Színház

"Bátor évad" lesz a Nemzetiben

2016.05.05. 09:07
Ajánlom
Vidnyánszky Attila mondta ezt a színházról, ahol a 2016/2017-es évadban öt nagyszínpadi bemutatót, összesen 11 premierdarabot terveznek bemutatni. Rendezni fog Valerij Fokin, Árkosi Árpád, Bozsik Yvette, Kiss Csaba, Viktor Rizsakov és Zsótér Sándor is.

Vidnyánszky a következő évadban négy előadást rendez. Elmondta: a költői színház eszményképe mentén működnek továbbra is, szeretnének nagy szenvedélyeket, emberi érzéseket ábrázolni és újra színpadra állítani a hősöket. Mint mondta, a bemutatók fele ősbemutató. "Ez egy nagyon bátor évad" - jegyezte meg.

A Nemzeti Színház épülete

A Nemzeti Színház épülete (Fotó/Forrás: Várhegyi András)

Szoros együttműködés alakul ki az Eugenio Barba vezette dán Odin Színházzal, amely meghívta a társulatot Holstebróba. Itt a János vitéz című előadást játsszák több alkalommal szeptember végén, le is fordítják dán nyelvre a művet. Az Odin Színház következő bemutatóját a Nemzeti Színházban tartja októberben.

A nagyszínpadon október 7-én Valerij Fokin, a szentpétervári Alekszandrinszkij Színház vezetője rendezésében A krokodilus címmel Dosztojevszkij-művet mutatnak be. A próbák már megkezdődtek, és júniusban is zajlanak.

Az 1956-os forradalom évfordulójára készülő Tóth Ilona című előadás munkálatai már szintén javában zajlanak. A tragikus sorsú hős történetéről Vidnyánszky megjegyezte, hogy várhatóan sok érzelmet fog kiváltani és valószínűleg sok vitát fog szülni. Szilágyi Andor művének bemutatója október 21-én Varsóban lesz, a budapesti bemutatót 25-én tartják. A címszerepet játszó Kiss Andrea mellett Mécs Károly, Csurka László, Dózsa László és Bodrogi Gyula is színpadra, ők testközelből megtapasztalták a forradalom napjait.

Vidnyánszky Attila

Vidnyánszky Attila (Fotó/Forrás: Rózsa Erika)

Branislav Nusic A miniszter felesége című darabját Árkosi Árpád rendezésében tűzik műsorra december 16-án.

Bozsik Yvette rendező-koreográfus az új évadban is visszatér a Nemzeti Színházba: Michel de Ghelderode Képek Assisi Szent Ferenc életéből című művét 2017. február 24-én mutatják be, a címszerepben Bakos-Kiss Gáborral.

Vidnyánszky Attila rendezésében tűzik műsorra a Csíksomlyói passiót 2017. március 10-én. A zenés produkcióban szinte az egész társulat részt vesz.

A Gobbi Hilda Színpadon Ingmar Bergman Szenvedély című művét állítja színpadra Kiss Csaba október 15-i premierrel. A rendező elmondta: Ingmar Bergman a társas kapcsolat mélységeit, konfliktus-zónáit mutatja be plasztikusan, mindenki számára érthetően. Ivan Viripajev Részegek című darabját Viktor Rizsakov rendezi, a bemutatót november 19-én tartják.

2016/2017 a Vígszínházban

Május 1-jén ünnepelte a Vígszínház fennállásának százhuszadik évfordulóját, ebből az alkalomból a Víg és a Pesti színészei benépesítették a Vígszínház környékét. Az LGT koncerttel és gálával ünneplő társulat vezetője, Eszenyi Enikő bejelentette a 2016/2017-es évad műsorát is.

Katona József Bánk bán című művét Vidnyánszky Attila állítja színpadra, aki elmondta: ez negyedik "találkozása" a művel, amelyet ezúttal kis térben, a stúdiószínpadon rendez 2017. májusi bemutatóval.

A Gulág virágai címmel Földes László Hobo szereplésével Vidnyánszky Attila rendezésében készül előadás 2016 őszén. Zsótér Sándor rendezésében Euripidész Hippolütosz című művét 2017. április 9-én mutatják be Törőcsik Mari szereplésével. A Bajor Gizi Szalonban folytatódik az önállóestek sora: Nagy Mari Colm Toibin Mária testamentuma című művét játssza.

A hamarosan záruló évadot értékelve Vidnyánszky Attila úgy fogalmazott: "nagyon gazdag és eseménydús évadon vagyunk túl". Hangsúlyozta: a teátrum nyitott színházként működik, a repertoár csaknem felét befogadott produkciók adják, három év alatt több mint 60 társulat, köztük a vidéki színházak többsége mutatkozott be a Nemzeti Színházban.

