Színház

Bagossy Júlia Bergmant, Szikszai Rémusz Parasztoperát rendez a Radnótiban

2025.06.17. 16:30
Ajánlom
Megtartotta évadzáró társulati ülését a Radnóti Színház. Kováts Adél újabb öt évre adta be a pályázatát a színház vezetésére. Hat bemutató lesz jövőre, melyet két helyszínen láthatnak a nézők: két új premier a közeli terézvárosi Eötvös10 Művelődési Házban lesz látható az ősztől közös együttműködésük eredményeként. Bagossy Júlia, Szikszai Rémusz és Nagy Péter István is rendez. A következő évadtól kezdve Krisztik Csaba és Katona Péter Dániel csatlakozik a társulathoz.

Az évad során több díjat is kaptak a Radnótisok: Pál András az Oidipusz című előadásban nyújtott alakításáért elnyerte a Színházi Kritikusok Céhe legjobb férfi főszereplőnek járó díját, míg Major Eriket a legígéretesebb pályakezdőnek választották. Az IV. eSzínház Fesztiválon a Szabad lebegés – Variációk Bálint András Szerb Antal estjére című produkció elnyerte a Könyves Magazin, valamint a Papageno különdíját. Tóth Ildikó Tolnay Klári-díjat, Sodró Eliza Budapestért díjat kapott, Kováts Adélt pedig a Halhatatlanok Társulatának tagjává választották. A Hipnózis kreatív reklámversenyen arany és ezüst fokozatot kapott az Istentelen ifjúság kampányának záróeseménye, Az utolsó osztálykirándulás, és bronz-díjas lett Az emberség kellékei online jótékonysági aukció, mindkettőt a Publicis Hungary ügynökséggel készítette a színház.

508392896_1137516045073502_703720739002808468_n-155637.jpg

Kováts Adél a Radnóti évadzáróján (Fotó/Forrás: Szeidl Marian / Radnóti Miklós Színház)

Szeptemberben ismét megrendezik a Radnóti Színház nyílt napját, de a közönség már a Pozsonyi Pikniken is találkozhat a társulat színművészeivel. A 2025/2026-os évad első bemutatója október 22-én Lucy Kirkwood Gyerekek című drámája lesz, amelyet Fehér Balázs Benő állít színpadra Kováts Adél, Tóth Ildikó és László Zsolt szereplésével. Alig egy héttel később mutatják be az Eötvös10 Művelődési Házban, Bagossy Júlia rendezésében Ingman Bergman Hűtlenekjét Mészáros Blanka, Krisztik Csaba, Porogi Ádám, Schneider Zoltán és Katona Péter Dániel szereplésével.

508027745_1137517028406737_3889885886574542993_n-155637.jpg

Pál András és Hárs Anna a Radnóti évadzáróján (Fotó/Forrás: Szeidl Marian / Radnóti Miklós Színház)

A Radnótiban ritkán látható zenés produkció, a decemberi bemutatóval ezt a hiányt töltik ki:

Darvas Benedek és Pintér Béla Parasztoperáját Szikszai Rémusz viszi színre. Az évad második felében Valló Péter Csehov-drámát rendez: a Magyarországon korábban A manó címmel játszott Az erdő szellemében szinte a teljes társulat színpadra lép. 2026. március 13-án csupa pályakezdő fiatallal mutatják be az Eötvös10-ben KELETI BLoKk címmel a 2011-es Nyugati téri diszkóbaleset (West-Balkán) ihlette ősbemutatót Regős Simon rendezésében. A sikeres első rész után és a sorozatok szerelmeseinek is kedvezve az évad utolsó bemutatója Nagy Péter István rendezésében az Angyalok Amerikában – Második rész: Peresztrojka lesz, ezzel Magyarországon először látható teljes egészében Tony Kushner önálló részenként is érvényes, kétestés nagyeposza.

508380935_1137516248406815_7822062923509165551_n-155637.jpg

Gazsó György a Radnóti évadzáróján (Fotó/Forrás: Szeidl Marian / Radnóti Miklós Színház)

A bemutatók kihirdetése után köszöntötték Bálint Andrást, aki 40 éve meghatározó tagja a Radnótinak. Valló Péter köszöntőjében többek között így fogalmazott: „Aligha van nagyobb siker az életben, mint ha az ember olyan barkochba-kérdéssé válik, amire a honfitársak tudják a választ, és szerintem a

a ’ki csinált Radnóti Színházat az Irodalmi Színpadból’ kérdésre a 20-21. század fordulóján élt pestiek kórusként ordítják: Bálint András!

Vágány Attilát is ünnepelték, aki 20 éve erősíti a díszítőtár csapatát. A következő évadtól kezdve Krisztik Csaba és Katona Péter Dániel csatlakozik a társulathoz.

