Színház

Befejeződött Mihályi Győző etikai vizsgálata

2019.12.09. 16:00
Ajánlom
A Színházi Dolgozók Szakszervezete nem találta megalapozottnak a szervezet elnökével kapcsolatban felmerült „bizonytalan feltételezéseket”.

A hvg.hu írta meg, hogy egy állami kitüntetéssel is rendelkező, ismert színész zaklathatott egy nem színész alkalmazottat az Újszínházban három évvel ezelőtt. Az üggyel kapcsolatban az ATV Híradója megkereste a Színházi Dolgozók Szakszervezetét, akik a következő választ adták nekik: „A SzíDoSZ az elnökét érintő bejelentés kivizsgálására etikai bizottságot hozott létre, amely első ülését december 9-én tartja, a vizsgálat eredményéről a bizottság tájékoztatni fogja a nyilvánosságot".

December 9-én lezajlott az etikai vizsgálat, amely nem állapította meg az elnök, Mihályi Győző színművész érintettségét az állítólagos zaklatási ügyben.

Az etikai bizottság állásfoglalása:

2019. december 3-án elektronikus levél érkezett a SzíDosz e-mail fiókjába. A neve elhallgatását kérő levélíró a SzíDosz elnökével kapcsolatban (a szakszervezeti elnöki tisztséget semmilyen szempontból nem érintő) bizonytalan feltételezéseket ír le.

A SzíDosz elnökségi tagjaiból alakult Etikai Bizottság előtt az Elnök Úr saját akaratából megjelent, válaszolt a kérdéseinkre.

Álláspontja szerint a levélíró feltételezései nem felelnek meg a valóságnak.

Az Etikai Bizottság a leghatározottabban elítél mindenfajta zaklatást – színházban, és azon kívül. Ha bárkit, bármilyen zaklatás ér, sérelmével jogorvoslatért Bírósághoz fordulhat. Sérelmet szenvedett tagjainknak minden lehetséges eszközzel segítséget biztosítunk.

Ezzel az Etikai Bizottság a tevékenységét lezártnak tekinti.

A Szídosz Etikai Bizottsága

Budapest, 2019. december 9.

Ugyancsak december 9-én az Újszínház is közleményt adott ki, amelyben azt írják, nincs tudomásunk szexuális zaklatási ügyről, a sajtóban megjelent cikkek valóságtartalmát pedig vitatják és visszautasítják.

Újszínház: Nincs tudomásunk szexuális zaklatási ügyről

Kapcsolódó

Újszínház: Nincs tudomásunk szexuális zaklatási ügyről

Közleményt adott ki az Újszínház, amelyben azt írják, nem történt hivatalos bejelentés zaklatási ügyben.

 

Fejléckép: Mihályi Győző (forrás: POSZT)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

„Ha az ember idős, már sokkal szabadabb” – születésnapi interjú a 80 éves Vidovszky Lászlóval

Nemrég ünnepelte nyolcvanadik születésnapját, március 2-án pedig a Zeneakadémia is koncerttel köszönti Vidovszky László Kossuth-díjas zeneszerzőt. A jeles alkalom apropóján pályája indulásairól, zeneszerzői motivációiról és alapelveiről kérdeztük a komponistát.
Vizuál

Ezekkel a kiállításokkal várja idén a látogatókat a Szépművészeti és a Nemzeti Galéria

Az ókori Mezopotámia örökségét bemutató nagyszabású tárlattal, Munkácsy Mihály születésének 180. évfordulója előtt tisztelgő emlékkiállítással, valamint Anna Margit életművéből nyíló tárlattal is készülnek.
Színház

Átadták a Kortárs Magyar Dráma-díjat: Pintér Béla és Horváth János Antal az idei kitüntetettek

A Radnóti Zsuzsa dramaturg alapította elismerést idén Pintér Béla érdemelte ki több évtizedes munkásságáért és színpadi szövegeiért. Különdíjat kapott Horváth János Antal, a Loupe Színházi Társulás alapítótagja.
Klasszikus

„Egy álmom válik valóra” – interjú Mohai Bálint fagottművésszel

A Concerto Budapest szimfonikus zenekar március 3-i Mozart-napjának nyitókoncertjén csendül fel az örök érvényű mester Esz-dúr sinfonia concertantéja oboára, klarinétra, kürtre és fagottra (K. 297b). Ennek apropóján beszélgettünk az együttes szólamvezetőjével.
Klasszikus

Meglett a Győri Filharmonikus Zenekar vadászkürtje

A rendőrség megtalálta azt a nagy értékű hangszert, amelyet januárban tulajdonított el valaki az együttestől. A kürt így visszakerülhetett jogos tulajdonosához.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Erdélyben is bemutatkozik Székely Csaba tízparancsolat ihlette darabja

Székely Csaba 10 című drámáját Rusznyák Gábor állítja színpadra a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházban. A tízparancsolat ihlette alkotás tíz magányos ember fokozatosan kibomló, egymást keresztező élettörténetét mutatja be.
Színház ajánló

Cseke Péter viszi színre a Játékszín magyarországi bemutatóját

Április 6-án Cseke Péter rendezésében, Hernádi Judit, Horváth Lili és Nagy Sándor főszereplésével mutatja be a Rém rendes vendég című komédiát a Játékszín.
Színház hír

Átadták a Kortárs Magyar Dráma-díjat: Pintér Béla és Horváth János Antal az idei kitüntetettek

A Radnóti Zsuzsa dramaturg alapította elismerést idén Pintér Béla érdemelte ki több évtizedes munkásságáért és színpadi szövegeiért. Különdíjat kapott Horváth János Antal, a Loupe Színházi Társulás alapítótagja.
Színház ajánló

Miért kell eljutni a tragédiáig? – Budaörsön rendezi meg a Hamletet Alföldi Róbert

Megtartották a h.ml.t. című előadás próbáját. Shakespeare drámáját április 20-án mutatják be a Budaörsi Latinovits Színházban, de a premiert még megelőzi egy nyílt próba márciusban, a Színházak Éjszakáján.
Színház ajánló

Krabat a Fekete Malomban – a német ifjúsági irodalom egyik legnépszerűbb művét mutatja be a Budapest Bábszínház

Otfried Preuβler filmen és színpadon is többször feldolgozott, klasszikus történetének vadonatúj színpadi változatát mutatja be a Budapest Bábszínház március 2-án Hegymegi Máté rendezésében.