Kiemelte: ez lesz a színház történetének második legnézettebb évada, az idén a tavalyinál magasabb, 120 ezres nézőszámot várnak. Mint mondta, már létezik egy közönségréteg, amely kíváncsi az előadásaikra, elfogadja a rájuk jellemző megszólalási módot.

A nemrég zárult, harmadik alkalommal megrendezett Madách Nemzetközi Színházi Találkozóra (MITEM) visszatekintve elmondta, hogy 13 ország 22 előadását láthatta a közönség, a rendezvény a legszínesebb és kiteljesedettebb formában valósult meg és a társulatok visszajelzései is pozitívak voltak. Jövőre is biztosított a MITEM megszervezéséhez szükséges összeg és terveik szerint Silviu Purcarete Faustját szeretnék elhozni.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Devich Márton gyógykezelésére gyűjtenek adományt

A Bartók Rádió csatornaigazgatóját, a hazai klasszikus zenei élet fontos szervezőjét súlyos betegséggel diagnosztizálták, a gyógyuláshoz költséges külföldi kezelés szükséges, ennek érdekében kéri a család a zenésztársadalom és a zenebarátok segítségét.
Színház

Egy kis kerti bosszúságból születik babaszínházi előadás Budaörsön

Melyik családi házban élő ember ne bosszankodna azon, ha a szépen gondozott kertjében egyszer csak gyanús földkupacok jelennének meg egyik napról a másikra? Szőts Orsi legújabb babaszínházi előadása, a Ficak, február 14-én debütál a budaörsi Városi Ifjúsági Klubban.
Színház

Meghosszabbítja kritikapályázatát a Színházi Kritikusok Céhe

A színházi kritika utánpótlásának biztosítása érdekében a Színházi Kritikusok Céhe meghosszabbítja a Koltai Tamás kritikapályázatot. A pályázatra 17–35 éves életkor közötti, kritikaírással nem hivatásszerűen foglalkozó színházkedvelők jelentkezését várják.
Plusz

Az Essentia Artis negyedszerre hozza el a kortárs művészet esszenciáját a Pesti Vigadóba

Február végén nyílik az MMA művészeti ösztöndíjasainak programsorozattal kísért kiállítása. A művészeti esemény negyven eseménnyel és minden eddiginél több, öt tematikus nappal, finisszázzsal várja az érdeklődőket a Pesti Vigadóban, az MMA székházában.
Zenés színház

Vörös Szilvia és Pasztircsák Polina is szerepel a Scala Ringjében

A két énekesnő koncerten énekelt már Milánó világhírű operaházában, ám színpadi szerepben mindketten A nibelung gyűrűje tetralógiában láthatók először a Scalában.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Meghosszabbítja kritikapályázatát a Színházi Kritikusok Céhe

A színházi kritika utánpótlásának biztosítása érdekében a Színházi Kritikusok Céhe meghosszabbítja a Koltai Tamás kritikapályázatot. A pályázatra 17–35 éves életkor közötti, kritikaírással nem hivatásszerűen foglalkozó színházkedvelők jelentkezését várják.
Színház ajánló

Egy kis kerti bosszúságból születik babaszínházi előadás Budaörsön

Melyik családi házban élő ember ne bosszankodna azon, ha a szépen gondozott kertjében egyszer csak gyanús földkupacok jelennének meg egyik napról a másikra? Szőts Orsi legújabb babaszínházi előadása, a Ficak, február 14-én debütál a budaörsi Városi Ifjúsági Klubban.
Színház ajánló

Díjnyertes előadás is látható a Gyulai Várszínház kamaratermi évadában

Az Orlai Produkció műsora, Lackfi-est, egy román nyelvű előadás és Koltai Róbert–Jordán Tamás egymásra licitáló, sztorizós műsora is szerepel a Gyulai Várszínház tavaszi kamaratermi évadának repertoárján.
Színház 6szín

Jótékonysági sütivásárt tart a 6SZÍN

Van annál jobb program, mint amikor finom süteményeket kóstolhatunk, közben játszunk, és még egy jó ügyet is támogatunk? Március 21-én egész nap erre lesz lehetőség a 6SZÍN büféjében a Ki sütötte? program keretében. A Jókai téri teátrum ezzel is várja közönségét a Színházak Éjszakáján.
Színház kritika

Hang és fény nélkül – egy súgóról szól a Harag György Társulat előadása

Kevés olyan színházi figura van, akinek a munkája akkor tökéletes, ha senki sem veszi észre. Tiago Rodrigues darabja a súgó alakján keresztül mesél arról az alázatról, amely nélkül előadás nem jöhet létre. A művet Bocsárdi László rendezésében láthatjuk először magyar nyelven. Sopro kritika.