Básti - eredeti nevén Berger - Lajos szülővárosában, Keszthelyen a Premontrei Gimnáziumban szerette meg az irodalmat, Arany János gyönyörű nyelvezetét. Írók, költők gondolatainak tiszta, kifejező tolmácsolása jegyében teltek aztán élete elkövetkező évtizedei. Felesége, a pályatárs Zolnay Zsuzsa emlékezése szerint Bástit a kiváló színész, Mányai Lajos parancsolta fel Pestre, a következő szavakkal: "Te hülye, aki így mond verset, annak az akadémián a helye". Ódry Árpád egyetlen Ady-vers meghallgatása után vette fel a Színiakadémiára. Diplomát 1935-ben szerzett, ezután Bárdos Artúr Belvárosi Színházában fiatal amorózó, bonviván szerepeket játszott. A harmincas évek filmjeiben is ilyen jellegű szerepeket kapott (Méltóságos kisasszony, 120-as tempó, Pillanatnyi pénzzavar, Azúrexpressz). "Básti, mint egy álomlovag, friss, szellemes és szemtelen, úgy, amint ezt szerepe megkívánja. Kellemes és kedves színész." - jellemezte Egyed Zoltán, a kor nagyhatalmú színházi mogulja.
1937-ben szerződött a Vígszínházba, de a zsidótörvények miatt 1939-40-ben már alig kapott szerepet. 1941-ben még jutott számára lehetőség a Magyar és az Andrássy Színházban, de azután a háború végéig nem léphetett színpadra. Amikor épp nem volt munkaszolgálatos, könyvkiadással és írással foglalkozott, baloldali művészek irodalmi rendezvényein szerepelt. 1945-ben Várkonyi Zoltán Művész Színházába került, majd a Nemzeti Színház szerződtette, amelynek - az 1968-72-es vígszínházi kitérőt leszámítva - haláláig a tagja maradt. A hallgatás évei alatt színészete beérett, elmélyült karakterformáló készsége, kifejező drámai ereje. Az ember tragédiája Ádámját több rendezésben, különböző értelmezésekben testesítette meg; a madáchi műben való kalandozásairól könyvet is írt Mire gondolsz, Ádám? címmel. Játszotta Bánk bánt, Hamletet, Lear királyt, s egyik legemlékezetesebb alakítása volt - több százszor - a fonetikatanár Higgins professzor Shaw Pygmalionjában. Később ezt a szerepet az Operettszínház My Fair Ladyjében is megformálta.
Básti igazi művésze volt a szép magyar beszédnek. A Színházművészeti Főiskolán beszédtechnikát tanított, 1953 és 1960 között színészek nemzedékei tanulták tőle a tiszta szövegmondást. Színpadon, filmen és a különböző tévéműfajokban egyaránt maradandót alkotott az emberi nagyság felmutatásában. Hősei nem emelkedettek voltak a szó patetikus értelmében, hanem előkelőek. Egyfajta nemességet, a viselkedés kultúráját, a magára adó ember önérzetét testesítette meg, eleganciája belső elegancia volt. A hozzá egykor közelállók úgy emlékeznek: mindig fegyelmezett volt, választékosan öltözött és beszélt. A világháború utáni időszakban is sokat filmezett (Föltámadott a tenger, Merénylet, Nappali sötétség, Szemtől szembe, Utószezon, Kárpáthy Zoltán, A kőszívű ember fiai, Tanulmány a nőkről), a televízió is gyakran foglalkoztatta (Beszterce ostroma, Othello Gyulaházán, Volpone, Abigél).
Művészetét 1955-ben Kossuth-díjjal ismerték el. 1977. június 1-jén hunyt el.
Lányát, Julit nem szánta a színi pályára, tudta nélkül jelentkezett a főiskolára. Azóta megküzdött a színészóriás apa nyomasztó súlyával, s egyik vezető - szintén Kossuth-díjas - színésznőnk.
November 16-án, szerdán a Bajor Gizi Színészmúzeum Básti 100 - Egy magyar művész életútja a színház és a történelem tükrében címmel. A magyar tudomány ünnepe alkalmából szervezett programon színházi felvételek segítségével idézik fel a kiemelkedő tehetségű színész alakját, pályájának állomásait és legfontosabb szerepeit.
hírlevél
