Színház

Balatoni nyár: kultelőadások a Szabadtéri Színházak Találkozóján

2023.06.12. 17:00
Ajánlom
Június 17-én nyit és 25-ig tart a Szabadtéri Színházak Találkozója egyszerre két balatoni helyszínen: Balatonbogláron és Alsóörsön. Az egyedülálló kulturális fesztivál összekapcsolja az északi és a déli partot.

A Szabadtéri Színházak Szövetségének kiemelt nyári eseményén a közönség kilenc nap alatt tizenhárom kultelőadást, sikerprodukciót láthat. Pócza Zoltán, a Szabadtéri Színházak Szövetségének elnöke – egyben a Kőszegi Várszínház igazgatója – azt mondja: „Szenvedélyes színházcsinálók szakmai szervezete a miénk 14 tagintézménnyel az ország különféle részeiből. Azzal a céllal hoztuk létre a Szabadtéri Színházak Találkozóját, hogy a saját nyári előadásaink eljussanak máshova is, közös rendezvényen kerüljenek fókuszba, így e produkciók hosszabb ideig fennmaradhatnak. Az idei a második Találkozó a Kultkikötő két helyszínén: Balatonbogláron és a természetbe ékelt Alsóörsi Amfiteátrumban összesen 13 előadást mutatunk be, gyerekeknek és felnőtteknek szólókat egyaránt. A június 17. és 25. között zajló eseménysorozatot a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa támogatja. Köszönjük, hogy befogadott minket ez a kulturális értékekben gazdag térség, s

ígérjük, igényes színházi tartalommal és innovatív szemlélettel mi is hozzájárulunk a kreatív régió sikeréhez.”

Június 17-én, a Furcsa pár női változatának balatonboglári nyitóelőadása előtt a Színház a tölgyek alatt című kiállítás nyílik meg a Balatonboglári Kultkikötőben. A tárlaton az idén 85 esztendős Margitszigeti Színház történetéből láthatók fotók, plakátok, egyéb színháztörténeti dokumentumok.

A Furcsa párral és a Macskadémonnal indul a Szabadtéri Színházak Találkozója a Balaton-partján

Kapcsolódó

A Furcsa párral és a Macskadémonnal indul a Szabadtéri Színházak Találkozója a Balaton-partján

Június 17-én két nyitóelőadással indul az idei Szabadtéri Színházak Találkozója a Kultkikötő tereiben: Balatonbogláron a Furcsa pár női változata látható, Alsóörsön a Macskadémon.

Az északi part is tart színházi nyitónapot: szintén június 17-én az alsóörsi Kultkikötő Amfiteátrum a Macskadémont játssza majd, Bella Máté és Karafiáth Orsolya díjnyertes komédiáját – a Szentendrei Teátrum vendégjátékát – remek zenékkel, Gergye Krisztián rendezésében és Szemenyei János „démonikus macskaalakításával”.

„A költészetet is beemeltük a Szabadtéri Színházak Találkozójának programjába. Fontosnak tartjuk a költőket megszólaltató színházi alkalmakat – nyáron is. Kultikus előadások érkeznek, s Nyáry Krisztián darabját is játsszuk” – fogalmazott Nagy Viktor, a Szabadtéri Színházak Találkozóját szervező, annak Alsóörsön és Balatonbogláron helyet adó Kultkikötő igazgatója.

Mindent az adott pillanatban megélni, mintha nem lenne holnap – Nagy Viktorral beszélgettünk

Kapcsolódó

Mindent az adott pillanatban megélni, mintha nem lenne holnap – Nagy Viktorral beszélgettünk

A Thália Színház színművésze és művészeti vezetője, emellett az éppen felnőttkorba lépett Kultkikötő szülőatyja és „nevelője”. Ahogy szokás mondani, két végén égeti a gyertyát, és ez a kettő az ő esetében ráadásul három. Többek között erről is kérdeztük.

Egy szabad szellem története – a szabad ég alatt

Az alsóörsi Kultkikötő Amfiteátrumban a huszadik század magyar irodalmának egyik legkülönösebb alakját – aki majdnem minden borzalmat átélt, ami a múlt századba belesűrűsödött –, Faludy Györgyöt idézi meg a kultikussá vált Tenyérvonalak című előadás. Aki ismeri Faludy életművét, annak azért lehet élmény, aki nem, annak a felfedezés örömét is kínálja a Tenyérvonalak című előadás Borovics Tamással és Poroszlay Kristóffal. „A Tenyérvonalak azt a Faludyt állítja elénk, aki csupán költő szeretett volna lenni. Persze csupán nem lehet költőnek lenni. Ám az legalábbis kérdés, hogy ezért mennyire kell pokolra menni. Szándéka ellenére regényhősnek kijáró élet jutott neki, mert mindennapjaiba minduntalan belépett a történelem. Az előadás is bizonyság rá: a pokol neki házhoz jött” – vélekedik az előadásról Bod Péter. A Tenyérvonalak – a Szegedi Szabadtéri Játékok vendégprodukciója Balogh Esperes Ákos szerkesztésében – az alsóörsi Kultkikötő Amfiteátrumban kerül színre június 22-én.

