Színház

„Benett példája a követendő” – Janisch Attila is megszólalt a visszautasított díj kapcsán

2022.10.03. 10:15
Ajánlom
Idén a Junior Prima Díj egyik idei kitüntetettje, Vilmányi Benett színművész személyes nézeteire hivatkozva nem vette át az elismerést. Az ügy kapcsán a kulturális élet több fontos szereplője is megszólalt, legutóbb Janisch Attila filmrendező.

Ahogyan korábban beszámoltunk róla, Vilmányi Benett nem vette át a Junior Prima Díjat, mivel mint állítja, azt kérték tőle, hogy köszönőbeszédében ne politizáljon. Ennek hatására a színház-, film- és táncművészet kategória korábbi díjazottjai közleményt adtak ki, melyben megvédték az elismerés függetlenségét, és bírálták kollégájuk döntését. A kérdésben azóta megszólalt Tompa Andrea, Gábor György, Kovács Bálint és Székely Csaba, valamint legutóbb Janisch Attila.

Minden díjazottnak joga és lehetősége azt mondani a díj átvételekor, amit ő mondani akar

– szögezte le a filmrendező. Szerinte Vilmányi Benett korosztálya egyik legtehetségesebb színésze, így megérdemelten járt neki a Junior Prima Díj. „És minthogy Benett egy abszolút szabad és mindentől és mindenkitől független, autonóm személyiség, a szabad beszéd joga megilleti. Sajnálatos, hogy a díjat adományozók korlátozni akarták őt ebben a jogában” – folytatta Janisch Attila. Emellett bírálattal illette azokat a pályatársakat, akik a díj visszautasítását kritizáló nyílt levelet írták.

Egy díj nem attól független, hogy a díjat átvevő elhallgatja azt, amiről azt érzi, ki kell mondania, hanem pont attól független, hogy a szólásának ezt az evidens szabadságát nem korlátozza senki

– indokolta állítását a rendező.

Fejléckép: Janisch Attila (forrás: Színház- és Filmművészeti Egyetem)

„Elkötelezett hívei vagyunk a vélemény- és szólásszabadságnak” – közleményt adtak ki a Junior Prima Díj birtokosai

Kapcsolódó

„Elkötelezett hívei vagyunk a vélemény- és szólásszabadságnak” – közleményt adtak ki a Junior Prima Díj birtokosai

A Junior Prima szeptember 20-án tartott díjátadó ünnepségén az egyik díjazott, Vilmányi Benett személyes nézeteire hivatkozva nem vette át a kitüntetést. Az elismerés birtokosai most közleményben reagáltak az esetre – adta hírül a Színház Online.

„A politika félelmetes szinten átszőtt mindent” – Vecsei H. Miklós is megszólalt a Junior Prima-közlemény kapcsán

„A politika félelmetes szinten átszőtt mindent” – Vecsei H. Miklós is megszólalt a Junior Prima-közlemény kapcsán

A Junior Prima Díj átadóján Vilmányi Benett nem vette át a kitüntetést, amelyre a korábbi díjazottak közös közleményben reagáltak. Az aláírók között volt Vecsei H. Miklós is, aki közösségi oldalán fejtette ki véleményét az ügyről.

„Nem a csönd, a némaság jelzi a díj függetlenségét” – újabb reakciók Vilmányi Benett visszautasított elismerése kapcsán

„Nem a csönd, a némaság jelzi a díj függetlenségét” – újabb reakciók Vilmányi Benett visszautasított elismerése kapcsán

A korábbi Junior Prima díjasok közleménye után Tompa Andrea, Gábor György és Kovács Bálint is közzétette gondolatait a véleményszabadságról, a díjak függetlenségéről és a színészszakma összefogásáról.

„Az igazi függetlenséghez fel kell nőni” – Székely Csaba is megszólalt a Junior Prima-ügy kapcsán

„Az igazi függetlenséghez fel kell nőni” – Székely Csaba is megszólalt a Junior Prima-ügy kapcsán

A szeptember 20-i Junior Prima díjátadón az egyik díjazott, Vilmányi Benett személyes nézeteire hivatkozva nem vette át a kitüntetést, melynek kapcsán a kulturális élet több szereplője kifejtette álláspontját.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Enyedi Ildikó új filmje megmutatja, hogy egy fa is képes szeretni

A magyar rendező új filmje esélyt kínál arra, hogy a moziban ülve ne csak elképzeljük, hanem valóban megéljük és elfogadjuk egy olyan világ lehetőségét, ahol a természet velünk együtt rezdül, reagál és érez. Csendes barát kritika.
Színház

Európa legjobb új drámáit olvassák föl az Örkény művészei

Novemberben három alkalommal szervez felolvasószínházi eseményt az Örkény Színház a Merlinben.  Az Eurodram által Európa legjobb új kortárs színműveinek választott szövegeket az Örkény színészei fiatal rendezők közreműködésével viszik színre.
Zenés színház

„Hamar tágítanom kellett a látókörömet a szereppel kapcsolatban” – Johanni van Oostrum, a Lohengrin Elsája

Európa vezető operaházaiban formálta meg Wagner Lohengrinjének hősnőjét a kiváló dél-afrikai szoprán, Johanni van Oostrum, a szerepet pedig hamarosan Budapesten is elénekli. Ennek kapcsán korábbi előadásélményeiről, a karakter motivációiról beszélgettünk vele.
Vizuál

Februárban ismét lesz Magyar Filmszemle

Tíz versenykategóriával és két további szekcióval, szakmai programokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel érkezik február 2. és 8. között a 45. Magyar Filmszemle. A fesztiválra már elindult a nevezés.
Klasszikus

Muzsika a város minden zugában – jön A zene éjszakája

November 20-án, A zene éjszakáján Pest és Buda legvagányabb sörözői, kávéházai, bisztrói és kulturális terei várnak minikoncertekkel a barokktól a jazzen át a filmzenékig.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Csuja Imre először beszél saját életéről a színpadon

Új szereplővel gyarapodik az Egy életem-sorozat: december 15-én debütál Csuja Imre Jászai Mari-díjas, érdemes művész egyszemélyes show-ja a MOMkult színpadán.
Színház ajánló

Trojkarácsony – Dosztojevszkijjel készül az ünnepekre a független színházi társulás

A Trojka Színházi Társulás december 21-i előadásának témája egyben következő bemutatótervük előtanulmánya, amelyben a zene, az irodalom és a színház egymásba fonódva teremtik meg Dosztojevszkij világának különleges atmoszféráját.
Színház ajánló

Európa legjobb új drámáit olvassák föl az Örkény művészei

Novemberben három alkalommal szervez felolvasószínházi eseményt az Örkény Színház a Merlinben.  Az Eurodram által Európa legjobb új kortárs színműveinek választott szövegeket az Örkény színészei fiatal rendezők közreműködésével viszik színre.
Színház kritika

Amikor a szomszédból ellenség lesz – Egy piaci nap Komáromban

A Závada Pál regényéből készült Egy piaci nap komáromi bemutatója a magyar történelem egyik kevéssé ismert epizódjának felelevenítésével a kirekesztés és bűnbakképzés természetéről beszél – keserű humorral és félelmetes pontossággal.
Színház hír

Újra fogadja nézőit a Gózon Gyula Kamaraszínház

Visszatért a Gózon Gyula Kamaraszínház – régi fényében, mégis újragondolva. A 120 éves épület teljes megújuláson ment keresztül, hogy a hagyomány és a modern színházművészet találkozásának helyszíne legyen.