Színház

Bálint András és Jordán Tamás a 150 éves Budapest kulturális nagykövetei lettek

2023.01.14. 10:00
Ajánlom
Karácsony Gergely az érintettek tudta nélkül jelent meg Bálint András és Jordán Tamás közös bemutatóján a Rózsavölgyi Szalonban. A főpolgármester az előadást követően felköszöntötte Jordán Tamást 80. születésnapja alkalmából, és mindkét művészt kinevezte a Budapest létrejöttének 150. esztendejét ünneplő eseménysorozat kulturális nagykövetévé.

A főpolgármeser mindezeken túl egy-egy szépen preparált, eredeti szegecset is átadott az ünnepelteknek, amelyek a régi Lánchídból származnak, és amelyeket a felújítás során cseréltek ki.

A január 13-án bemutatott, Bálint+Jordán=160 című előadás apropóját az adta, hogy Bálint András és Jordán Tamás is ebben az évben tölti be nyolcvanadik életévét, és amellett, hogy kisgyermekkoruk óta barátok, színházi pályájuk is többször keresztezte már egymást különféle színházakban vagy éppen a filmvásznon. Az 1960-as évek elején Bálint András vitte el Jordánt az azóta színháztörténetté vált Egyetemi Színpadhoz, Jordán pedig Bálint Andrással közösen szerette volna megpályázni az újonnan épült Nemzeti Színház igazgatói posztját, rendszeresen szerepeltek együtt különböző színházi előadásokban, és gyakran hívták egymást az általuk igazgatott színházba játszani, rendezni.

Ami százhatvan évbe belefér

Kapcsolódó

Ami százhatvan évbe belefér

Bálint András és Jordán Tamás néhány hónap különbséggel egyszerre tölti be a nyolcvanadik életévét. A Rózsavölgyi Szalon egy bemutatóval ünnepli meg ezt a dupla jubileumot.

Túl azon, hogy az előadásból sok mindent megtudhatunk a két, mindmáig aktív színházcsinálóról és magáról a színházi közegről is, amelyben hosszú-hosszú évtizedeket töltöttek el, a Rózsavölgyi bemutatójának tematikája szervesen kapcsolódik Budapesthez is: „a darab eredetpontja voltaképpen a főváros. Ez ugyanis a lokális metszéspontja az elhangzó irodalmi szövegek szerzőjének, Molnár Ferencnek, aki „Budapest szerelmese”, a két pályatársnak és az előadás negyedik szereplőjeként a békebeli irodalmi kávéházaknak” – írtuk róla élménybeszámolónkban.

„Hosszú, nagyon hosszú vastaps volt a premieren. Egy örömeste a két színházcsinálóval, és mindenki így fogja érezni, aki megnézi őket”

– olvasható a Rózsavölgyi Szalon közösségi oldalán.

A bemutató után a két művészet köszöntötte Zimányi Zsófia, a Rózsavölgyi Szalon művészeti vezetője és Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere is. Ahogy mondta, Bálint András a saját édesapját is eszébe juttatja, aki sajnos már nincs köztünk, s egykor statisztált Szabó István 1966-os, Apa című filmjében, amelynek egyik főszereplője Bálint András volt. A városvezető azt is megemlítette, hogy amikor József Attila verseit olvassa, azok Jordán Tamás hangján szólalnak meg benne.

322736028_1521611768321104_5231458832583659109_n-095626.jpg

Bálint András és Jordán Tamás a Bálint+Jordán=160 című előadás bemutatója után (Fotó/Forrás: Molnár Miklós / Rózsavölgyi Szalon)

A Főváros gesztusa így tegnap este még egy fél oktávnyit emelt a Bálint+Jordán=160 című előadás alaphangján, amely már önmagában is legalább annyira esemény, mint puszta színház. Miként ezt írásunkban megfogalmaztuk: „Lehetne még beszélni sok részletről és megoldásról, ahogy egy színházi produkció esetében szokás – ez azonban nem egy átlagos előadás – hanem ünnep, amit közösen kell átélni Bálinttal, Jordánnal és Molnárral egy vérbeli, polgári szalonban”. 

Fejléckép: Bálint András és Jordán Tamás a Bálint+Jordán=160 című előadás bemutatója után (fotó: Molnár Miklós / Rózsavölgyi Szalon)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Nem csak egy könyv a Budapest Nagyregény – Kiss Noémi a Lírástudók vendége

Huszonkét társával együtt ő is tagja a Budapest Nagyregény szerzőgárdájának, és elmesélte, miért érdekes számára Cinkota és a XVI. kerület, amelynek történetét ő írta meg. Kiss Noémi azt is elmondta, miért tartja nagy vívmánynak, hogy a vaskos kötet szerzőinek fele nő.
Színház

Egy vezető távozása és figyelmeztetés lett a következménye a Katonában egy színházjegy-akciónak

Két munkatársat figyelmeztetésben részesítettek, egy vezető beosztású dolgozó pedig elhagyja a színházat, miután kiderült, hogy DK-tagok kaphattak kedvezményes jegyeket.
Színház

Elhunyt Bajomi Nagy György, az Örkény Színház művésze

A Gábor Miklós- és Jászai Mari-díjas színművész 56 éves volt.
Vizuál

Ridley Scott filmjében Napóleon csak egy díszlet a saját életében

Hiába lett rendkívül látványos Ridley Scott Napóleonja, az európai történelem egyik legnagyobb hatású alakjáról végső soron csak egy sekélyes, koncepciótlan filmet sikerült rendeznie, amely ráadásul hemzseg a tárgyi tévedésektől.
Vizuál

A fekete arany és a fehér ördög – kritika a Megfojtott virágokról

Martin Scorsese egy három és fél órás krimi-drámával tért vissza, amelyben az amerikai történelem egy kevéssé ismert, sötét foltját mutatja be. Megfojtott virágok című filmjében a művészet klasszikus témáiról beszél, hogy megmutassa, mi is volna eredetileg a mozi célja.   

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Társadalmunk gyengeségeinek analízise – Máté Gábor rendezésében készül az Orlai Produkció új bemutatója

A Skorpió című előadás a közélet iránt érdeklődő, a színházban a társadalmi kérdések boncolgatását és a szarkasztikus humort kedvelő nézők számára lehet izgalmas választás.
Színház hír

Egy vezető távozása és figyelmeztetés lett a következménye a Katonában egy színházjegy-akciónak

Két munkatársat figyelmeztetésben részesítettek, egy vezető beosztású dolgozó pedig elhagyja a színházat, miután kiderült, hogy DK-tagok kaphattak kedvezményes jegyeket.
Színház gyász

Elhunyt Bajomi Nagy György, az Örkény Színház művésze

A Gábor Miklós- és Jászai Mari-díjas színművész 56 éves volt.
Színház ajánló

Básti Julit fia rendezi a Centrál Színház új bemutatójában

December 8-án a színház első premierjének újrahangszerelt bemutatásával ünnepli 20. évfordulóját a budapesti Centrál Színház. A Fekete Péter című magyar klasszikus címszerepét akkor is és most is Magyar Attila alakítja.
Színház hír

Kaposváron rendezik meg jövőre az Országos Színházi Találkozót

A kaposvári Csiky Gergely Színház ad otthont 2024. június 10. és június 16. között az Országos Színházi Találkozónak.