508883778_1137516085073498_4738751587572749480_n-155638.jpg

Bálint András és Kováts Adél a Radnóti évadzáróján (Fotó/Forrás: Szeidl Marian / Radnóti Miklós Színház)

Végezetül kiosztották az évad idei bemutatói alapján a színház díjait. A színészek szavazatai alapján a legkisebb szerepben a legnagyobb alakítást nyújtó színésznek járó Kicsi-díjat Tóth Ildikó és Porogi Ádám kapta megosztva. A Legjobb színésznő szintén megosztva Bata Éva és Sodró Eliza, a Legjobb színész Schneider Zoltán lett, a Közönségdíjat pedig Sodró Eliza vihette haza. A színház Legjobb dolgozójának járó, a Radnóti Színház novemberben elhunyt színpadmesteréről, Kovács Jánosról elnevezett Kovács Öcsi-díjat a társulat szavazatai alapján Vágány Attila díszítő kapta.

Fejléckép: A Radnóti Színház 2024/2025-ös évadának díjazott művészei (fotó / forrás: Szeidl Marian / Radnóti Színház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Egy csipetnyi Párizs Budapesten – ingyenes utcabál a Francia Intézet előtt

Anaïs Rosso francia művész, valamint Lakatos Mónika és FolkTriója is fellép július 12-én a Francia Intézet által szervezett ingyenes eseményen, ahol kulturális és gasztronómiai programokkal várják az érdeklődőket.
Könyv

Igazi művész a hamis próféták világában – új életrajzi könyv jelenik meg David Lynchről

Októberben vehetik kézbe a magyar olvasók Ian Nathan könyvét, amely részletesen mutatja be az idén januárban elhunyt filmrendező, festő, fényképész, David Lynch munkásságát és életét. A kötet a Troubadour Books gondozásában jelenik meg, Illés Róbert fordításában.
Klasszikus

Bach a falumúzeumban – zalai orgonán készült felvétel a barokk mester műveiből

Mátyás István orgonaművész a jelenleg a zalacsébi templomban található, hányattatott sors után megmentett hangszeren rögzítette Johann Sebastian Bach olyan műveit, amelyek kisebb méretű orgonán is játszhatók.
Zenés színház

Keresztes Tamás és Sodró Eliza is beugrik a nagybőgőbe – rendhagyó operettgála készül Veresegyházon!

Milyen bonviván Nagy Ervin? Vajon Sodró Elizának is délibábos a Hortobágy? A szokatlan kérdésekre a Mézesvölgyi Nyár ad majd válaszokat augusztus 13-án, érkezik ugyanis Peller Károly rendhagyó operettgálája.
Színház

A Kean nyerte az Underground Nemzetközi Színházi Fesztivál nagydíját

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása fesztivál-nagydíjat nyert az Underground Nemzetközi Színházi Fesztiválon. Az Aradi Kamaraszínház tagja, Harsányi Attila színművész három előadást játszott a seregszemlén.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Dömötör András rendezése rangos közönségdíjat nyert Berlinben

A TheaterGemeinde Berlin Dömötör András rendezését, Herman Koch A vacsora című előadást választotta „Az év előadásának” 2024-ben. A díjat a több mint 11 500 tagot számláló berlini kulturális közösség ítéli oda, amely 1963 óta aktív szereplője a város színházi életének.
Színház hír

A Kean nyerte az Underground Nemzetközi Színházi Fesztivál nagydíját

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása fesztivál-nagydíjat nyert az Underground Nemzetközi Színházi Fesztiválon. Az Aradi Kamaraszínház tagja, Harsányi Attila színművész három előadást játszott a seregszemlén.
Színház hír

Pintér Béla és Keresztes Tamás is rendez jövőre az Átriumban

Izgalmas évadot zárt a szeptember óta új kollaboráció által üzemeltett Átrium, a következő szezonban pedig négy új bemutatóval is készülnek a színházban működő társulatok. Jövőre Keresztes Tamás rendezésében látható egy „generációs kíntorna“, Pintér Béla pedig vadiúj darabbal jelentkezik.
Színház hír

Hat ország fiatal művészei dolgoznak együtt Sopronban

A Színház- és Filmművészeti Egyetem, a Soproni Egyetem és a Nemzeti Színház július 1–9. között közösen rendezi meg a Nemzetközi Színházi Műhely – Sopron 2025 elnevezésű programot. A megnyitót július 2-án tartották a Ligneum Rendezvényházban.
Színház gyász

Elhunyt Kovács Dezső kritikus

Július elsején hajnalban elhunyt Kovács Dezső színikritikus, esztéta, újságíró, az ART7 művészeti portál alapító főszerkesztője, a Kritika folyóirat egykori rovatvezetője – a halálhírt az ART7 közölte.