Színház

Bejelentés: Novák János támogatja Zalán János művészi koncepcióját

2025.02.17. 11:50
Ajánlom
A Kolibri Színház oldalán jelent meg Zalán János és Novák János február 17-én kelt levele, amelyben az intézményt március elsejétől vezető új igazgató arról ír, nem változik a Kolibri profilja, amire az alapító támogatása a garancia. Zalán február 19-én találkozik a társulattal.

A Kolibri Színház élére január 10-én kinevezett Zalán János felkérte az intézmény alapítóját és leköszönő igazgatóját, Novák Jánost, hogy mint szakmai konzulens segítse, és támogassa Zalán művészi koncepciójának megvalósulását, amit Novák elfogadott.

Zalán szerint Novák János neve garancia arra, hogy nem változik a Kolibri profilja, azaz marad csecsemő-, gyermek- és ifjúsági színház. Korábban többen felrótták Zalán Jánosnak, hogy igazgatói pályázata arra enged következtetni, hogy sérülhet az eddigi profil. Ezzel kapcsolatos korábbi híreink a cikk alján szereplő aktában érhetők el.

Zalán János a Novák Jánossal közösen jegyzett levélben most arról ír, tovább viszi, és fejleszti a Novák által megkezdett irányvonalat, örökséget.

Bízom abban, hogy ezzel a fantasztikus hírrel, Novák Jánossal együtt sikerül megnyugtatnunk az aggódókat, bizonytalankodókat. A profil nem változik!

A nyílt levél teljes terjedelmében itt olvasható:

Zalán János, a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház új igazgatója a teátrum művészeti irányáról az alábbiak szerint tájékoztatja az érdeklődőket, a színház sorsát szívükön viselőket.

Kedves kolibris társulati tagok, a Kolibri Színház jövőjéért aggódó kollégák, demonstráló szimpatizánsok!

Örömmel értesítelek bennetek, hogy felkértem Novák Jánost, hogy mint szakmai konzulens segítse, támogassa művészi koncepcióm megvalósulását. János IGENT mondott a felkérésre. Ő is a garancia arra, hogy nem változik a Kolibri profilja, azaz marad csecsemő-, gyermek- és ifjúsági színház, ahogyan az az alapító okiratban is szerepel, és szerepelni fog a következő öt évre megkötendő közös fenntartású színházi szerződés okiratában is. Minden érték, ami az évtizedek alatt a Kolibriban létrejött az ő irányításával, az ő vezetésével jött létre. Ebben természetesen munkatársai is segítették. János nem vállalta volna el a felkérést, ha nem lenne biztos abban, hogy tovább viszem, fejlesztem az általa megkezdett irányvonalat, örökséget. Bízom abban, hogy ezzel a fantasztikus hírrel, Novák Jánossal együtt sikerül megnyugtatnunk az aggódókat, bizonytalankodókat. A profil nem változik!

Ezt a hírt Novák János és én személyesen is elmondjuk a február 19-ei zárt társulati ülésen, ahol számos kérdést átbeszélünk, miután a színház felügyelőbizottságának elnöke, a jelenlegi gazdasági igazgató, valamint a társulatot képviselő Vidovszky György, Nizsai Dániel és Gyevi-Bíró Eszter, a társulat nevében hivatalosan is tájékoztatnak a színház jelenlegi gazdasági helyzetéról. Ez a tájékoztatás elengedhetetlen, hiszen az átadás-átvétel utolsó szakaszába léptünk, ahol az éves beszámoló adatai immáron nyilvánosan is elérhetővé válnak. Novák Jánossal együtt, várakozással és örömmel nézünk a közös tervezésen alapuló munka elé.

Zalán János s.k. Novák János s.k.

Budapest, 2025. február 17.

Fejléckép: Novák János (fotó: Horváth Judit), Zalán János (fotó: Semsei Eszter)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Jamie Lee Curtis is reagált a választások eredményére

A magyar származású Oscar-díjas színész sem hagyta szó nélkül az országgyűlési választások eredményét: rövid bejegyzéséhez pedig David Bowie egyik klasszikusát választotta zenei aláfestésként.
Zenés színház

Az opera mint újraformálható anyag – független és kísérletező társulat alakult

Édenkert – underground operák című előadásával új, független és színházközpontú operajátszó intézmény lép színre. A Budapesti Független Operaszínház meg akarja mutatni, hogy élő és kortárs műfajt képviselnek, amely képes mindenkit megszólítani.
Zenés színház

A szabadság és a hűség operája – közeleg a Fidelio premierje a Magyar Állami Operaházban

Tobias Kratzer 2020-ban a londoni Covent Garden számára készült nagyszabású Fidelio-rendezése április 18-án debütál a Magyar Állami Operaházban. Az OPERA együtteseit Halász Péter első vendégkarmester dirigálja.
Zenés színház

Jackie Chan operát rendez

A világhírű színész-harcművész pályája első operarendezésére készül, Puccini Turandotját állítja színre a Torre del Lagó-i Puccini Fesztiválon. A produkció július 17. és augusztus 9. között látható.
Klasszikus

Versenyművek a barokktól a modernig – a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarának hangversenye

Április 16-án az együttes Ménesi Gergely vezényletével és neves szólisták közreműködésével ad koncertet, műsorukon több évszázad különféle hangszerekre írt versenyműveivel.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház magazin

Polgár Judit sakkos előadást nézett a Budapest Bábszínházban

Polgár Judit, a világhírű magyar sakkozó stílszerűen sportágához illő darabra ült be, ugyanis megtekintette A sárkányfutó átka című előadást a Budapest Bábszínházban – ritka színházi pillanat.
Színház ajánló

Kezdődik a 7. Tantermi Színházi Szemle

Két nap alatt kilenc előadás – április 14-én kezdődik a Jurányiban a Tantermi Színházi Szemle. Az előadások többek között a környezetvédelemről, az identitás- és önkeresésről, a szülői támogatás nélküli felnövésről, az intimitásról szólnak.
Színház ajánló

Kis város, nagy függöny: A Veres 1 Színház

Az elmúlt évtizedben a veresegyházi színház neve mellé újabb fogalom forrt oda: a minőségi szórakoztató színház. A Veres 1 Színház története nem csupán egy kulturális vállalkozás sikere, hanem annak élő bizonyítéka, hogy a tehetség és a profizmus nem városhatárfüggő.
Színház hír

Ezek az előadások versenyeznek a debreceni OSZT-on

Összeállt a 2026-os Országos Színházi Találkozó (OSZT) programja, amelynek idén a 160 éves debreceni Csokonai Nemzeti Színház ad otthont. Az elmúlt évekhez hasonlóan most is 7 nagyszínpadi és 7 stúdióelőadás versenyez majd június 15. és 21. között, ezúttal a cívisvárosban.
Színház interjú

Nagy Péter István: „Nincs olyan hatalom, ami kivonhatja magát a kérdezés alól”

A rendező Nagy Péter István szerint az Angyalok Amerikában az emberben rejlő potenciálról mesél, arról, hogy mindig van remény a változásra, az újrakezdésre, a romokon kisarjadni képes életre. Interjú.