Színház

Bécsi színházé lett a Centrope Díj

2013.10.30. 17:40
Ajánlom
A bécsi Theater Brett vezetői vehették át a határokon átnyúló együttműködések ösztönzéséért járó Centrope Díjat. A szlovákiai földrajztudós, Daniel Kollár végzett a második helyen, harmadik pedig Katona Ágnes, a Nemzetközi Duna Filharmonikusok alapítója lett.

Hetedik alkalommal adták át 2013. október 29-én, a Bécsi Városházán a Centrope Díjat, amelyet olyan magánszemélyek vehetnek át, akik a legtöbbet tették a határokon átnyúló együttműködések ösztönzéséért a közép-európai régióban. A zsűri ezúttal a januárban 30. évfordulóját ünneplő bécsi színház, a Theater Brett vezetőinek elkötelezettségét értékelte a legtöbbre.

Prof. Nika Brettschneider és Ludvik Kavin színháza régóta támogatja a kölcsönös kommunikációt és a kreatív együttműködést Közép-Európa országai között, amelynek egyik fontos eleme a 2006 óta megrendezett Közép-Európai Színházi Körhinta. A rendezvénysorozat keretében a legjobb cseh, szlovák, lengyel és magyar rendezéseket élvezheti az osztrák közönség, a résztvevő országok két-két színészének közreműködésével pedig egy közös darabot is színpadra állítanak. Szerepelt már a Theater Brett színpadán a Gergye Krisztián Társulat, a Maladype Színház, az Artus - Goda Gábor Társulata és Szabó Réka Társulata is.

A második helyet Daniel Kollár szlovák földrajztutós szerezte meg, aki a Pozsonyi Tudományos Akadémia Földrajztudományi Intézetének munkatársaként 90 éve kutatja a szlovák-osztrák határrégiót.

A harmadik helyen a kassai születésű, Bécsben élő Katona Ágnes végzett, akit Szalay-Bobrovniczky Vince bécsi magyar nagykövet ajánlott a díjra többek között a Nemzetközi Duna Filharmonikusok megalapításáért. A Bécs Városa és a Raiffeisenbank NÖ-Wien által tízezer euróval támogatott Centrope Díj átvételekor Ludvik Kavin elmondta: "A díj lehetőséget ad számunkra arra, hogy tovább folytassuk terveink megvalósítását".

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

Ezeket a könyveket vásárolták legtöbben karácsonyra

A könyv az egyik legjobb dolog, ami a fa alá kerülhet – legalábbis szerintünk. A decemberi eladási adatokból az is kiderül, hogy melyik kötetekkel lepték meg szeretteiket a vásárlók.
Tánc

Szergej Polunyin elvesztette a józan eszét?

Először a mellkasára tetováltatta egy politikus arcképét, majd homofób és kirekesztő üzeneteket posztolt Instagram oldalán. A táncvilág komoly aggodalmát fejezte ki a táncos mentális állapota miatt.
Klasszikus

Mit játszhat egy fagottista a tévémacin túl?

A kérdésre a választ Stefán Zsófia koncertje adhatja meg, aki a Concerto Zeneházban lép fel január 14-én.
Vizuál

Pont a Mona Lisánál nem működik a Mona Lisa-hatás

Leonardo da Vinci híres portréjához számos rejtély kapcsolódik a hölgy személyétől a mosoly okáig. Az egyik legutóbbi kutatás annak járt utána, tényleg követi-e a tekintetével a titokzatos asszony a nézőit.
Könyv

Rovarokkal, penésszel, idővel való küzdelem a corvinák védelmében

Vegyészek, restaurátorok, ötvös- és textilművészek is munkálkodtak azért, hogy Mátyás király világhírű kódexei fennmaradjanak.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Isten férfi vagy nő? – Halhatatlan a FÉMben

Márton Andrással és Andai Katival a főszerepben mutatta be a FÉM Cziczó Attila Halhatatlan című drámáját. Lehet-e sírni az élettel? Lehet-e nevetni a halállal?
Színház hír

Meglepetéssel indítja az évet a Proton Színház

A színházzal nem rendelkező társulat a föld alá csábítja nézőit.
Színház átrium

Átrium Mecénás Program

Ahogy számos intézmény, az Átrium fennmaradása is bizonytalan a kultúrtao eltörlése után. A színház egy kreatív támogatói kampányban kéri a közönsége segítségét.
Színház galéria

Ez volt az év díszlete és jelmeze - Galéria

A Látványtér 2018 címmel megrendezett szakmai kiállítás pénteki finisszázsán adták át az év jelmeztervezője és az év díszlettervezője díjat a FUGA-ban.
Színház ajánló

4 mondat a FÉMről

Kis színház vagyunk, kis költségvetéssel, ám annál nagyobb kiadásokkal. Próbáljuk a magunk erejéből fenntartani ezt a belvárosi kulturális teret, de magunk kevesek vagyunk ahhoz, hogy mindenkihez eljusson a hírünk.