- Egy ilyen előadásnál adódik a kérdés, hogy milyen személyes motivációja volt a témának, ami életre hívta az estet?

- Én egyrészt kutyaszerető vagyok. Már több kutyám volt régen is, most is van, de ugyanakkor nem vagyok megszállott kutyabolond, tehát nem mesélek kutyasztorikat, nem hoztam be soha a színházba, nem járok be vele a városba. A darabbal a szívhez akarok szólni, lehetőleg szórakoztatóan. Azokról a primer, kutyákhoz fűződő érzelmekről szeretnék beszélni, amit ezek az állatok kiváltanak belőlünk, emberekből. Az egyik legfontosabb szöveg Karinthy Tomi című verse, ami az előadás mértani közepén helyezkedik el, itt még a kutya is magamra hagy a színpadon. Ebben a történetben minden érzés benne van erről a viszonyról: a szeretet, a gyűlölet, a féltékenység, a csodálat, az irigység - ezek mind hatványozottan megvannak a kutyában is. Ránk, emberekre már sok civilizációs máz rakódott az idők során, pedig milyen jó lefeküdni a kutya mellé a földre, és egész embertelen hangokat hallatni!

- Mik voltak az előadásban elhangzó szövegek kiválogatásának a szempontjai? Van ezeknek a szövegeknek a mélyén valamilyen közös gondolat?

- Általában azokat a szövegeket, költőket, írókat választottam, akiknek a szövege jól hangzik az én számból, akit én is mondhattam volna. Így találkoztam Bächer Iván szövegével is, akinek van a Hatlábú című regénye, abban van a Dorisz nevű kutya, aki többször is felbukkan az előadásban. Thomas Mann régi kedvencem volt, Babits Ádáz kutyám című versét régebben is mondtam már, Kosztolányi meg a szívem közepe, ő áll hozzám legközelebb. Kosztolányinak  volt kutyája, Hattyú, sokat írt róla, A bús férfi panaszai című versciklusban egy egész verset is szentelt neki.  A szerep, amit játszom, egy olyan öregúr, aki kicsit ügyetlen, nem erőszakos, kicsit szomorkás és szórakozott, az ő karakteréhez is kerestem ezeket a szövegeket. Dsida Jenő,  Virginia Woolfe, Puskin, Csehov, Jack London, Csányi Vilmos, Fekete István műveiből végül nem válogattam. Találtunk Homérosznál, Danténél, Goethénél is ilyen szövegeket, vagy például 1790-ből Verseghy Ferencnél az első magyar kutyaverset, de ezek mind az irodalom műfaját képviselik. Mi viszont dramaturgiailag úgy láttuk jobbnak, hogy az est ne irodalomtörténet legyen, hanem színház.

- Hogyan lehet elkerülni, hogy egy ilyen szerethető versenytárs ne vonja el folyamatosan a figyelmet a színpadon?

- Bajusz, a színpadon velem együtt fellépő ötéves labrador, egy nagyon fegyelmezett, vakvezető családból származó kutya. Jól idomítható, ehhez van két kiváló kutyakiképzője is, akik segítségünkre vannak. Persze nagyon észnél kell lennem, hogy a nézők ne csak a kutyára figyeljenek. Most épp az derült ki, hogy jót tesz, ha minden próba előtt felmegyünk a színpadra, és 15-20 percet kettesben töltünk ott. Néha meg kell rángatni a nyakörvénél a "miheztartás végett", így érti meg, hogy ki az úr. Viszont nem szabad durvának lennem. Vannak jelenetek, amikor kicsit improvizálni is kell, mert bizonyos dolgokban a kutya módosíthatja a megbeszélteket. Néhány trükkel persze tudunk játszani, például amikor egy sárgás színű folyadékot töltök neki, amit meg kell innia, az nem almalé, hanem húsleves, azért lefetyeli ki olyan bőszen.

- Bajusz néha "megszólal" az elhangzó szövegekre, helyzetekre reflektálva, akinek Schneider Zoltán kölcsönzi a hangját.

- Időközben eszünkbe jutott, hogy mi lenne, ha néha a kutya is a reagálna, párbeszéd alakulna ki közöttünk. Ehhez pedig ki más lehetne a hang, mint Schneider Zoli. Ő is ott ül velünk végig a színfalak mögött, követi az eseményeket, olykor a kutya váratlan akcióira reagál. Közben azt is kitaláltuk, hogy énekelhetnénk egyet közösen, így született meg az előadásban elhangzó dal, amit Darvas Ferenc és Várady Szabolcs írt.

- Egyértelműen jött az ötlet, hogy élő állatot kell az előadásba betenni?

- Nekünk ugye van egy kutyánk, Rómeó, tizenöt éves retriever. A darabötlet úgy jött, hogy tavaly nyáron otthon felolvastam Krisztának, aki a darab rendezője és egyben feleségem (Deák Krisztina - a szerk.), a kiválogatott szövegeket, hogy hallgassuk végig egyben. Közben pedig a kutya ott feküdt a lábamnál, vakaródzott, morgott, elaludt, ásítozott, aztán kíváncsiságot mutatott. És akkor Kriszta azt mondta, hogy milyen érdekes lenne, ha egy kutya is hallgatná az általam előadott szövegeket. Az élő állat jelenléte nehezíti a színpadi produkciót, megvannak a veszélyei, ugyanakkor viszont izgalmasabb, színháziasítja az estet. Ezután találtuk meg Bajuszt, aki minden szempontból nagyon jó ötletnek és választásnak bizonyult.