Mikor került kapcsolatba a művészetekkel és a színpaddal?

Már óvodásként részt vettem különböző ünnepi műsorokban, így elég korán megtapasztaltam, milyen szerepelni. A színjátszás mellett a néptánc is kicsi koromtól kezdve jelen volt az életemben, nyolc éven keresztül táncoltam. Mindig nagyon élveztem, amikor különböző helyeken sok ember előtt léphettünk fel. Nagyon inspirált, hogy kaptam egy közvetlen visszajelzést arról, hogy amit csinálok – és amit nem mellesleg szeretek is csinálni – az jó. Az pedig, hogy nem egyedül álltam ki a nézők elé, hanem egy közösség tagjaként, alapjában véve határozta meg a színpadhoz való viszonyomat. Azóta is hiszek a közösségi élmény erejében, ezért is szerettem mindig különböző csoportokhoz csatlakozni – legyen szó diákszínjátszóról, néptáncról vagy bármilyen hasonló tevékenységről. Ez a közösségi szellem a színházi társulatokban is meghatározó, ugyanis csapatmunka folyik a színpadon. A színészek, a rendező és a további szakemberek a háttérben a tudásuk legjavát adják, hogy egy előadás létrejöjjön. Mindig is szerettem egy ilyen közösségi alkotóműhelynek tagja lenni.

A középiskolát keramikus tagozaton végezte el. A képzőművészetek is közel állnak önhöz?

Édesapám fazekas, népi iparművész, így ez a művészeti ág mindig jelen volt az otthonunkban, része volt a családunk mindennapjainak. Gyermekként nagyon szerettem a fazekasműhelyben agyagozni, korongozni. Mindig is humán beállítottságú voltam, és nagy szerencsémre volt egy képzőművészeti szakközépiskola a közelünkben, Kecskeméten, ahol a szobrászat, az animáció és a grafika irányába is kacsingattam. Végül a kerámiát választottam, mivel édesapám révén ez már egy ismert és közeli világ volt számomra. Ráadásul ezen a területen tapasztalataim és sikerélményeim is voltak már. A középiskola után mindez háttérbe szorult, a színészet került előtérbe, de azóta is szeretek hazajárni és a korong mögé ülve alkotni.

Nemes Wanda és Bánföldi Szilárd Az élet kapuja című előadásban (Fotó/Forrás: Újszínház)

Mondhatjuk, hogy életre szóló tapasztalatokkal gazdagodott ezeknek a tevékenységeknek köszönhetően?

Abszolút! A részemmé váltak. Nagyon sokat formálódott az ízlésvilágom a néptánc, a színház és a képzőművészet által.

Bár a színházban tapasztaltam meg igazán az önkifejezés élményét, biztos vagyok benne, hogy egyik terület hatott a másikra. A művészettörténet szintén foglalkoztatott. Már középiskolás koromban is szerettem tanulmányozni a korstílusok festményeit, szobrait, az építészeti remekműveket, és érdekeltek a különböző stílusirányzatok is. Előfordul, hogy egy színdarab esetében hasznomra válnak az adott művészettörténeti korszakkal kapcsolatos ismereteim. Az Újszínházban Az élet kapuja című előadás például a reneszánsz korban játszódik, így könnyebben el tudtam helyezni a szerepemet a történeti kontextusban.

A Csíksomlyói passióban Jézus szerepében azt kérte a rendezőtől, hogy ne kímélje, mert szeretné minél hitelesebben átadni Jézus szenvedését. Nem hordoz veszélyeket a szereppel való ilyen mértékű azonosulás?

Muszáj némi önkontrollal rendelkeznünk. Ez egy különleges érzék, ami mindenek felett áll, ennek a segítségével tudjuk megőrizni az irányítást. Még ha teljesen bele is élem magam a szerepbe, és megtörténik az átalakulás, akkor is ott van ez a „hatodik érzék”, amelyen keresztül figyelem a történéseket. Ez egy készség is egyben, amit a szakmánk gyakorlása során tudunk továbbfejleszteni. Ha ezt a kontrollt birtoklom, teljes átéléssel és vehemenciával adhatom át magam a szerepnek, az indulatoknak, érzelmeknek, maximálisan betartva a rendező instrukcióit, valamint a partnereim iránt is felelősséget tudok vállalni. Ha ezek a keretek adottak, akkor hadd szóljon a rock and roll!

