Színház

Benedek Miklós: nagyon erős színész volt Sinkó László

2015.08.02. 12:14
Ajánlom
Nagyon erős, "intenzív" színészként jellemezte a hetvenöt éves korában elhunyt Sinkó László Kossuth- és Jászai Mari-díjas színészt pályatársa, Benedek Miklós Jászai Mari-díjas színész, rendező.

Benedek Miklós augusztus 1-jén szombaton az MTI megkeresésére elmondta, évekig együtt dolgozott a Katona József Színházban és a Nemzeti Színházban Sinkó Lászlóval, akivel nagyon jóban voltak. Úgy fogalmazott: "Annyira tudott fogalmazni és gondolkodni a színpadon, hogy ez volt az ő erőssége."  Benedek Miklós szerint Sinkó László "ritka egyéniség" volt.

Mint elmondta, Sinkó László a Nemzeti Színháznál kezdett sokat beszélt neki arról, hogyan tud kinőni bátyja, Sinkovits Imre árnyékából. Egész másfelé ment el, másfajta színész lett, másfajta eszközöket használt, mint a bátyja - mondta Benedek Miklós, megjegyezve, hogy ezt nagyon méltányolta a Katona József Színház, ahol nagyon sokat játszott.

Felidézte, hogy együtt játszottak A revizor és a Lárifári hadnagy felszarvazása című darabban. Nagy szerepe Übü papa volt,  Benedek Miklós szólt arról is, hogy nagyon sok turnén voltak együtt és nagyon sokat nevettek. Nagyon fájdalmas az emléke - mondta. A Nemzeti Színház szombaton tudatta az MTI-vel, hogy elhunyt Sinkó László Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, érdemes és kiváló művész, a Nemzet Művésze.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Kilép a POSZT-ot szervező cégből a Magyar Színházi Társaság

A szervezet azt sérelmezi, hogy nem tudják megfelelően gyakorolni tulajdonosi és ellenőrzési jogukat. FRISSÍTÉS: Karsai György kilép a POSZT Tanácsadó Testületéből.
Klasszikus

Nem vagyok kétlaki - Interjú Selmeczi Györggyel 

Kisorosziban Selmeczi György, Orbán György, Vajda János és Csemiczky Miklós zeneszerzők fogadták a Partitúra stábját. Miklósa Erika és Batta András a kamerák előtt pillanthatott be a kortárs magyar zeneszerzés Négyek-nek is nevezett csoportja semmihez sem hasonlítható alkotói miliőjébe.
Zenés színház

Olyan ez, mint egy jókedvű sütés-főzés

Opera és festői nyáreste Szentendrén – 100 százalék élmény! Megadja a kulturális nyár alaphangját a június 29-ei szentendrei Operagála.
Klasszikus

Alig egy hónap, és kezdődik Érdi Tamás nyári fesztiválja

Ötödik alkalommal rendezik meg a Klassz a pARTon! fesztivált. Idén negyven koncertet, összesen 62 programot látogathatunk a hazai vízpartokon.
Klasszikus

Így gyakorolj! – Tabea Zimmermann brácsaművész tanácsai

A hazánkban is gyakran megforduló brácsaművész, Várjon Dénes zenészpartnere a Strad hasábjain hat pontban szedte össze tanácsait a fiatal (vonós)hangszereseknek.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház hír

Balogh Tibor válasza Karsai Györgynek

A POSZT Szakmai Tanácsadó Testületének tagja nyílt levélben reagál Karsai György egyetemi tanár, színikritikus hétfőn közzétett írására, amelyben lemond a POSZT Tanácsadó Testületi tagságáról.
Színház ajánló

12 színésznő olvassa fel Radnótiné Gyarmati Fanni teljes naplóját egy előadáson

Küszködik és teremt címmel Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni naplóinak teljes szövegét 12 fiatal színésznő olvassa fel szerdán Budapesten, a Pozsonyi úti Amikor Galériában.
Színház ajánló

Már lehet jegyet venni az idei Színházak Éjszakájára

Egyetlen éjszaka alatt akár 34 budapesti színházba is ellátogathatnak a legkitartóbb színházrajongók szeptember 21-én, a nyolcadik Színházak Éjszakáján. Budapest egyik kötelező kulturális programjára online már megválthatók a kedvezményes jegyek.
Színház hír

Kilép a POSZT-ot szervező cégből a Magyar Színházi Társaság

A szervezet azt sérelmezi, hogy nem tudják megfelelően gyakorolni tulajdonosi és ellenőrzési jogukat. FRISSÍTÉS: Karsai György kilép a POSZT Tanácsadó Testületéből.
Színház hír

Két díjnak is örülhet ifj. Vidnyánszky Attila a POSZT-on

Szombat este átadták a 19. Pécsi Országos Színházi Találkozó díjait a Kodály Központban megrendezett ceremónián. A versenyprogramban tíz nap alatt tizennégy előadás vonult fel a díjakról döntő szakmai-, színész-, és közönségzsűri előtt.