TENYERVONALAK-165008.jpg

Tenyérvonalak (Fotó/Forrás: Szabadtéri Színházak Szövetsége)

Június 23-án egy másik szabad szellem alakját hozza egészen közel a közönséghez a Szénakutyák című előadás, amely „képzeletbeli dokumentumjáték Weöres Sándor macskájáról”. Macskaszempontból láttatja a költészetet, az irodalmat, a világot, Weöres Sándort, aki 76 évesen halt meg, bár sosem öregedett meg. Kálid Artúr egyszemélyes „macskaremeklése”, Göttinger Pál darabja és rendezése – a Kőszegi Várszínház vendégjátékaként – a Balatonboglári Kultkikötőben nyűgözi majd le a közönséget június 23-án.

A virágárus Majoros néni, a Városmajor parkjának állandó tartozéka igen jól ismeri a kortárs költőket, írókat. Neki mondják el ugyanis titkaikat Ady Endre és Nemes Nagy Ágnes, Karinthy Frigyes és József Attila, Polcz Alaine és Babits Mihály, Molnár Ferenc és Kosztolányi Dezső. Majoros néni kíváncsian hallgatja őket, olykor beleolvas a parkban felejtett kéziratokba. Horváth János Antal rendező és Nyáry Krisztián irodalmár – aki soha nem szoborként tekint írókra, költőkre, inkább leemeli őket a piedesztálról – közösen írták meg Az eszméimet nem cserélem című darabot a Városmajor százéves története kapcsán. Az előadás, amely titkos irodalmi mulatság, zenés revü, képes irodalomkönyv – a Városmajori Szabadtéri Színpad vendégprodukciójaként –, június 24-én tekinthető meg ugyancsak a Balatonboglári Kultkikötőben. Szereplők: Peremartoni Krisztina, Radnay Csilla, Ladányi Júlia, Szatmári Alíz an., Pál András, Mohai Tamás, Vizi Dávid, Kovács László an., Benkő Nóra, Tóth Sándor és a Pesti Magyar Akadémia tanítványai (Cserdi Zsolt, Gali Petra, Gerő Ádám, Lamberti Éva, Márton Éva Izabella, Pintér Janka, Pogány Tamás, Rácz-Enzsöl Benedek).

A Szabadtéri Színházak Találkozóján lesz a második előadása – a Kőszegi Várszínház előző napi bemutatóját követően – a Káosznak Csábi Anna rendezésében. A darabot Mika Myllyaho finn drámaíró, színész írta, aki 2010 óta a Finn Nemzeti Színház igazgatója is. Egy trilógiájának középső műve ez, és három nő különös történetén keresztül végül is sikeresen elmossa a határokat a sajnálat és a humor, az együttérzés és a megvetés, a tragédia és a felhőtlen nevetés között. Akár azt az alcímet is adhatnánk neki:

„Család. Barátok. Imádott hivatás. Otthon. Hogy a francba késtem el megint a napköziből?!”

A három főszereplő: Gál Ágnes, Keresztes Ágnes, Moldován Blanka. A Kőszegi Várszínház és a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat közös produkciója június 22-én lesz Balatonbogláron.

KAOSZFOTO-165014.jpg

Káosz (Fotó/Forrás: Szabadtéri Színházak Szövetsége)

Mindemellett részt vesz a szabadtéri fesztiválon az idén hatvanesztendős Gyulai Várszínház (De mi lett a nővel?; június 18. Balatonboglár), az Esztergomi Várszínház (Isten komédiása; június 23. Alsóörs), a zalaegerszegi Kvártélyház Szabadtéri Színház (Meseautó; június 25. Alsóörs) is.