Ez önmagam számára is szórakoztató, kihívást jelent, és közben baromira élvezem, hogy a színpadon az lehetek, aki a való életben nem tudok lenni. Az öröm, a düh, a harag megélése a szerepeimben olykor még terápiás jelleget is ölthet, amit a magánéletemben remekül hasznosítok.

Bánföldi Szilárd és Bátyai Éva a Zsákbamacska című előadásban (Fotó/Forrás: Kohári Dominika / Újszínház)

Előfordult Olyan is előfordult már, hogy az élettapasztalatainak köszönhetően mélyült el jobban egy karakter az évek során?

Fontosnak tartom, hogy az előadások során legyen figyelmem arra, hogyan és miként változik, érik bennem az adott szerep. Ha egy színész éveken keresztül visz egy figurát, megvan rá az esély, hogy megszokott, rutinszerű alakítás válik belőle, ami nem feltétlen jelent rosszat, de azért megvannak a maga árnyoldalai. Törekszem arra, hogy minél kevesebb szerepformálásomnak legyen rutinszaga.

Amint egy karakter egyre inkább kibontakozik bennem, lehetőséget ad arra, hogy újabb rétegeit, színeit fedezzem fel. Ez lehet egy egészen apró gesztus, hangsúly vagy egy dinamikai többlet, amik természetesen szervesen kapcsolódnak a karakteremhez, nem térek el velük a rendezői koncepciótól, és a partnereknek sem okozom velük problémát, de mégis gazdagíthatják az alakítást. Kellő ízléssel, kíváncsisággal, odafigyelve frissen tudom tartani a szerepeimet, amivel reményeim szerint a nézőknek is örömet szerezhetek.

Jelenleg milyen előadásokban láthatja a közönség?

Az Újszínházban a Zsákbamacska bonvivánja a legújabb szerepem, amit nagyon élvezek. Bár szeretek énekelni, zenés darab főszereplőjeként még soha nem álltam színpadon, úgyhogy ez egy nagyon izgalmas utazás volt, fontos szakmai tapasztalatokkal gazdagodtam. Emellett a színház számos régebbi előadásában is láthat a közönség. Esztergomban pedig november végén mutattuk be a Jób című előadást a Keresztény Múzeumban, amely egy rendhagyó tárlatvezetés formájában valósult meg. Külön öröm számomra, hogy az ördög szerepét játszhatom benne.

Milyen új tapasztalatokkal gazdagodott az ördög szerepének megformálásaval?

Nagyon szeretem Shakespeare-t, és az egyik nagy kedvencem Jago figurája az Othellóból. A Jób című előadás ördögében szintén tetten érhető volt a gonoszság, az ármánykodás. Bár ez nem egy hagyományos előadás, mégis lehetőséget adott rá, hogy eljátsszak egy olyan ördögi figurát, aki szépnek, csinosnak mutatja a világot, a környezetet, és elhiteti az emberekkel, hogy minden rendben van, holott nincs így, saját magukat emésztik föl, és ebben az ördög a legnagyobb cinkostársuk. Izgalmas volt kísérletezni ezzel az oldalammal is.

Bánföldi Szilárd a Komámasszony, hol a stukker? című előadásban (Fotó/Forrás: Újszínház)

Említette, hogy az Újszínház Zsákbamacska című előadásában először állt zenés előadás főszereplőjeként közönség elé. Milyen az ön által életre keltett bonviván karakter?

Gáthy Ervin figurája maszkulin alkat. Habzsolja az életet. Szenvedélye a motorozás, a száguldás. Imádja a sportokat és a nőket. A futókalandjainak se szeri se száma, ugyanakkor nem akar elköteleződni. Mondhatni, teljesen kortalan figura, mert annak ellenére, hogy felfedezhetjük benne a klasszikus bonvivánok tulajdonságait, ez a karakter megtalálható napjainkban is. Egy ilyen erős magabiztossággal rendelkező „macsónál” pedig csak idő kérdése, hogy megbotoljon, és ellágyulva beadja a derekát. Ervinnek is feladják a leckét a darab során.

A főszereplőhöz hasonlóan az előadás is kortalan?

A történet régi időket idéz, mégis modern, és ma is minden korosztály számára élményt nyújt. A hol vidám, hol pedig melodramatikus zenés-táncos betétek pedig önmagukért beszélnek. Mindenkinek ajánlom ezt az előadást, aki egy könnyed, szórakoztató színdarabra vágyik, ugyanakkor kész akár arra is, hogy megérintsük a lelkét.

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Bánföldi Szilárd (fotó/forrás: Újszínház)