kossuth-díj.

Bács Ferenc pályájáról szólva felidézte, hogy Kolozsváron még gyermekként nagyon sokat járt színházba, operába, és a gimnáziumban rendszeres résztvevője volt a magyartanáruk által szervezett önképző körnek. Ez az érdeklődés meghatározó volt abban, hogy a színészi pályát választotta - tette hozzá. Kiemelte: nagy megtiszteltetés volt számára, amikor a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet elvégzése után a marosvásárhelyi színházhoz hívták és a főiskolán tanársegédnek is kinevezték. "A Marosvásárhelyi Magyar Színház igazgatójának, Tompa Miklósnak sok csodálatos szerepet köszönhetek" - idézte fel.

Magyarországon a miskolci színháznál kezdte pályafutását. Egy év múlva az újonnan épült győri színházhoz szerződött, majd Várkonyi Zoltán hívására egy évvel később Budapestre, a Vígszínházhoz került. Emellett egyre több filmszerepre, majd tévé- és rádiószereplésre kapott meghívást. "Nagyon sokat dolgoztam, ami nagy örömet jelentett számomra, ahogyan a közönség szeretete is" - fogalmazott a színész.

Bács Ferenc hangsúlyozta, hogy minden feladat örömmel töltötte el, akár pár mondatos volt, akár főszerep. "Nagyon sok kitűnő rendezővel és kollégával dolgozhattam együtt" - mondta, hozzátéve: fordulópontot mindig az újabb és újabb szerepek jelentettek számára. "Ennél nagyobb öröme egy színésznek nem lehet" - tette hozzá. A művész legnagyobb alakításai között van a Károlyi Mihályról és feleségéről, Andrássy Katinkáról szóló A vörös grófnő (1984) és a Márai Sándor életét bemutató Az emigráns (2007) című film férfi főszerepe. "Én mindig a jellemet néztem, és azt próbáltam utolérni. Ez a színész feladata" - fogalmazott.

Bács Ferenc Színek és évek című önálló estjével évekig járta az országot. Jelenleg újabb, Színek az életemből című estjével vannak meghívásai. Több hangoskönyvet is készített. Előadásában készült hangfelvétel Lukács evangéliumából, amely 1989-ben az év lemeze lett. Szinkronszínészként is sokat foglalkoztatták, kölcsönözte hangját Tigrisnek a Micimackóból, ő volt A Klinika című tv-sorozatban Brinkmann professzor, valamint A Gyűrűk Ura-filmekben Gandalf magyar hangja. Bács Ferenc úgy fogalmazott: a színészi szakma minden területét nagyon szereti, és nem tesz különbséget, mert mindegyik esetben egy-egy szerep eljátszásáról van szó.

A művész rendezőként is dolgozott, többek között a tatabányai Jászai Mari Színházban Richard Nash Esőcsináló című darabját állította színpadra, továbbá évekig tanított beszédművészetet a színművészeti főiskolán. Mint mondta, fontosnak tartja, hogy az ember továbbadhatja tapasztalatait, és együtt gondolkodhat a tanítványokkal. "Ez a szó legnemesebb értelmében vett társas játék, akárcsak a színjátszás" - hangsúlyozta.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Fischer Ádám is fellép a Royal Albert Hallban

A holdra szállás 50., Viktória királynő születésének 200., a Proms megalapítója, Henry Wood születésének 150. évfordulójára emlékezik a BBC Proms rendezvénysorozata, amelyen idén először környezetvédelemmel kapcsolatos zeneműveket is műsorra tűztek.
Klasszikus

Chaplin, az elfeledett zeneszerző zseni

Legtöbb filmjéhez maga komponált zenét, pedig nem tudott kottát olvasni. Egy időben sehova nem ment a hegedűje nélkül, és zeneszerzőként Oscar-díjat is nyert. Chaplin kevéssé ismert arca a muzsikusé.
Zenés színház

Liliom hazatalál

Április 26-án mutatja be a Budapesti Operettszínház a Molnár Ferenc színműből készült világhírű musicalt, a Carouselt. Béres Attila rendezővel a Liliom iránti rajongásáról és a készülő előadásról beszélgettünk.
Klasszikus

Ez a csellóirodalom egyik legszebb versenyműve

Dvořák egyik legszebb művével, a h-moll gordonkaversennyel búcsúzik a Müpa közönségétől a Pannon Filharmonikusok ebben az évadban.
Jazz/World

Női energiáktól pezseg a Jazztavasz

A május 3. és 5. között zajló Jazztavaszon idén három hölgy közvetíti a jazz iránti szenvedélyt – ezúttal basszusgitáron, szaxofonon, illetve énekhanggal.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház kisvárda

Összeállt a kisvárdai színházi fesztivál programja

A 12 versenyelőadás mellett 11 versenyen kívüli színházi darab, koncertek, előadói estek, bábelőadások és a már hagyományos hallgatói minifesztivál szerepel a június 21. és 29. között megrendezendő Magyar Színházak 31. Kisvárdai Fesztiváljának idei programjában.
Színház ajánló

A kirekesztésről szóló előadással járja az ország iskoláit két fiatal színész

Eke Angéla és Bán Bálint Elfog/adsz címmel készített diákoknak szóló vizuális nevelési programot, amelyen keresztül az elfogadás fontosságát hangsúlyozzák.
Színház kult50

„Mindent elölről kell mindig kezdeni” – Fodor Tamás a Kult50-ben

Fodor Tamás, a Stúdió K alapítója A vihar és A székek című előadásban nyújtott alakításáért került be a Fidelio Kult50 című kiadványába. Videónkban a független színház mibenlétéről is beszélt nekünk.
Színház ajánló

Mercedes Benz premier az Esterházy-családdal

Április 13-án magyarországi ősbemutató keretében mutatta be a Vörösmarty Színház Esterházy Péter utolsó drámáját, a Mercedes Benzet Szikora János rendezésében. A történelmi revüt az Esterházy-család tagjai mellett Presser Gábor zeneszerző is megtekintette.
Színház ajánló

Büszkeség és felelősség, mert méltónak kell lenni az ősökhöz

A Magyar Művészeti Akadémia Szó – szín – játék sorozata idén megújult Oberfrank Pál Jászai Mari-díjas színművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjának művészeti vezetésével. A sorozat eddigi eredményeiről és a leendő előadásokról Lesti Árpád kérdezte a Veszprémi Petőfi Színház igazgatóját.