A fővárosi szabadtéri színpadok működését irányító Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. ügyvezetői posztjára még tavaly nyáron írtak ki pályázatot, amit végül érvénytelenített a Fővárosi Közgyűlés, és új pályázatot írtak ki. Karácsony Gergely főpolgármester a döntést azzal indokolta, hogy az új működési struktúra kialakítása miatt volt rá szükség.
A megismételt pályázatra a Népszava információi szerint három pályázat érkezett be a határidőig. Újra beadta pályázatát az eddigi vezető, Bán Teodóra. Mellette új pályázóként megjelent Somogyi Szilárd rendező, aki Hegedűs D. Géza színész-rendezővel közösen indul az igazgatói posztért.
A harmadik jelölt, Benkő Nóra színművész eddig nem kívánta publikussá tenni kilétét, a Fideliónak vállalta először, hogy névvel együtt nyilatkozik elképzeléseiről.
FRISSÍTÉS!
Lapunk időközben megkereste a másik két jelöltet, Bán Teodórát és Somogyi Szilárdot is, hogy felületet adjunk elképzeléseik vázolására. Az egyenlő lehetőségek biztosítása érdekében szerkesztőségünk azt a döntést hozta, hogy a Benkő Nórával korábban közölt interjút egy külön cikkben tesszük újra közzé a másik két jelölt szavaival együtt.
A három beszélgetés itt olvasható:

Kapcsolódó
Ki milyen jövőt képzel el a Szabad Tér Színháznak? – Az aspiránsokat kérdeztük
Hárman adtak be pályázatot a Szabad Tér Színház vezetésére: Bán Teodóra jelenlegi ügyvezető mellett Benkő Nóra színművész és Somogyi Szilárd rendező. Lapunk megszólaltatta a három jelöltet.
Az ügyvezető személyéről várhatóan a Fővárosi Közgyűlés február végi ülésén döntenek.