A Szabadtéri Színházak Szövetségének kiemelt nyári eseménye a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program és a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával valósul meg. Dr. Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter, a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosáért felelős kormánybiztos üzenetet is küldött a színházi találkozó résztvevőinek, közönségének: „Igen Tisztelt Publikum! A színház jóval több, mint időtöltés, a szabadtéri színház pedig idén is jóval több, mint nyári szórakozás. A Szabadtéri Színházak Találkozója talán emiatt az egyik legjobb példája lesz annak, hogy egy szakma összetartása újabb közösségeket teremt az Európa Kulturális Fővárosa kezdeményezés negyvenéves történetében. Amikor két ekkora kulturális esemény találkozik, azonnal kiderül, hogy a színház nem pusztán kiváló előadások sorozatát jelenti, hanem közösségteremtő erőt is. A Szabadtéri Színházak Találkozója két helyszínen, Balatonbogláron és Alsóörsön kapcsolódik a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programsorozatához. Megtisztelő, hogy idei rendezvényünk közös lesz.”

Fejléckép: Az eszméimet nem cserélem című előadás jelenete (forrás: Szabadtéri Színházak Szövetsége)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

„A szeretet képes áthidalni a szakadékokat” – Peller Károly a Gül baba örökérvényű üzenetéről

A Benczúr Kerti Esték című programsorozat részeként július 20-án a Gül baba című operettet láthatja a közönség. Az előadás rendezőjével és címszereplőjével, Peller Károllyal beszélgettünk.
Zenés színház

Megígérte, visszatért: 90. születésnapján ünnepelték Lehoczky Zsuzsát

A Budapesti Operettszínház legendás művésze 85. születésnapi gáláján búcsúzott a teátrum közönségétől. Akkor azt ígérte, 90. születésnapjára visszatér: jubileuma alkalmából köszöntötte őt a társulat.
Jazz/World

Debütál a Quimby a Mézesvölgyi Nyár színpadán

A Mézesvölgyi Nyár idei szezonjának egyik legjobban várt estéje az augusztus 8-ai: a hazai alternatív rockzene ikonikus formációja, a Quimby pályafutása során most először lép fel a veresegyházi fesztivál színpadán.
Színház

Kiírták a pályázatot a Trafó és a Bóbita Bábszínház vezetői posztjára

Harminc munkanap áll rendelkezésre a Trafó Kortárs Művészetek Háza és a Bóbita Bábszínház ügyvezetői posztjára kiírt pályázatok benyújtására. A július 17-én közzétett kiírások szerint mindkét intézmény élére 2027 elejétől keresnek új vezetőt.
Plusz

Az épület pihen, a nyár nem – szabadtéri programokkal vár az Eötvös10

Július 20. és augusztus 2. között nyári szünet miatt zárva tart az Eötvös10 épülete, de de Hunyadi tér és Terézváros közterei továbbra is megtelnek élettel: mozgásos foglalkozások, kreatív családi programok és szabadtéri filmvetítés várja az érdeklődőket.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház interjú

Göttinger Pál: „Vannak kikötők, ahová szellemileg vagy színházilag be lehet húzódni egy kicsit, a Pöttyös Panni is ilyen”

A Kultkikötő és az Összpróba Alapítvány a legkisebbekre gondolva mutatja be nyáron a Pöttyös Panni és Kockás Peti – A varázsházikó című mesejátékot. Göttinger Pállal, a darab rendezőjével beszélgettünk.
Színház hír

Most érdemes elővenni a kéziratot – nyílt drámapályázatot hirdetett a Thália Színház

A Thália Színház új magyar színdarabot keres – ehhez pedig nem ismert név, hanem eredeti hang szükséges. A színház nyílt drámapályázatot hirdetett, amelyre kizárólag magyar állampolgárok jelentkezhetnek, életkortól, iskolai végzettségtől és lakóhelytől függetlenül.
Színház hír

Kiírták a pályázatot a Trafó és a Bóbita Bábszínház vezetői posztjára

Harminc munkanap áll rendelkezésre a Trafó Kortárs Művészetek Háza és a Bóbita Bábszínház ügyvezetői posztjára kiírt pályázatok benyújtására. A július 17-én közzétett kiírások szerint mindkét intézmény élére 2027 elejétől keresnek új vezetőt.
Színház interjú

Barnák László: „Szegednek nem egy, hanem két szabadtéri színpada van”

A nehézségek és küzdelmek ellenére nívós szezon vette kezdetét Szegeden. Barnák László, a Szegedi Szabadtéri Játékok főigazgatója a Fideliónak hangsúlyozta: számukra nem politikai, hanem szakmai kérdés, hogy kikkel dolgoznak együtt.
Színház interjú

A Budapest Bárral közös premier különleges élményt ígér – beszélgetés Susán Ferenccel a Zenthe Nyár idei évadáról

Salgótarján főterén hamarosan újra kezdetét veszi a nyári színházi forgatag. Július 20-án indul a 6. Toyota Salgótarján Zenthe Nyár. A régió legjelentősebb szabadtéri színházi eseménye kapcsán Susán Ferenccel beszélgettünk.