Színház

Belgrádi társak

2011.07.06. 12:33
Ajánlom
Együttműködést írt alá az Új Színház és a belgrádi Nemzeti Színház

Különleges együttműködési megállapodást írt alá Márta István, az Új Színház igazgatója és Bozidar Djurovic, a belgrádi Nemzeti Színház főigazgatója a szerb fővárosban. A minőség és kölcsönösség elvére épülő, határozatlan időre szóló szerződés vendégjátékokról, művészek cseréjéről, közös nemzeti és európai pályázatokról szól. Az aláírást megelőző sajtótájékoztatón részt vett Szerbia kulturális minisztere és a Magyar Köztársaság nagykövete is.

Predrag Markovic miniszter elmondta, hogy nagy örömmel támogatja a projektet, hisz a megállapodás lehetőséget teremt arra, hogy a színházművészetet szeretők mind Budapesten, mind Belgrádban változatos és értékes produkciókat láthassanak. Nikowitz Oszkár nagykövet megköszönte a két igazgató munkáját és felajánlotta a követség jövőbeni segítségét.

A két teátrum közötti együttműködés következő állomására már ez év október 12-én sor kerül, amikor az Új Színház - a szerb Egon Savin rendezte - Osztrovszkij: Erdő című darabjával utazik Belgrádba. A szerb Nemzeti Színház decemberben  vendégszerepel az Új Színház Nagyszínpadán.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Rófusz Ferenc: „Ma Európában a klasszikus kultúra és a keresztény üzenet is érdektelenné válik”

Negyven év várakozás után elkészült Rófusz Ferenc festményfilmje, Az utolsó vacsora. Leonardo da Vinci világhírű freskója tizenegyperces animációs filmben elevenedik meg, szerdától Kecskeméten, a KAFF versenyprogramjában látható.
Színház

Kilép a POSZT-ot szervező cégből a Magyar Színházi Társaság

A szervezet azt sérelmezi, hogy nem tudják megfelelően gyakorolni tulajdonosi és ellenőrzési jogukat. FRISSÍTÉS: Karsai György kilép a POSZT Tanácsadó Testületéből.
Klasszikus

Nem vagyok kétlaki - Interjú Selmeczi Györggyel 

Kisorosziban Selmeczi György, Orbán György, Vajda János és Csemiczky Miklós zeneszerzők fogadták a Partitúra stábját. Miklósa Erika és Batta András a kamerák előtt pillanthatott be a kortárs magyar zeneszerzés Négyek-nek is nevezett csoportja semmihez sem hasonlítható alkotói miliőjébe.
Zenés színház

Olyan ez, mint egy jókedvű sütés-főzés

Opera és festői nyáreste Szentendrén – 100 százalék élmény! Megadja a kulturális nyár alaphangját a június 29-ei szentendrei Operagála.
Klasszikus

Alig egy hónap, és kezdődik Érdi Tamás nyári fesztiválja

Ötödik alkalommal rendezik meg a Klassz a pARTon! fesztivált. Idén negyven koncertet, összesen 62 programot látogathatunk a hazai vízpartokon.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház hír

Balogh Tibor válasza Karsai Györgynek

A POSZT Szakmai Tanácsadó Testületének tagja nyílt levélben reagál Karsai György egyetemi tanár, színikritikus hétfőn közzétett írására, amelyben lemond a POSZT Tanácsadó Testületi tagságáról.
Színház ajánló

12 színésznő olvassa fel Radnótiné Gyarmati Fanni teljes naplóját egy előadáson

Küszködik és teremt címmel Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni naplóinak teljes szövegét 12 fiatal színésznő olvassa fel szerdán Budapesten, a Pozsonyi úti Amikor Galériában.
Színház ajánló

Már lehet jegyet venni az idei Színházak Éjszakájára

Egyetlen éjszaka alatt akár 34 budapesti színházba is ellátogathatnak a legkitartóbb színházrajongók szeptember 21-én, a nyolcadik Színházak Éjszakáján. Budapest egyik kötelező kulturális programjára online már megválthatók a kedvezményes jegyek.
Színház hír

Kilép a POSZT-ot szervező cégből a Magyar Színházi Társaság

A szervezet azt sérelmezi, hogy nem tudják megfelelően gyakorolni tulajdonosi és ellenőrzési jogukat. FRISSÍTÉS: Karsai György kilép a POSZT Tanácsadó Testületéből.
Színház hír

Két díjnak is örülhet ifj. Vidnyánszky Attila a POSZT-on

Szombat este átadták a 19. Pécsi Országos Színházi Találkozó díjait a Kodály Központban megrendezett ceremónián. A versenyprogramban tíz nap alatt tizennégy előadás vonult fel a díjakról döntő szakmai-, színész-, és közönségzsűri előtt.