Színház

Bejelentették a Katona József Színház jövőre tervezett bemutatóit

2019.06.26. 10:15
Ajánlom
Az évadzáró társulati ülésen átadták a színház díjait és bejelentették a jövő évadra tervezett nyolc bemutatót, amelyek közt Elfriede Jelinek, Michael Haneke, Katona József, Molière, Ryszard Kapuściński, Racine, Térey János és Csokonai Vitéz Mihály műve is helyet kap.

A most záruló színházi évadban a budapesti Katona József Színház három játszóhelyének 727 előadását összesen mintegy 130 ezer néző látta, az előadások idén is átlagosan 108 százalékos nézettséggel mentek - hangzott el a színház évadzáró társulati ülésén, ahol a hagyományoknak megfelelően átadták a belső művészeti elismeréseket.

evadzaro_1819_horvathjudit_net-0584-100159.jpg

Vizi Dávid, a Katona József Színház évadzáró társulati ülésén (Fotó/Forrás: Horváth Judit, Katona József Színház)

A legjobb, harminc mondatnál kevesebb szöveggel járó alakításért megítélt PUKK-díjat Bodnár Erika kapta a Rozsdatemetőben nyújtott játékáért. Az évad egészében nyújtott kiemelkedő teljesítményért járó Máthé Erzsi-díjat – amelyet Máthé Erzsi tizenhat éve alapított – Vizi Dávid vehette át. Az évadban legtöbbször, 202 alkalommal Tasnádi Bence lépett színpadra, őt 201 előadással Elek Ferenc követte. Pelsőczy Réka 182 előadásban szerepelt idén.

Nyolc év után távozik a Katona kommunikációs és értékesítési vezetője, Gricz István, akinek nevéhez fűződik többek között a színház jegyértékesítésének, arculatának és magántámogatói körének megújítása. A marketingvezetői feladatokat Horváth Máté veszi át, aki korábban a Magyar Tájépítészek Szövetségénél kommunikációs vezető és social media manageri pozícióban dolgozott.

Máté Gábor igazgató elmondta, hogy több nagysikerű előadás is visszatér majd a repertoárra, amit ebben az évadban nem játszott a színház.

Újra látható lesz Pálos Hannával a Lélegezz, illetve a Nem vagyunk mi barbárok a Sufniban. Ismét műsorra tűzik továbbá A bajnokot és a Részegeket is.

Az évad folyamán Rezes Judit ezekben az előadásokban tér vissza a színpadra gyerekvállalása után.

evadzaro_1819_horvathjudit_net-0550-100159.jpg

Évadzáró társulati ülés a Katona József Színházban (Fotó/Forrás: Horváth Judit, Katona József Színház)

A Katona színházpedagógiai programja, a Behívó a következő évadban az iskoláknak, gyerekeknek és felnőtteknek kínált rövid workshopok mellett új, projektalapú munkákat is indít, melyek több generáció részvételével kapcsolódnak a színház új bemutatóihoz. A jövő évadban befejeződik az Eltáv elnevezésű, felzárkóztatást segítő színházpedagógiai projekt: a többéves munkát Budapesten, valamint Hamburgban zárják az UNART program keretében, melynek során a szúcs-bányatelepi fiatalok a Deutsches Theater ifjúsági klubjának partnereként, hét színház fiataljaival dolgoznak majd együtt a nemzetközi programban.

Az új évad bemutatói

A Katona József Színház a 2019/20-as évadának első premierjét október 5-én tartják a Sufniban. Elfriede Jelinek, irodalmi Nobel-díjas osztrák írónő A királyi úton című művét Máté Gábor állítja színpadra.

Október 12-én Michael Haneke Oscar-díjas osztrák filmrendező Fehér szalag című filmjének színpadi adaptációját mutatják be a nagyszínpadon, Ascher Tamás rendezésében.

Decemberben is két bemutatót láthat a közönség: Katona József Bánk bánját Tarnóczi Jakab viszi színre a Kamrában, ezzel párhuzamosan Bocsárdi László rendezi Molière Tartuffe c. vígjátékát a nagyszínpadon.

2020 márciusában először Zsámbéki Gábor A császár munkacímű előadását mutatják be a Kamrában. A darab Ryszard Kapuściński egykori lengyel újságíró riportjainak szövegeiből készül. Ezt követően Jean Racine Phaedra c. drámáját – Kemény Zsófi átiratában - Székely Kriszta viszi színre a nagyszínpadon.

A következő évad két utolsó bemutatóját májusban tartják. A Kamrában Térey János Káli holtak című regényéből készül előadás, Dömötör András rendezésében, miközben Csokonai Vitéz Mihály Karnyónéját Gothár Péter állítja színpadra.

 

Fejléckép: Ascher Tamás, Máté Gábor, Mattyasovszky Bence (Fotó: Horváth Judit, Katona József Színház)

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Petíció indult és tüntetést szerveznek a kulturális élet totális átszervezése ellen

Teljesen ellehetetlenítené a függetlenek működését, de a kőszínházak műsorpolitikáját is felülről irányítaná a kormány egy új törvényjavaslat szerint. Ennek megakadályozására szerveznek december 9-én tüntetést a fővárosi kőszínházak – emellett petíció is indult a törvényjavaslat elfogadása ellen. FRISSÍTVE
Plusz

Átadták az idei Prima Primissima Díjakat

Tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában megtartott pénteki gálaesten.
Színház

„Kezdenek visszaköszönni a ’70-es évek” – színházi emberek tiltakoznak

Kováts Adél, Mácsai Pál, Pintér Béla és Ónodi Eszter is megszólal abban a videóban, amelyet a Nemzeti Kulturális Alap kiszivárgott, radikális átalakítása miatt meghirdetett december 9-i demonstráció kapcsán tettek közzé.
Színház

Újszínházi zaklatási ügyről ír a HVG

A lap úgy tudja, egy állami kitüntetéssel is rendelkező, ismert színész zaklathatott egy nem színész alkalmazottat az Újszínházban.
Színház

SZFE: Gothár Péter ügyét ürügyként használják fel az egyetem lejáratására

Közleményben tiltakoznak a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanárai az egyetem lejáratása, ellehetetlenítése, a színházvezetői kinevezések befolyásolása és a független színházi szféra sarokba szorítása ellen.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház hír

Befejeződött Mihályi Győző etikai vizsgálata

A Színházi Dolgozók Szakszervezete nem találta megalapozottnak a szervezet elnökével kapcsolatban felmerült „bizonytalan feltételezéseket”.
Színház hír

Újszínház: Nincs tudomásunk szexuális zaklatási ügyről

Közleményt adott ki az Újszínház, amelyben azt írják, nem történt hivatalos bejelentés zaklatási ügyben.
Színház hír

Vidnyánszky az igazságtalanságok megszüntetését várja a törvénytervezettől

A Magyar Teátrumi Társaság elnöke az M1-nek nyilatkozott az új színháztörvénnyel kapcsolatban.
Színház hír

Etikai vizsgálat indult Mihályi Győző ellen az Újszínház zaklatási ügyében

Az ATV Híradó értesülései szerint a Színházi Dolgozók Szakszervezete etikai bizottságot hozott létre az elnöküket, Mihályi Győzőt érintő bejelentés kivizsgálására.
Színház hír

Nyugalomra int a Magyar Teátrumi Társaság

A Vidnyánszky Attila elnökölte színházi szervezet más egyesületekkel közösen közleményt adott ki, amelyben többek között annak a meggyőződésüknek adnak hangot, hogy a független színházak nem kaphatnak kevesebb forrást, mint eddig.